2024. szeptember 13., péntek

DÉLELŐTT | 
Jákób, a kibékülő

Igehely: 1Móz 33:1–11; Kulcsige: 1Móz 33:10 „De Jákób ezt mondta: Ne úgy, hanem ha elnyertem jóindulatodat, fogadd el tőlem ezt az ajándékot! Mert amikor megláttam arcodat, mintha Isten arcát láttam volna, olyan kegyes voltál hozzám.”

Nem élhetünk le egy életet haragban, megnemértésben, csalásban, mert annak súlyos, negatív következménye lesz. Először is reánk, aztán a környezetünkre is. Akár gyilkosság is lehet belőle, mint az első testvéreknél (Kain és Ábel).

Jákób ki akart békülni testvérével, Ézsauval, még imádkozott is Istenhez saját életéért (1Móz 32:10–13). Itt, amikor találkoznak, látszik, hogy Isten az évek során dolgozott Ézsau életében, hozzáállásában. Átformálta, mert nyitott volt rendezni kapcsolatát öccsével.

Egy élet folyamán szinte lehetetlen, hogy ne legyen valami, ami megrontaná még a legszorosabb kapcsolatokat is, mint a házasság, testvérkapcsolat: „mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el” (1Pt 5:8). Ezért józanok legyünk, vigyázzunk; és ha lehetséges, amennyire tőlünk telik, éljünk minden emberrel békességben (Róm 12:18).

Milyenek a kapcsolataink? Rájöttünk, ki az, aki a rosszra ösztönöz? Szeressük a békességet, és felfedezve az ördög minden ravasz szándékát, álljunk ellene!

Egyed Ernő

DÉLUTÁN | 

A lelki és testi bajok orvosa

Igehely: Mk 2:1–12; Kulcsige: Mk 2:12 „Az pedig felkelt, azonnal felvette az ágyát, és kiment mindenki szeme láttára; úgyhogy ámulatba estek mind, dicsőítették az Istent, és ezt mondták: «Ilyet még sohasem láttunk!»”

Napjainkban, ha valami testi probléma jön elő, először is több vizsgálatot kell végezni, majd több különböző szakorvost kell felkeresni. Ha lelki probléma bukkan elő, ma már arra is próbálnak a pszichológusok, lelkigondozók megoldást keresni. De olyat, aki mind a testi, mind a lelki bajokra megfelelő orvoslást biztosítana, olyat csak Jézus Krisztus személyében ismerünk.

Itt van az igénkben a konkrét példa. Csodálatos, hogy Jézus először a beteg lelkével foglalkozik, az örökkévalóval, és azután a mulandóval. Jézus három evangéliumban is tanítja a helyes sorrendet: Mt 16:26; Lk 9:25; Mk 8:36: „Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” Az is példa, ahogy ezt a bénát négyen viszik, nem nyugszanak bele a tömeghatásba, hanem tudva, hogy kinek van azonnali gyógyító ereje, készek áldozatot vállalni, anyagi károkat is kockáztatni, csakhogy legyen lelki-testi egészség.

Legyünk készek más betegeket is a lelki-testi bajok Orvosához vinni; az akadályok esetén pedig legyen leleményes hitünk!

Egyed Ernő

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
2 + 10 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Jel 1:4–8; Kulcsige: Jel 1:8 „Én vagyok az Alfa és az Ómega így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható.”

Advent van, az Úr közeledik, eljön, megérkezik. Készülj a találkozásra! Évekkel ezelőtt hallottam egy történetet egy nagy óceánjáró hajóról, amelynek egyik oldalában, éppen a motorháznál, egy nagy törés keletkezett, amit nem tudtak befoldozni. A hajóskapitány a hangosbemondón mindazokat, akik a hajó másod- és harmadosztályán voltak, áthívta a luxusrészlegre. Ehetnek és ihatnak, amit szeretnének, érezzék jól magukat. Hangos éljenzés és öröm tört ki az emberekből, és azt kiáltották, hogy ő a világ legjobb hajóskapitánya. Tényleg az volt?