Mindennapi áhítatok

2020. december 30., szerda

Igehely: 2Kor 1:21-24; Kulcsige: 2Kor 1:24 „Mert nem akarunk uralkodni a ti hiteteken, hanem munkatársai vagyunk örömötöknek, mivel szilárdan álltok a hitben.”

Drága ígéretnek lehetnek részesei mindazok, akik újjászülettek. „Ő pecsétjével el is jegyzet minket, és a Lélek zálogát adta a szívünkbe.” (22v.) Közben az is meg van ígérve, hogy Krisztus az, aki minket meg tud erősíteni (21v.) Enélkül nem is tudnánk szilárdan megállni a hitben.

2020. december 29., kedd

Igehely: Róm 1:13-17; Kulcsige: Róm 1:17 „Mert abban Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki hitből hitbe, amint meg van írva: „Az igaz ember pedig hitből fog élni.”

Ezen a reggelen is azért adhatunk hálát, hogy a hirdetett evangélium befogadása által, sok áldásban részesültünk. Míg a törvény számonkér és követel, addig az evangélium örömhír lehet számunkra, mely Isten igazságát közli velünk, hitből hitbe.

2020. december 28., hétfő

Igehely: ApCsel 15:1-12; Kulcsige: ApCsel 15:9 „És nem tett semmi különbséget közöttünk és közöttük, mert hit által megtisztította szívüket.”

A jeruzsálemi gyűlésen Péter apostol Isten akaratáról beszél, aki azzal tett bizonyságot a megtért pogányok mellett, hogy nekik is megadta a Szentlelket, és nem tett semmi különbséget (8v.). A megtisztítás és a megigazulás hit által történt (9v.).

2020. december 27., vasárnap

Igehely: Lk 2:39-52; Kulcsige: Lk 2:49 „Ő pedig így válaszolt: Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?”

Jézus földi életének első 12 évéről nagyon kevés tudósítás található az evangéliumokban. Lukács evangélista mégis jónak látta feljegyezni, hogy a Názáretben töltött évek alatt, az Isten Fia növekedett, erősödött és megtelt bölcsességgel. Isten kegyelme teljes mértékben volt rajta.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Jn 7:1–9; Kulcsige: Jn 7:6 „Jézus pedig így szólt hozzájuk: Az én időm még nincs itt, nektek azonban minden idő alkalmas.”

Jézus szenvedéseit csak tetőzte családja elutasító magatartása. Nem hittek benne. Szégyellték őt. Egy alkalommal elmentek, hogy megfogják és hazavigyék, mert azt gondolták, hogy megzavarodott (Mk 3:21). A testvérei gúnyolódtak. Lényegében ezt mondták neki: Menj el Júdeába, ha már ilyen nagy csodatevő vagy! Legalább legyen a családnak is valami haszna belőled! Jézus tehát megérti azokat, akiket a saját családjuk kitagad vagy elutasít azért, mert Krisztuskövetők lettek. „Az én időm még nincsen itt.” Jézus nem az események sodrásában él, és nem emberi motivációk határozzák meg a tetteit.