Igehely: Zsolt 104:1-9, 31-35; Kulcsige: Zsolt 104:1 „Áldjad, lelkem, az Urat! Uram, Istenem, igen nagy vagy, fenségbe és méltóságba öltöztél.”
Mily jó és gyönyörűséges, amikor az Úr nevét nem hiába vesszük ajkunkra, hanem azért, hogy dicsőítsük őt. Istent dicsérni jó. Szeretjük a dicsőítést, bármilyen formában történjen is, énekben, zenében, beszédben vagy cselekedetben. Amikor Istent dicsőítjük, akkor teljesítjük küldetésünket.
Igehely: 1Krón 17:7-20; Kulcsige: 1Krón 17:16 „Ekkor bement Dávid király az Úr színe elé, leült, és ezt mondta: Ki vagyok én, Uram, Istenem? És mi az én házam népe, hogy eljuttattál engem idáig?”
Dávid szeretett volna templomot építeni az Úrnak. Nem kapta meg az építkezési engedélyt. Nem építhetett házat az Úrnak, ehelyett Isten épített neki házat, maradandó házat. Azt ígérte, hogy megerősíti házát és utódainak királyságát örökre.
Igehely: Józs 7:2-12 Józs 7:7 „Akkor ezt mondta Józsué: Jaj, Uram, Uram! Miért is hoztad át ezt a népet a Jordánon, ha most az emóriak kezébe adsz bennünket, hogy elpusztítsanak? Bárcsak úgy határoztunk volna, hogy a Jordánon túl maradunk!”
Józsué följajdulásában a kétségbeesés hangja csendül fel. Mélységes csalódásból fakadt ez a kiáltás. A fantasztikus jerikói győzelem után fájdalmasan hatott a kiábrándulás. Elbizakodottságában az egész nép a győzelmek sorozatát látta maga előtt. Aj apró falatnak tűnt a számukra.
Igehely: 5Móz 3:23-29; Kulcsige: 5Móz 3:24 „Uram, Uram! Te már megmutattál szolgádnak valamit nagyságodból és kezed erejéből. Mert van-e olyan Isten az égben vagy a földön, aki olyan hatalmas tetteket tudna véghez vinni, mint te?”
Isten kétszeres megszólítása gyakori mind az Ó- mind az Újszövetségben. A kettőzés lehet természetes reakció, ami előfordul olyan egyszerű szavaknál, mint az „igen” vagy „nem”. Néha személyek nevét ismételjük.
Igehely: Lk 22:28-34; Kulcsige: Lk 22:31 „Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát.”
Péter életének ezt az epizódját olvasva hála tölti el szívemet azért, mert Isten jobban ismer minket, mint mi magunk.
Igehely: Lk 13:31-35; Kulcsige: Lk 13:34 „Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, mint a kotlós a csibéit szárnyai alá, de nem akartátok!”
Gyönyörű illusztrációt használ Jézus Krisztus ez alkalommal is: ritkán látni olyan kiscsibét, amelyik ne szaladna oda, ha hívja a kotló. Most azonban nem egy személyt, hanem egy nagyobb közösséget érint a szemrehányás. Kétféle akaratról olvasunk: én sokszor akartam – ti nem akartátok.
Igehely: Ef 5:1–14; Kulcsige: Ef 5:9 „A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség.”
Elgondolkodtam rajta, mit is jelent Isten követőjének lenni? Gyermekeinket látva, akik akarva, akaratlanul is, de utánoznak minket, szülőket, valahogy így kellene nekünk is, hívőknek az Úr Jézust leutánozni. Úgy, hogy szeretjük embertársainkat (mert ő előbb szeretett minket), és közben tartózkodunk a gonosztól. Ha világosságban járunk (ő maga a Világosság), az ő fényében, akkor az ő követésének, utánzásának gyümölcsei láthatóvá kell, hogy legyenek az életünkben. Olyan krisztusi jellemvonások, mint jóság, igazság, egyenesség, amiről az Ige ír, jellemzik-e életünket? Kiviláglanak-e?