Mindennapi áhítatok

2021. augusztus 14., szombat

Igehely: Zsid 2:17-18; Kulcsige: Zsid 2:18 „Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek.”

A Zsidókhoz írt levél nemcsak nagy figyelmeztetés és intés a számunkra, hanem felbecsülhetetlen lelkigondozói segítség, bátorítás, vigasztalás! Jézus a mi Közbenjárónk, Főpapunk, aki mindenképpen üdvözítheti azokat, akik Őáltala járulnak Istenhez.

2021. augusztus 12., csütörtök

Igehely: Zsid 2:13-14; Kulcsige: Zsid 2:14 „Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt.”

„Karácsony – nyári reggelen!” Az Úr Jézus testet öltéséről szól az Ige. Azért vette fel emberi természetünket, hogy megválthasson minket. Minden élethelyzetben engedelmes volt Atyja iránt, egészen a kereszthalálig.

2021. augusztus 11., szerda

Igehely: Zsid 2:10-12; Kulcsige: Zsid 2:11 „Mert a megszentelő és a megszenteltek mind ugyanattól származnak, ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni.”

„Valakik befogadták Őt, hatalmat adott azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az Ő nevében hisznek! – A fiúság Lelkét kaptuk, aki által kiáltjuk: Abba, Atya! – Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk, és így örökösök is.

2021. augusztus 10., kedd

Igehely: Zsid 2:5-9; Kulcsige: Zsid 2:9 „Azt azonban látjuk, hogy az a Jézus, aki rövid időre kisebbé lett az angyaloknál, a halál elszenvedése miatt dicsőséggel és méltósággal koronáztatott meg, hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált.”

Elmélkedjünk tovább a nagy üdvösségen! Az Úr Jézus azért lett emberré, hogy második, s egyben utolsó Ádám legyen. Az emberiség első feje, Ádám, elbukásával minden leszármazottját halálba döntötte.

2021. augusztus 9., hétfő

Igehely: Zsid 2:3b-4; Kulcsige: Zsid 2:3b „Azok pedig, akik hallották, megerősítették ezt számunkra.”

Úgy tűnik, e levél címzettjei már a második–harmadik generációt képezték (v. ö. Bír 2:10). Ezért emlékeztetni kellett őket a tekintélyt képező forrásokra. (2Kor 11:3–4) Az evangélium nem szorul modernizálásra, mert sosem avul el, hiszen isteni és örökkévaló.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Ézs 2:1–11; Kulcsige: Ézs 2:5 „Jákób háza, jöjjetek, járjunk az Úr világosságában!”

Egy olyan kép tárul elénk, amelyre vágyhat minden hívő ember. Az utolsó napokban – úgy látja a próféta – az Úr házának hegye minden többi hegy fölé nő, a figyelem központjába kerül. Vonzó lesz a népek között, és vágyják a népek megismerni az Úr törvényét, tanítását. Isten igazságot szolgáltat a nemzetek között, biztonságot teremt, az emberek a fegyverekből szerszámokat készítenek, a nép az Úr világosságában fog járni.