2024. szeptember 22., vasárnap

DÉLELŐTT | 
A hálaadás jó dolog

Igehely: Zsolt 92:1–16; Kulcsige: Zsolt 92:2 „Milyen jó hálát adni az Úrnak, és zengeni neved dicséretét, ó, Felséges!”

Lehet, többekben is megszületett már olyanféle vágy, hogy jó lenne kitűnni mások közül, különlegesnek lenni. Itt a lehetőség! Nem kell mást tenni, csupán magunkévá tenni Dávidnak ezt a zsoltárát, hiszen napjainkat annyira átjárja a félelem, az aggódás és a panasz, hogy minden bizonnyal ki fog tűnni a világban az, aki hálás, örömteli és elégedett. Dávid azzal a lelkesedéssel kezdi a zsoltárt, hogy milyen jó hálát adni az Úrnak, mintha azt mondaná: hálás vagyok azért is, hogy hálát adhatok. Hálaadó napokon sokszor gondolkodunk, hogy mit említhetnénk: valami nagy dolgot, jelentőset hálaokként, ezzel szemben olyan egyszerűnek tűnik ez a zsoltárindító kijelentés, mégis nagyon sok minden rejtőzik mögötte. Amíg „az ostoba ember nem ismeri fel, az esztelen nem érti meg” (7.v.) az Isten dolgait, addig a hívő ember ismerheti magát az Urat, vele személyes, élő kapcsolatban lehet. A hálaadó élet ebből a közösségből fakad, sőt, minél jobban megismerjük Istent, minél több időt töltünk vele, annál természetesebb lesz életünkben a hálaadás is. Ismerve a világmindenség Urát, hálát tudsz adni azért a sok jóért és szépért, amit megalkotott, látod, észreveszed a gondviselést, azt, ahogyan tart az égi kéz.

Amikor az érzékszerveink nem tapasztalnak jót, hit által akkor is valljuk: jó az Úr, és előre örvendünk, hálát adunk a szabadításért, és azért a csodálatos, örökké tartó élményért, amiben e földi lét után lesz részünk. Újraolvasva a 13–15. verseket, ami reménységet, jó kilátást ígér, hogy ne telne meg a szívünk hálával?!

A hálaadás jó dolog, többszörösen is. Amennyiben őszinte szívből fakad, az kedves lesz Isten előtt, ennek ő örülni fog. A hálátlan, zúgolódó, panaszkodó szívnek viszont a Sátán fog örülni. Te kinek szeretnél örömet szerezni? Több felmérés is bizonyítja: a megelégedett, hálás szív jót tesz saját testünknek-lelkünknek is, nagy nyereség lehet ez számunkra, istenfélelemmel vegyítve. Ugyanakkor másokra is jó hatással lesz. Amíg a zsörtölődő ember társaságát kerülik, a hálás ember mindig áldás lesz környezete számára is.

Csendesedjünk el, találkozzunk Istennel, töltsünk időt jelenlétében, és így tapasztaljuk meg a hálaadásban rejlő lehetőségeket, áldásokat!

Sípos Dénes

Imaáhítat: 

Adjunk hálát Jézusunk hálaadásáért, és kövessük lelkületét! – Lk 10:21

Bibliaóra: 

Mivel mindezek felbomlanak – 2Pt 3:1-18 (2Pt 3:11-12)

DÉLUTÁN | 

Az egek elmúlása előtt és után

Igehely: Jób 14:1–22; Kulcsige: Jób 14:11–12 „Elfogyhat a víz a tengerből, a folyó kiszikkadhat, kiszáradhat, de az ember nem kel föl, ha egyszer lefeküdt: az egek elmúltáig sem ébrednek föl, nem serkennek föl alvásukból.”

Volt többször is olyan eset, hogy valakit a szeretteim közül a kórház sürgősségi osztályára kellett vinnem. Ahogyan a folyosón ültem aggódó szívvel, talán több órát is várakozva, láttam, amint sorra hoznak be betegeket súlyos vagy kevésbé súlyos állapotban. Különös érzések törnek fel ilyenkor, amit lehet már sokan megtapasztaltak egy baleset vagy hirtelen kapott rossz hír hallatán. A mulandóság érzése. Fiatalon, egészségesen, mikor minden jól alakul, nem igazán foglalkoztatja az embert, pedig számolnunk kell vele.

Jób is hirtelen szembesült ezzel. Testi és lelki gyötrelmei egészen odáig vezették, hogy teljesen reményvesztetté vált. Istenről alkotott képét, véleményét az a szenvedésekkel teli helyzet határozta meg, amiben akkor volt. Milyen nagy kegyelem, hogy mi Istent elsősorban az igéből, Szent Szelleme által ismerhetjük meg. Legyen ez így, akár napfényes az idő, akár felleg borít be bennünket.

Nehéz kérdések kínozták Jóbot, amelyeket feltesz, de a választ is kimondja, amiben a reménytelenség és végső elkeseredés szólal meg: „Ha meghal a férfiú, életre tud-e kelni? Akkor egész küzdelmes életemen át is tudnék várni, míg csak be nem következik a fordulat. Szólnál hozzám, és én válaszolnék, kívánkoznál kezed alkotása után. Akkor még lépteimet is megszámlálnád, de nem tartanád számon vétkemet. Zacskóban volna lepecsételve minden vétkem, és eltörölnéd bűneimet.” Mintha csak azt mondaná Jób: Ha lenne egy hajszálnyi remény, két kézzel ragadnám meg. Az, ami után ő csak vágyakozott, az számunkra elérhető közelségbe került: bűneink megbocsáttattak, kapcsolatba kerülhettünk az Alkotónkkal, reménységünk lehet, hogy minden sebünk begyógyul, és örök életünk lehet.

Vajon Jób megragadta volna ezt a lehetőséget? És te? Két dátum határozza meg minden ember földi életét, az a két dátum, amelyet a sírkövére írnak fel. De közte van egy kis kötőjel, ahová bejegyezhetünk még egy dátumot, az Istennel való megbékélés dátumát. Neked melyik nap volt az? Vagy éppen ma kell legyen? Ez ad tartalmat az életünknek, hogy napjaink ne múljanak a múló idővel, hanem inkább teljenek. Teljenek meg drága mennyei javakkal!

Sípos Dénes

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
10 + 6 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”

Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.