Igehely: Ef 2:11–22; Kulcsige: Ef 2:16 „Megbékéltette mindkettőt egy testben Istennel a kereszt által, miután megölte az ellenségeskedést önmagában.”
Nem vagyunk egyformák még hívőként sem, mégis összetartozunk. Ki is egészíthetjük egymást. Isten tervezte így, és a gyülekezet közösségének az ő kegyelme az alapja. Van, ami illik ehhez, van, ami nem.
A gyülekezeten belül az az ideális, ha mindenki a tőle kapott kegyelem szerint a saját munkáját végzi. Senki – aki munkaképes – nem lehet a gyülekezetben csupán fogyasztó. Más szolgálatát nem vagyunk képesek ugyanolyan jól elvégezni, mint a magunkét, mint ahogy mások se a miénket. Isten akarta így, hogy így kiegészítsük egymást. Elhívásunk tőle ered, hiszen ő szerkesztette egybe a Krisztus testét, osztogatva kegyelmi ajándékait kinek-kinek úgy, ahogy akarta (1Kor 12:12–18). „Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul ismét másokat evangélistákul vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére” (Ef 4:11). Tudatában kell tehát lennünk, hogy nincs minden isteni ajándék egy valakinél. Szükségünk van arra a kegyelmi ajándékra, amit Isten a másiknak adott. Sőt arra a testvérre is, aki munkatárs is, kontroll is, sőt melegszívű jó barát is.
Azonban meg kell tisztulnia annak, akit az Isten szolgálatba állít, mert ez feltétel (Jn 15:2). Nem maradhat büntetlenül jellemében sokáig az irigykedés, a gyűlölködés, mert azt rávetíti a többiekre, és ennél nagyobb közösségromboló erő nincs. Szenvedélyesen törekednünk kell tehát a lelki tisztaságra. Jellemünk sötét foltjai a Szentlélek világosságánál kerülnek napvilágra, és szabadulunk meg tőlük. Akinél ez elmarad, az „szolgálatával” legalább annyit árt, mint amennyit használ, vagy használni vél. Aki hiú, önző, összeférhetetlen, éppúgy akadály, mintha ellenség volna. A tiszta lelkű ember viszont mindenkiről jót feltételez, és könnyű együttműködni vele.
Isten számít azokra a képességeinkre, amelyekkel rendelkezünk. Jézus tanítványai mindig ráéreztek a lelki rokonságra, de nem mosták egybe a különbözőséget. Tudták, hogy Isten okkal osztja ajándékait, érdemes bölcsen viszonyulni ehhez. A szolgálatban állóknak ezért képessé kell válni egymással együtt dolgozni.
Hegyi András
Esedezzünk a férfiakért, hogy erős táma-szok legyenek a gyermekek tanításában! – Péld 4:1-4
Isten haragjának a tanúja – Mik 1:1-5; 3:1-8 (Mik 3:8)
A krisztusi közösség jellemzői
Igehely: Fil 2:1–4; Kulcsige: Fil 2:3–4 „Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.”
A szeretet sohasem személytelen, mert valakiket szeretünk, és valakik szeretnek minket. Mindenki ebben a szeretetközösségben formálódik igazán egészséges emberré. Ezért a célért hagyta ott Jézus a menny dicsőségét. Amikor pedig emberként élt, megalázta magát a keresztfán elszenvedett haláláig.
Isten így szeret minket, bárkik vagyunk is. Az ő szeretete képes helyrehozni mindent, amit mi elrontottunk. Mert a szeretete igazán önzetlen, nagylelkű, de egyben bölcs is. A mi egymás felől szerzett ismeretünk is addig terjed, ameddig a szeretetünk. Sokszor családunk tagjait sem ismerjük eléggé jól, mert nem szeretjük őket eléggé jól. Ugyanis akit szeretünk, csak azt értjük meg igazán. Arra szentelünk kellő figyelmet, arra fordítunk időt, érte hozunk áldozatot. Mihelyt a szeretet légkörébe kerülünk, nem kell tovább védekeznünk. A szeretett lény közelében azok lehetünk, akik valójában vagyunk. A szeretet ennek ellenére, vagy éppen ezért a legnagyobb nevelő. Ameddig a szeretetünk ér, addig vagyunk hatásosak mások felé. Lehet bár igazunk, mégis hatástalanok maradunk, ha nincs bennünk szeretet.
Szeretetből fegyelmezi Isten azokat, akiket szeret. Mert szeretetének semmi köze a majomszeretet egészségtelen lágyságához, amelyben megromlik minden, még maga a szeretet is. Az ő szeretete annak a mennyei világnak a természete, ahol szeretetének uralma magától értetődő. Ezért nincs a mennyben semmi kegyetlen, alattomos, gonosz, csak üde, igaz, világos, érthető és jóakarattal teljes. Erre figyelmeztette az apostol azokat, akiknek vitájuk volt egymással. Oldják meg minél előbb alázattal, a másik szempontjait szem előtt tartva. Legyenek önzetlenek, tapintatosak és jó szándékúak egymáshoz Ez a menny természete, hisz oda készülünk mindnyájan.
Hegyi András
Új hozzászólás