2025. február 10., hétfő

DÉLELŐTT | 
Hűség és bizalom

Igehely: Dán 3:12–33 Kulcsige: Dán 3:17–18 „Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó, király! De ha nem tenné is, tudd meg, ó, király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattál!”

A mai időkben a hűség és a bizalom nagyon gyenge lábakon áll még a keresztyénségen belül is. A mai igeszakaszban három zsidó fiatalról olvashatunk, akik bátran tettek bizonyságot olyan körülmények közt, ahol valóban kellett, hogy bizalmukat Istenbe vessék. Idegen földön, idegen nép között, egy óriási birodalom királya előtt kellett megvallaniuk az Istenbe vetett hitüket. Bizodalmuk az Úrban volt, és mindvégig hűségesen kitartottak mellette.

A hűségnek abban kell megmutatkoznia, hogy nemcsak a jóban, hanem a rosszban is kitartok a másik mellett. Nem mindig úgy történnek a dolgok, ahogyan én eltervezem, de akkor is hűséges kell maradjak az én Uramhoz, hiszen Ő váltott meg engem a bűneimből, és elment, hogy helyet készítsen számomra a mennyben.

Tudunk-e bízni az Úrban, testvéreim? El tudjuk-e hinni, hogy Jézus Krisztus a legjobbat akarja nekünk? Tudunk-e bizalommal lenni a házastársunk felé? Meg tudunk-e bízni testvéreinkben? Énekeljük el reggeli csendességünkben A hit hangjai énekeskönyvből a 116. éneket: „Bízom benned Uram Jézus…”

Máté András

DÉLUTÁN | 

Krisztus szeretete a példakép

Igehely: Ef 5:23–33 Kulcsige: Ef 5:25 „Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte.”

Jézus Krisztus nemcsak beszélt arról, hogy hogyan kell szeretni, hanem be is mutatta: „Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket” (Jn 15:12). Önfeláldozó szeretetre hív bennünket az Úr. De mit is jelent ez a gyakorlatban?

Amikor megszületett az első gyermekünk, egyszer a feleségem rám bízta, hogy vigyázzak rá. Én nagyon szeretem a labdarúgást, és arra gondoltam, hogy leülök a kisbabával megnézni egy mérkőzést. Na, ő ezt nem akarta, és elkezdett sírni. Fel kellett vele állnom, nem tudtam megnézni a meccset. Teljesen fel voltam háborodva magamban, hogy nekem még ennyi kikapcsolódás sem jár?! És ekkor szólt az Úr: „Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom” (Lk 14:27). Meg kellett értenem, hogy a Krisztuskövetés lemondásokkal jár, de azt is megláttam, hogy minél jobban meg tudom tagadni magam, annál boldogabb és megelégedettebb vagyok.

Keressük meg Bibliánkban az 1Jn 4:20-at, gondolkodva ezen az igén dicsérjük a mi Urunkat a 21-es számú énekkel: „A Jézus szeretete megtalált”.

Máté András

 Napi áhítat

Igehely: Zsolt 40:1-6 Kulcsige: Zsolt 40:5 „Boldog ember az, aki az Úrba veti bizodalmát, nem igazodik a kevélyekhez és az elvetemült hazugokhoz.”

Megragadóan, sok költői kifejezéssel írja le Dávid egyik felejthetetlen, de kemény élményét. Hogy mi lehetett a pusztulás gödre és a sáros fertő, nem tudjuk. Talán betegség vagy kilátástalan harci körülmény, netalán egy újabb családi perpatvar? Viszont figyelemre méltó ebben a helyzetben Dávid magatartása. Jogosan állíthatjuk, hogy az egész folyamat alapja az őszinte baráti bizalom Isten személyében. Dávidnak zsenge korától kezdve az Úr volt a bizodalma, ezért fordul most is hozzá, és nem a kevélyekhez, akikben már csalódott (5.v.).