Igehely: Mk 8:34-38; Kulcsige: Mk 8:38 „Mert ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.”
A tanítványság összefoglalható két szóban: lemondás és felvállalás. Lemondani magunkról, egész életünkről és az egész világról, s helyette felvállalni a keresztet, az evangéliumot és Krisztust. Mindez nem könnyű dolog.
Igehely: Mk 8:31-33; Kulcsige: Mk 8:33 „ő azonban megfordulva tanítványaira tekintett, megfeddte Pétert, és ezt mondta: Távozz tőlem, Sátán, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.”
Jézus nyíltan beszél szenvedéseiről, haláláról és feltámadásáról. Felfedi tanítványai előtt a célt, amiért jött. Péter jó szándékkal ugyan, de mégsem Isten szerint próbálja Őt dorgálni.
Igehely: Mk 8:27-30; Kulcsige: Mk 8:29 „Jézus tovább kérdezte őket: Ti kinek mondotok engem? Péter így válaszolt neki: Te vagy a Krisztus. ”
Kinek mondanak engem az emberek? – egyike a legfontosabb kérdéseknek, amikor önmagunkról gondolkodunk. Az erre adott válasz nagyban hozzájárul ahhoz, hogy hogyan látjuk és határozzuk meg önmagunkat. Személyiségünk fejlődésében fontos tényező az, hogy hogyan látnak minket mások.
Igehely: Mk 8:22-26; Kulcsige: Mk 8:25 „Azután Jézus ismét rátette a kezét a szemére, ő pedig körülnézett, és meggyógyult, tisztán látott mindent. ”
Jézus és tanítványai új helyre érkeznek. Ismét egy beteget hoznak elé, kérve, hogy érintse őt. Ezúttal egy vakot. Jézus, akárcsak a süketet, kivezeti őt is a tömegből, a faluból. Ugyanaz a módszer is: a beteg testrészre köpve, ráteszi a kezét.
Igehely: Mk 8:14-21; Kulcsige: Mk 8:21 „Ő pedig megkérdezte tőlük: Még mindig nem értitek?”
Szinte felfoghatatlan számunkra a tanítványok viselkedése, amikor Jézus figyelmezteti őket. De ha őszinték vagyunk, be kell ismernünk, hogy mi is viselkedtünk már hasonlóan. A farizeusok kovásza a képmutatás, a Heródes kovásza pedig a világiasság bűnének a jelképe.
Igehely: Mk 8:11-13; Kulcsige: Mk 8:12 „Jézus pedig lelke mélyéről felsóhajtva így szólt: Miért kíván jelt ez a nemzedék? Bizony mondom nektek, nem adatik jel ennek a nemzedéknek.”
Jézusra nem jellemző, hogy otthagyja a segítségét igénylő, bajba jutott embereket, hiszen megígérte: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged” (Zsid 13:5b). Viszont otthagyta a megátalkodott, képmutató, vitatkozást kedvelő farizeusokat, akik mennyei jelt követeltek.
Igehely: 2Sám 14:18–24; Kulcsige: 2Sám 14:22 „Ekkor Jóáb arcával a földet érintve leborult, és áldotta a királyt. Azután ezt mondta Jóáb: Ma tudta meg szolgád, uram, királyom, hogy jóindulattal vagy hozzám, mert teljesítetted, ó király, szolgád kérését.”
A történetünkben Joáb próbálja megenyhíteni Dávid szívét, aki megharagudott fiára, Absolonra, mivel megölte testvérét, Amnónt. Joáb ravasz csellel próbálja megnyerni a király jóakaratát. Úgy néz ki, ő is azon az elven volt, mint Pál apostol: az alkalmat áron is meg kell vásárolni.
Dávid felismeri a ravasz félrevezetést, mégis könyörületes lesz, és teljesíti Joáb kérését. Vajon mi hányszor cselekszünk Joábhoz hasonlóan? Sokszor ravaszul becsempésszük imáinkba vágyainkat, de a végén alázatoskodva hozzátesszük: legyen meg a te akaratod.