Igehely: Róm 12:9–16; Kulcsige: Róm 12:9 „A szeretet ne legyen képmutató. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz.”
A szeretet parancsolata köti össze azt a sor intelmet, amelyek a gyülekezet közösségi életéhez és a kívülállókkal való kapcsolatokra vonatkoznak. A képmutatás helyett őszinte szeretetre van szükség (9.v.). Így az, aki a szeretetet csupán megjátssza, kétszínű, vagyis mást mutat külsőleg, mint amit valójában gondol vagy érez. Az Úr Jézus is elítélte a képmutató viselkedést, ezt a kettőséget: „Jaj nektek, képmutató/-k…” (Mt 23:13).
Hogyan nyilvánul meg a szeretet a kapcsolatokban? Ha gyengéd szeretettel odafigyelünk egymásra (10.v.). Emögött tisztelet áll. A figyelmes szeretetben van egy alapvető érzékenység, amely kellően értékeli, előnybe részesíti a másikat, és elismeri a jót benne. Egyesek úgy gondolták, hogy a vak koldus, Bartimeus, nem figyelemre méltó, ezért „többen is rászóltak, hogy hallgasson” (Mk 10:48). Az Úr Jézus nem így gondolta, meghallgatta őt és meggyógyította.
Imádkozzunk még azért is, hogy őszinte szeretetünk megnyilvánuljon a kölcsönös szolgálatban (11.v.) és az egyetértésre törekvésben.
Miért veszélyes az okoskodó és nagyratörő lelkület a közösségi életben (16.v.)?
János Levente
Megszégyenítő jócselekedetek
Igehely: 1Pt 2:11–12 „Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket: tartózkodjatok a testi vágyaktól, amelyek a lélek ellen harcolnak. Tisztességesen éljetek a pogányok között, hogy ha valamivel rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, a ti jó cselekedeteiteket látva, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján.”
Arra a kérdésre kapunk választ: Hogyan viselkedjenek a hívők? A megnyilvánulásaik a társadalomban, a családban istenfélelemről tanúskodnak.
A keresztyének a világban úgy élnek, mint jövevények és idegenek (11.v.). A jövevényhez hasonló magatartása van a hívőnek e világban, mivel várja az örök életet, tudja, hogy itt csak ideiglenesen tartózkodik. A hívőnek idegen a hitetlenek tábora, mert ő Istene kedvét keresi. A földi életét Isten akarata szerint kívánja élni: „hogy megnyerje annak – az Úrnak – a tetszését” (2Tim 2:4), aki elhívta őt.
A hívő hozzáállása olyan, mint egy harcosé, így viszonyul önmagához, testi bűnös vágyaihoz, nehogy ellensége, az ördög (1Pt 5:8) legyőzze őt. A Szentlélek figyelmeztet, és lelkileg erőssé tesz a harcra, majd győzelemre visz.
A hívő jellemes ember, mivel az erkölcsös élet harcát vívja, tisztességesen él. A vádaskodó hitetlenek megszégyenülnek rágalmaikkal a hívő folyamatos jó cselekedetei miatt, mert nem gonosztevő az, akinek szívét Isten megtisztította.
János Levente
Új hozzászólás