Igehely: 1Jn 1:5–10 Kulcsige: 1Jn 1:9 „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.”
Pál imádkozott tegnapi igénkben, János viszont bennünket tanít imádkozni. Isten jelenlétében szembesülünk önmagunkkal. Az Ószövetségben is látunk ilyet. Ézsaiás akkor értette meg, hogy bűnös, amikor Isten jelenlétébe került. Egyikünk sem mondhatja, hogy elérte a teljességet, senki sem bízhat önmagában, hiszen „aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék” (1Kor 10:12).
„Ha megvalljuk…” Megváltottként is gondolunk, mondunk vagy követünk el olyan dolgokat, amelyek nem kedvesek Istennek. Ez az állapot alázatra int, és közelebb vihet hozzá, mert mindezeket megvallhatjuk az Úrnak. Az is igaz, hogy „nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak” (Róm 8:1), viszont a bűnös természet halálunkig ott van velünk.
Milyen nagy a kegyelem, hogy Krisztus áldozata nagyobb esendő természetünknél, és erőt ad a megvalláshoz. Csendesedjünk el ma reggel, és kérjük az Urat, juttassa eszünkbe mindazt, ami bűn az életünkben, és a Szentlélek adjon erőt ezeket megvallani, elhagyni. Az ígéret áll: Istennél kész a megbocsátás, helyreállítás, megtisztítás.
Virág Tibor
Haszontalan bölcselkedés
Igehely: Kol 2:4–9 Kulcsige: Kol 2:8 „Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket olyan bölcselkedéssel és üres megtévesztéssel, amely az emberek hagyományához, a világ elemeihez, és nem Krisztushoz igazodik.”
Mindenféle világi nézetekkel vagyunk körülvéve, amelyeket nem mindig tudunk figyelmen kívül hagyni. Ezek között vannak jó és rossz nézetek. Tudomást veszünk róluk, de nem kell mindent elfogadnunk. A Szentlélek arra tanít, hogy gyökerezzünk meg Krisztusban, vagyis egyre jobban és jobban ismerjük meg Őt! Ehhez kaptuk a Bibliát. Csakis Krisztust ismerve és a lelki fegyverzettel felfegyverkezve tudunk vigyázni, hogy rabul ne ejtsenek minket mindenféle világi (pl. keleti vagy éppen a legújabb nyugati) filozófiákkal. Persze a Szentlélek az, aki erőt ad, mert máskülönben nem lennénk képesek a Krisztus ismeretében megmaradni. A vigyázás az állandó készenlétet jelenti, mivel a gonosz is folytonosan támad.
Amikor hagyományokról beszélünk, itt is vannak jó és rossz hagyományok egyaránt. A gyülekezetben viszont nem a hagyományokat kell hirdetni, hanem a Krisztust. A magánéletben is Krisztusnak kell az első helyen lennie. Úgy hiszem, hogy csakis így lehet a helytelen filozófiákat és értelmetlen okoskodásokat elkerülni.
Virág Tibor
