Igehely: 1Móz 25:7–10; Igehely: Zsolt 39:5 „Add tudtomra, Uram, életem végét, meddig tart napjaim sora, hadd tudjam meg, milyen mulandó vagyok!”
„… meghalt Sára Kirjat-Arbában” (1Móz 23:2). Amikor gyászjelentést olvasunk, nem is gondolunk rá, mennyi fájdalom, könnyes szomorúság lehet annak a szívében, aki azt megfogalmazta és küldte. Sára Ábrahám életének a másik fele volt. Úgy maradt Ábrahám késő vénségére, mint egy öreg fa, amelynek levágta a villám a koronáját. Megtépázva, megsebesítve, csonkán! Valaki, aki örömben-bánatban, a nagy ígéret várásában és beteljesedésében részestársa volt: elment. Örökre!
Ez éppen az egyik legnagyobb terhe az élet utolsó szakaszának, hogy egyre többször kell szembenéznie az embernek azzal a szomorú ténnyel, hogy számára fontos emberek örökre elmentek. Ez is meghalt, az is meghalt már. Lassan már nem marad közülük senki. Új generációk nőnek föl körülötte, s azoknak még az idősebbje is másképpen gondolkodik már, más az észjárása, más még a szókincse is, mint amihez ő volt szokva. Idegenné vált környezetében, elárvult lelkében.
Ezután azt olvassuk, hogy amikor meghalt Sára, Ábrahám bement hozzá, hogy gyászolja és elsirassa őt. Úgy is érthetjük, hogy Ábrahám Istenhez ment be. Abba a belső szobába, amelyről Jézus az imádsággal kapcsolatban beszélt.
Azután „Ábrahám élemedett korú, öreg ember lett” (1Móz 24:1). Ez a két jellemző – élemedett korú és öreg ember – bár rokonértelmű, mégis két egészen különböző szempontból fejezi ki az Ábrahám állapotát: az öreg szó az életerők felélését jelenti, a testi elgyengülést, a besötétedő alkonyati időt, az egyre jobban elernyedő megfáradást. Az élemedett szó egy élet munkálkodásával elért eredményt jelenti, a hitben kiteljesedett ember megérését, érett voltát, ami Ábrahám öregkorát gazdaggá, boldoggá tette. Egy ilyen élet legvégén már szinte nincs is semmi szomorúság abban, amit így ad hírül a tudósítás: „Akkor elhunyt Ábrahám, meghalt késő vénségében, öregen, betelve az élettel, és elődeihez került” (1Móz 25:8). E rövid híradás fölött ott ragyog a megérkezés öröme és dicsősége.
Ábrahám életpéldáján keresztül megláthatjuk, hogy e földi élet felkészít minket az elkövetkező életre, ahol nem lesz szenvedés, megöregedés, elmúlás. Készen vagy, hogy bemehess abba az országba?
Nagy György
Kérjünk olyan életet és halált, amivel Krisztus magasztalását idézzük elő! – Fil 1:20-21
Mivel jár a tanítványság? – Lk 14:25-35 (Lk 14:27)
Jób hajdani állapota
Igehely: Jób 29:1–25; Kulcsige: Jób 29:2 „Bárcsak olyan volnék, mint a hajdani hónapokban! Mint azokban a napokban, amikor Isten őrzött engem!”
Jób életében az Úr bajokat engedett meg, hogy hite azok által is nyilvánvaló legyen. Bár nagyon sok nyomorúság érte, mégsem fordult el Istentől, ahogy azt Sátán állította. Jóbot barátai azzal vádolták, hogy bűnei miatt érte a sok nyomorúság, ő azonban visszaemlékezett a múltra, és abból kiindulva védte ártatlanságát.
1. Jób vissza tudott emlékezni arra az időszakra, amikor vele volt a Mindenható (5.v.). A fizikai javakat, amelyekkel rendelkezett, az Úr áldásainak tartotta. Ez vigasztalás volt számára a bajban: „Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk” (2:10).
2. Jóbnak kapcsolata volt Istennel, így olyan bölcsességgel és lelki érettséggel rendelkezett, hogy az emberek tisztelettel viszonyultak hozzá (7–10v). Bölcsessége nem csupán az emberi kapcsolatokban nyilvánult meg, hanem abban is, ahogy kereste a választ és a megoldást a próbában. Az istenfélelem, amely a bölcsesség kezdete (Jób 28:28) arra késztette, hogy magától Istentől várja a választ kérdéseire.
3. Jób életét a könyörületesség jellemezte (11–16v). Nem csupán a múltban megnyilvánult irgalmasságnak van értéke, ennek meglesz a jutalma a jövőben is: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek” (Mt 5:7).
4. Jób elkötelezte magát az igazság mellett. Az igazságot magára öltötte, mint egy ruhát (14.v.). Ez a magatartás is az Istennel való közösség gyümölcse volt Jób életében. „Atyja voltam a szegényeknek és az ismeretlen ügyét is jól megvizsgáltam.” (16.v.).
5. Jób arról tett bizonyságot, hogy gyökerei a vízig voltak eresztve, vagyis jó kapcsolatot ápolt Istennel, és jó reménységet táplált magában a jövőt illetően is. Bár nem minden úgy alakult, ahogy azt remélte, de a hosszú élet mellett az örök élet reménységére is eljuthatott (19:25–27), és fizikai áldásokban is bőven része lehetett a megpróbáltatások után.
Ha megpróbáltatásban vagyunk, melyek azok a pozitív emlékek, amelyek segíthetnek nekünk? Melyek azok a jó cselekedetek, amelyek mellettünk tanúskodhatnak a jövőben?
Fekete Csaba
Új hozzászólás