Igehely: 1Pt 2:5–12 Kulcsige: 1Pt 2:9 „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.”
Az Istennek szentelt élet azzal kezdődik, hogy megízleljük, hogy jóságos az Úr (3.v.). Ez a kiindulópont. Isten megkeresett, megtalált, kiválasztott és magáévá fogadott. Régen nem tartoztunk az Ő népéhez, de most már hozzá tartozunk, mert Ő örökbe fogadott minket. Megváltozott az identitásunk, megváltoztak a prioritásaink. Kik is vagyunk valójában? Isten Igéje azt mondja, hogy választott nemzetség, királyi papok, az Ő tulajdon népe vagyunk. Ezzel teljesen megváltozott az önazonosság-tudatunk. Már másképp látunk mindent, magunkat is. Micsoda kiváltság ez! Milyen drága kincset kaptunk ezzel Krisztusban! A legdrágábbat. Nem vagyunk már értéktelenek, mivel Isten gyermekeivé lettünk, a családjához, népéhez tartozunk.
De mihez is kezdjünk mindezzel? A vallások arra tanítanak, hogy mit szabad és mit nem szabad tennie a hívőnek. Mint Krisztusban megváltottak, felszabadultunk arra, hogy megtartóztassuk magunkat a bűnös kívánságoktól, tisztességesen éljünk, jót cselekedjünk. A szent Isten tud erőt adni ezekre, ha kérjük Őt. De hát sok jó ember él a világon, anélkül, hogy Krisztust megismerte volna! Ez nem elvetni való dolog, de nem elég saját erőnkből jónak lenni. Tudnunk kell, hogy nem a cselekedeteink alapján leszünk szentek, hanem mivel Jézus megváltott, Isten megszentelt, félretett minket Önmagának. A jó cselekedetek és az életünk Istent kell dicsőítsék, róla kell szóljanak. Az Ige még arra is tanít ma, hogy hirdetnünk kell az Ő nagy tetteit, mivel megváltoztatott bennünket. A hangsúly soha nem rajtunk, hanem mindig Őrajta van. A megváltott, megszentelt embernek Krisztusra kell mutatnia. Ez az Istennek szentelt élet célja.
Megtörténik sokszor, hogy nem Krisztusra mutatunk, nem a krisztusi természet szerint élünk. Közeledjünk az Úrhoz, mindezeket megvallva! Csendesedjünk el ma (is), és dicsőítsük az Urat mindazért, amit az Úr Jézusért tett velünk! Kérjük, adjon erőt tisztán, tisztességesen élnünk minden nap, hogy Krisztusra mutassunk, és ezzel a körülöttünk élők is dicsőítsék Istent!
Virág Tibor
Köszönjük meg Jézusnak, hogy Ő mindent megtesz a mi megszentelődésünkért! – Jn 17:17–19
A gyülekezet: a kibékülést elősegítők közössége – ApCsel 15:1–29 (Róm 12:16)
Felülről való és ördögi bölcsesség
Igehely: Jak 3:13–4:3 Kulcsige: Jak 3:13 „Kicsoda bölcs és értelmes közöttetek? Mutassa meg a magatartásával, hogy mindent bölcs szelídséggel tesz!”
A bölcsesség gyakorlati oldalával találkozunk ezekben az igékben. A Szentlélek elénk tárja azt, hogy van felülről, vagyis Istentől származó bölcsesség, és van ördögi is. Érdekes, hogy mindkettő a magaviseletben nyilvánul meg. Jakab fel is szólít, hogy aki bölcs, azt mutassa meg a magatartásával. A családban, a munkahelyen, a szomszédok között, barátok között, iskolában, sőt még a gyülekezetben is. Ez azért van, mert lépten-nyomon különböző kihívásokkal nézünk szembe. Hogyan reagálunk ilyen helyzetekben? A testvérek nem tudnak megegyezni az örökségen. A szomszédok a telekhatár miatt pereskednek. A munkahelyen a jó beosztásért, ami több pénzzel jár, aláássák egymás hírnevét. Mi a helyzet a gyülekezetben?
Amikor egy közösségben nincs „bölcs szelídség”, és viszálykodások, viták keletkeznek, azok legtöbbször ilyen „testi” indulatokból születnek. Az okokat Jakab apostol világosan leírja, és mint egy tükröt, elénk tartja: keserű irigység, viszálykodás. A viszálykodás ellenségeskedést jelent, vagyis határozott tiltakozást, önző ambíciót, versengést, gyűlölködést azzal szemben, aki elmondja a saját gondolatát.
A saját gondolat elmondása is lehet ilyen lelkületű: „Nekem mindig igazam kell, hogy legyen!” Vagy ha a másik oldalról nézzük a dolgokat: „Nehogy a másik testvérnek legyen már megint igaza!” Az ilyen lelkület, hozzáállás bűnre vezet. Jakab apostol figyelmeztet ennek a veszélyére, amely egy közösséget tönkre is tehet. Ezért, amikor észreveszünk ilyesmit, meg kell állnunk, és bocsánatot kell kérnünk egymástól. Ez az egyetlen megoldás. Megbékélés nélkül hiába várjuk az áldást, vagy hogy Isten nagy dolgokat tegyen, nem fogjuk megkapni.
Lehet, hogy most kell megállnod egy ilyen konfliktusban. Tedd meg, amit Isten kér tőled! Isten képes helyre tenni a dolgokat a te gyülekezetedben is. Azután meglátod a változást a testvéreiddel való kapcsolatban, és meglátod, hogyan szolgálhatsz mások felé. Így látszik meg a felülről jövő bölcsesség, és Isten akkor fogja áldását adni!
Virág Tibor
