2024. december 7., szombat

DÉLELŐTT | 
Isten elhívásának célja

Igehely: 1Thessz 4:1–12; Kulcsige: 1Thessz 4:7 „Mert nem tisztátalanságra hívott el minket az Isten, hanem megszentelődésre.”

Megérteni Isten rám vonatkozó kiválasztását, belekerülni Isten világméretű, nagy családjába, megállni szilárdan a hitben nagyszerű. Pál tovább viszi a gyülekezet létezésének értelmét: „amint éltek is (Istennek tetsző életet), ebben jussatok még előbbre… az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek… nem tisztátalanságra hívott el Isten, hanem megszentelődésre.” Élni tisztán, Jézushoz hasonlóan.

Nem egyfajta „Vergődjünk át ezen a földi életen!” típusú életre szabadított meg minket Krisztus, hanem olyanra, amelyben van győzelem a kísértés és bűn felett! Ennek pedig egészen gyakorlatias jelei vannak: hűséges házasélet, túlkapásoktól mentes, megelégedett élet, becsületes munka, ami mentes a lustaságtól, de a fogyasztói társadalom nyomásától is. Tisztességes hozzáállás mindenkihez. Csak néhány példa…

Neked most mit jelent Pál mondata: ebben jussatok még előbbre? Bátorítson minket a levél záró gondolata. „Hű az, aki elhív erre titeket; és ő meg is cselekszi” (5:24) Krisztus eljövetelére. Ámen!

Szólláth Imre Rudolf

DÉLUTÁN | 

Ujjong a néma nyelve

Igehely: Ézs 35:1–10; Kulcsige: Ézs 35:6 „Szökellni fog a sánta, mint a szarvas, és ujjong a néma nyelve. Mert víz fakad a pusztaságban, és patakok erednek a pusztában.”

„Erősítsétek a lankadt kezeket, tegyétek erőssé a roskadozó térdeket! Mondjátok a remegő szívűeknek: Legyetek erősek, ne féljetek! (3–4a) Olyan ígérteket kap Isten népe, amelyek – jelen pillanatban – elképzelhetetlenek. Egy félelemtől mentes, minden jóval ellátott, egészséges, az Úr dicsőségétől ragyogó jövőkép. Előtte azonban Istennek rendet kell tennie. Saját népe életében, de a föld minden népe (mindenki más) életében is. Hogy ígéretét illusztrálja, a 36. fejezettől olvassuk Jeruzsálem szabadulását Szanhérib kezéből. Szóval Isten nem a levegőbe beszél.

Ezek az ígéretek többet rejtenek, mint Jeruzsálem rövidtávú megszabadulását. Lelkünk megváltása után testünk megváltása is bekövetkezik. Majd, egy napon ez be fog következni biztosan. Hála ezért és magasztalás a Megváltónak!

„Egy nap mindent újjá teszel, Jézus. / Egy nap minden sebünk beforr, / A régiek mind eltűnnek ott, / Nincs több könny… / Együtt mind, ott a mennyben / Egész lényünk az öröm járja át. / Köztünk áll majd Jézus, / És harsogjuk a győzelem dalát!”

Szólláth Imre Rudolf

 Napi áhítat

Igehely: Mk 1:9–11 (vízkereszt ünnepe) „Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban.  És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb; a mennyből pedig hang hallatszott: «Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.»”

A Biblia világosan tanítja, hogy akik Jézus tanítványai és követői akarnak lenni, azok először megtérnek, majd alá is kell, hogy merítkezzenek (Mt 28:19). A keresztyén gyülekezetekben nem az a kérdés, hogy be kell-e merítkezni, hanem az a vitatott, hogy mikor és milyen formában kell ezt tenni. Bibliai példák sora bizonyítja, hogy amikor valaki megtért, azután alá is merítkezett. Az Úr Jézus, a Megváltónk is példát mutatott ebben. Számára a bemerítkezés szimbolikus cselekmény, ami a halálba való bemerítkezését ábrázolta ki, ami a Golgotán történt, valamint a feltámadását a halálból.