2024. január 3., szerda

DÉLELŐTT | 
Kitartóak leszünk a bibliaolvasásban!

Igehely: Zsolt 119:72–77; Kulcsige: Zsolt 119:77 „Teljesedjék be rajtam irgalmad, hogy éljek, mert törvényedben gyönyörködöm.”

Mindennap szükségünk van táplálékra. Ez érvényes úgy a testi, mint a lelki eledelre. Ahogyan sokfajta eledel van, úgy többfajta lelki eledel is létezik; ezek közül az egyik a Biblia. Ha azt valljuk, hogy szeretjük Istent, akkor belső indíttatást fogunk érezni arra, hogy foglalkozzunk Isten Igéjével. Hiszen a Biblia által tudjuk megismerni Istent a legjobban. Természetesen nem ez az egyedüli lelki táplálék, de ez a legfontosabb. Akit szeretünk, azzal szeretünk időt tölteni, annak akarjuk hallani a hangját. Isten legfőképpen az Igéje által szól hozzánk, és ha szeretjük őt, akkor kitartóan kell hallgassuk a tanácsát, annak érdekében, hogy mindennap tudjon vezetni minket.

Minden hívő embernek kell küzdenie annak érdekében, hogy kitartó legyen, úgy az imádkozásban, mint a bibliaolvasásban. Nem kell elcsüggedni, ha vannak időszakok, amikor lankad a buzgóságunk. Ellenben vizsgáljuk meg, hogy mi okozta ezt, tanuljunk belőle, és ezután legyünk még kitartóbbak.

Te milyen gyakran olvasod Isten Igéjét? Hogyan olvasod? Mennyi időt szánsz rá? Végül pedig gondolkodj azon a kérdésen: Hogyan ültetheted a ma olvasott igét gyakorlatba?

Papp Lénárd

DÉLUTÁN | 

Az Úrral áldottak vagyunk

Igehely: 1Kir 8:54–61; Kulcsige: 2Kir 8:56 „Áldott az Úr, aki nyugalmat adott népének, Izráelnek egészen úgy, ahogyan megígérte. Egyetlen szó sem veszett el mindabból a jó ígéretből, amit megígért szolgája, Mózes által.”

Egyik énekük a következőket mondja: „Ha az Úrral járunk, el nem téved lábunk, ragyog utunkon mennyei fény.” Akik az Úrral járnak, pontosabban, akik az Úrban vannak, azok valóban áldott emberek. Az áldás sohasem egy független dolog: önmagában az ember nem áldott. Isten áldja meg az embert, és ekképpen lehetünk áldottak.

Salamonhoz hasonlóan kell imádkoznunk mindannyian: „Legyen velünk Istenünk, az ÚR, ahogyan őseinkkel volt. Ne hagyjon el bennünket, és ne vessen el magától! Hajlítsa magához szívünket, hogy mindig az ő útjain járjunk, és megtartsuk parancsolatait, rendelkezéseit és végzéseit, amelyeket őseinknek parancsolt” (1Kir 8:57–58). Salamon király jól tudta, hogy „Isten munkálja bennünk mind az akarást, mind a cselekvést, az ő tetszésének megfelelően” (Fil 2:13), ezért is kérte, hogy maga az Úr hajlítsa magához szívünket.

Áldott az az ember, akinek az Úr a szívét magához vonzotta. A te szíved milyen irányba, pontosabban ki felé hajlik? Most lehetőségünk van arra, hogy kérjük a mi áldott Urunkat, hogy áldjon meg bennünket is, önmaga felé hajlítva szívünket.

Papp Lénárd

 Napi áhítat

Igehely: 2Kir 2:1–18; Kulcsige: 2Kir 2:11 „Amikor azután tovább mentek, és beszélgettek, hirtelen egy tüzes harci kocsi jelent meg tüzes lovakkal, és elválasztotta őket egymástól. Így ment föl Illés forgószélben az égbe.”

Erre a történetre gyakran úgy szoktunk hivatkozni, mint amikor Illés tüzes szekéren ragadtatik el az Úrhoz. Az ige viszont csak annyit említ, hogy ,,Hirtelen egy tüzes harci kocsi jelent meg tüzes lovakkal, és elválasztotta őket egymástól. Így ment föl Illés forgószélben az égbe.” De valóban a tüzes szekér is jelen volt. Elizeus szempontjából jelentős, hogy élete következő nagy krízisében lát újra tüzes szekereket (2Kir 6:17). A tűz jellemzően Isten ítéleteként jelenik meg, az Édenből való kiűzetés óta (tüzes pallos).