2024. március 2., szombat

DÉLELŐTT | 
A templomnál is nagyobb van itt

Igehely: Mt 12:1–8; Kulcsige: Mt 12:6 „De mondom nektek, nagyobb van itt a templomnál!”

Jézus nagyobb a templomnál, ő a szombatnak is Ura. A Mester megvédte tanítványait, akiket támadás ért, mert szombaton kalászokat szakítottak le, és azt ették. Fontos tudnunk, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nem sértették meg a szombatot. Jézus tökéletesen betöltötte Isten törvényét, azonban korának farizeusai számos emberi hagyománnyal és rendelkezéssel csorbították azt. Jézus pontosan ezekkel szemben védte meg tanítványait.

Egyszer az egyik gyülekezet, felülvizsgálva korábbi szokását, úgy döntött, hogy a vasárnap reggeli imaóra kezdésének időpontját 10 órára változtatja meg a 9 órai kezdés helyett. Az egyik testvér, aki a bevett hagyománytól nem tudott eltérni, ezzel érvelt: „Ha Péternek és Jánosnak jó volt a vasárnap reggeli 9 órai kezdés, akkor mi miért kellett változtassunk ezen?” Úgy gondolom, ettől a lelkülettől és hiányos ismereten alapuló érveléstől akar ma is bennünket az Úr megszabadítani.

Hadd menjünk az Úr házába mindig úgy, hogy Jézus legyen az Úr vallásos hagyományaink, szokásaink és életünk minden területe felett!

Veress Ernő

DÉLUTÁN | 

Az irgalomnyerés egyetlen feltétele

Igehely: Mt 5:21–26; Kulcsige: Mt 5:25 „Békülj meg ellenfeleddel hamar, amíg az úton együtt van veled, hogy át ne adjon ellenfeled a bírónak, a bíró pedig a szolgának, és így börtönbe kerülj.”

Sem a harag, sem a sértő beszéd nem illik Isten népéhez. Az Úr Jézus mindannyiunkat figyelmeztet arra, hogy keressük a békességet, és kérjünk bocsánatot azoktól, akiket megbántottunk. Akinek testvéreivel rendezetlen kapcsolata van, annak hiányzik a békesség a szívéből. Isten pedig nem ad békességet azoknak, akik embertársaikkal nem megfelelő kapcsolatban élnek. Olykor az is megfigyelhető, hogy a kapcsolatait rendezni nem akaró hívő ember az Istennek adott áldozata nagyságával próbálja igazolni magát. De az irgalomnyerés feltételét a legnagyobb áldozat meghozatala sem képes teljesíteni, hanem csak az, ha engedelmeskedünk Istennek. Ha készek vagyunk megbékülni, és rendezni kapcsolatainkat testvéreinkkel, akkor Isten is megadja számunkra a felülről való békességet.

Emlékezzünk egyik énekünk versszakára: „Csak Jézus adhat nyugtot, midőn a harc kemény, A fáradt, bűnös szívnek Ő éltető remény” (HH 4). Higgyünk benne, szeressük egymást, éljünk békességben testvéreinkkel, és akkor az Úrnak is örömmel szolgálhatunk!

Veress Ernő

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
1 + 0 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Mal 3:1–7a.; Kulcsige: Mal 3:3a „Ahogyan leül az ötvös, és megtisztítja az ezüstöt, úgy tisztítja meg az Úr Lévi fiait.”

Az első próféciát, amit olvastunk, az Úr Jézus Keresztelő Jánosra alkalmazta. Ő volt az Isten követe, aki egyengette az ő útját. A másodikban az új szövetség követe van bemutatva, aki Jézus Krisztus. A második versben a visszajövetelének napját említi, mint utalást az ítélet napjára. Ez számunkra is figyelmeztetés, hogy ő biztosan el fog jönni, és nekünk is meg kell állnunk előtte. Az értékes ezüst, arany szét lesz választva a hozzá keveredett értéktelen dolgoktól, salaktól, szennyeződéstől. Ehhez tűzben olvasztást alkalmaznak.