Mindennapi áhítatok

2021. augusztus 3., kedd

Igehely: Zsid 1:6-8 „Amikor pedig bevezeti az elsőszülöttet a világba, ismét így szól: «Imádja őt Isten minden angyala!» És az angyalokról ezt mondja ugyan: «Angyalait szelekké teszi, és szolgáit tűz lángjává», de a Fiúról így szól: «A te trónusod örökké megáll, ó, Isten, és királyi pálcád az igazság pálcája.»”

Nyári kirándulásunk alkalmával ellátogattunk egy szépen rendben tartott zsinagógába. Az idegenvezető hölgy beszélt nekünk a zsidóságon belüli csoportokról - neológ és ortodox. Beszélt az épület szerkezetéről, a szertartásokról.

2021. augusztus 2., hétfő

Igehely: Zsid 1:4-5 „Annyival feljebb való az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk. Mert az angyalok közül kinek mondta valaha Isten: «Fiam vagy te, ma nemzettelek téged», majd pedig: «Atyja leszek, és ő az én Fiam lesz»?”

Az első szolgálati helyünkön - kb. 30 évvel ezelőtt - történt, hogy esti szolgálatból hazafelé menet, várakoztunk a vonatra. Közben el kezdtem beszélgetni egy férfival, aki azt mondta: „Jól ismerem én a templomba járókat, és a papokat.

2021. augusztus 1., vasárnap

Igehely: Zsid 1:1-3 „Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit mindennek örökösévé tett, aki által a világot teremtette.  Ő Isten dicsőségének kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült.”

Kórházi látogatásaim során így szólt hozzám egy idős beteg: „Milyen kár, hogy nincs egy olyan filozófiai rendszer, mely minden helyzetben igaz válaszokat ad, mely minden helyzetet helyesen értelmez!” Nagyon meglepett ez a mély vágyakozása az igazság után!

2021. július 31., szombat

Igehely: 1Móz 47:27-31; Kulcsige: 1Móz 47:30 „Őseim mellett akarok pihenni. Vigyél majd el Egyiptomból, és temess az ő sírjukba! Ő így felelt: Megteszem, amit mondtál.”

A földi élet véges, s bár úgy tűnik néha, hogy sokáig tart, akkor is véget ér. A hívő embernek reménysége van, hogy a földi élet befejeztével átmegyünk az örök életbe, a mennybe jutunk Jézussal. Ez egy boldog reménység, egy cél, ami átível a földi léten túlra, az örökkévalóságba.

2021. július 30., péntek

Igehely: ApCsel 14:21-28; Kulcsige: ApCsel 14:28 „Azután hosszabb időt töltöttek ott a tanítványokkal.”

Pál nem egyedül töltötte a pihenési idejét, hanem a testvérekkel, a gyülekezeti tagokkal. Ez is egy áldott módja annak, ahogy az ember megpihenhet. Nemcsak a személyes kikapcsolódás által pihenhetünk, hanem az Isten munkájába való bekapcsolódás által is. Hogyan tehetjük ezt?

2021. július 29., csütörtök

Igehely: Mk 6:30-32; Kulcsige: Mk 6:31 „Ő pedig így szólt hozzájuk: Jöjjetek velem, csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé! Mert olyan sokan mentek hozzá, hogy még enni sem volt idejük.”

A keresztyén szolgálatban gyakran azzal találkozunk, hogy maguk a szolgálattevők kimerülnek és kiégnek, hasznavehetetlenek az Úr munkájában. Jézus ezt nem így tervezte. Ezért hadd lássunk meg néhány tanulságot, amit nekünk, szolgálattevőknek meg kellene jegyeznünk.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Fil 2:12–18; Kulcsige: Fil 2:15 „Hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban.”

Pál szeretteinek nevezi a gyülekezet tagjait, és kéri őket, hogy engedelmeskedjenek a levélben kért tanításnak, utasításnak. Félelemmel és rettegéssel viselkedjenek a mindennapi életükben, ne legyen egy könnyelmű, gondatlan életvitelük. Isten kimunkálja úgy az akarást, mint a cselekvést is, ha reá figyelünk.