Mindennapi áhítatok

2020. november 11., szerda

Igehely: Jel 3:1-6; Kulcsige: Jel 3:5 „Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt.”

A szárdiszi gyülekezetnek címzett levél figyelmeztetéssel kezdődik: „Tudok cselekedeteidről, hogy az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy.” Milyen szomorú megállapítás. Önámítás azt hinni, hogy rendben van az életem, ha Isten másképp látja azt.

2020. november 10., kedd

Igehely: 2Móz 32:30-35; Kulcsige: 2Móz 32:32 „Mégis, bocsásd meg vétküket! Mert ha nem, akkor törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál!”

Izráel népe megsértette Istent azzal, hogy míg Mózes fent volt a Sinai hegyen átvenni a törvénytáblákat, addig aranyborjút öntöttek. Amikor Mózes lejött a hegyről és látta a helyzetet, haragjában összetörte a kőtáblákat. Azután Isten haragja miatt elpusztult háromezer férfi.

2020. november 8., vasárnap

Igehely: Jel 20:11-15; Kulcsige: Jel 20:12b „Egy másik könyv is kinyittatott, az élet könyve, és a halottak a könyvekben írottak alapján ítéltettek meg cselekedeteik szerint.”

Ha valami élet-halál kérdése, azt az emberek általában komolyan szokták venni. János apostol itt egy olyan mennyei látomást ír le, ami eleve tekintélyt parancsoló látvány. A nagy fehér királyi széken a megöletett, de feltámadt Bárány, Jézus ül, aki legyőzte a pokol és a halál hadát.

2020. november 7., szombat

Igehely: Zsid 13:20-21; Kulcsige: Zsid 13:20 „A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát.”

Az a szövetség, amit Isten Krisztusban kötött a világgal, kiválóbb a régi szövetségnél. Az a szövetség, amely által személyes kapcsolatunk lehet Istennel, és isteni természet részesévé válhatunk, följebbvaló minden más vallásnál.

2020. november 6., péntek

Igehely: Zsid 9:15-28; Kulcsige: Zsid 9:15 „Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus, mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét.”

Az elhívottak elnyerik az örökkévaló örökség ígéretét. Ábrahámnak földi örökség lett ígérve: „Sok nép atyja leszel!” „Neked adom és utódaidnak a földet, hol jövevény vagy, Kánaán egész földjét” (1Móz 17:4, 8).

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Eszt 4:13–17; Kulcsige: Eszt 4:14 „Mert ha te most némán hallgatsz, a zsidók kaphatnak módot máshonnan a szabadulásra és menekvésre, te azonban családoddal együtt elpusztulsz. Ki tudja, nem éppen a mostani idők miatt jutottál-e királynői méltóságra?”

Gyermekkorunk romantikus története hirtelen aktualitást nyer, amikor hasonló élethelyzetbe kerülünk. A világuralmi törekvés mindig megszédíti a politikai és katonai vezetőket; nem tűrve meg a más véleményen levőket. Sátán az Édenkerttől az Istenhez hasonlósággal csábítja a kísérthető embert. Az Emberfiát is rá akarta venni, hogy világuralmi hatalmát tőle kérje; ám ő nem esett ennek a kísértésnek a csapdájába.