Igehely: Kol 2:4–7; Kulcsige: Kol 2:7 „Meggyökerezve és tovább épülve őbenne és megerősödve a hitben, ahogyan arra megtaníttattatok, és amiben bővölködtök hálaadással.”
Aki már ültetett magot, pontosan tudja, hogy minden mag két irányban kezd el fejlődni. Lefelé gyökeret ereszt, hiszen azzal kapaszkodik, illetve tápanyagot vesz föl a talajból, felfelé pedig fejlődik a növény, amely majd a legtöbb esetben virágot hoz, termést nevel, szóval a jövő záloga is egyben.
A hívő életben is így kellene lennie. A „gyökér” Krisztusba kapaszkodik, és belőle táplálkozik. Ennek gyümölcse a mindennapi életben látszik meg, és a termés igazolja, hogy valóban elfogadtuk Krisztus Jézust, az Urat.
Talán ezen is érdemes elgondolkozni ma reggel. Mert a legtöbben szívesen veszik bűneik bocsánatát, az Isten kegyelmét, de a legkevésbé sem szeretnének maguk fölé egy Urat, akinek engedelmességgel tartoznak. Pedig Jézusból nem lehet részeket elfogadni, s ha nem Úr az életemben, nem lehet Megváltóm sem.
Vajon igaz-e ránk nézve, hogy elfogadtuk Jézust, mégpedig annak, akinek Isten rendelte őt gyermekei számára? Ha igen, akkor az is igaz lesz az életünkre nézve, amit János így ír az evangéliumában: „Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében” (Jn 1:12).
Kulcsár Tibor
Isten következetes cselekedetei
Igehely: Ez 33:10–20; Kulcsige: Ez 33:17 „Néped ezt mondja: Nem következetes az Úr! Pedig ők nem következetesek.”
„Nem következetes az Úr” – vagyis: nem lehet rajta eligazodni. Ez az érvelés több, mint 2500 év távlatából köszön vissza, s ha valaki végignézi a teológia és a filozófia történetét, ehhez hasonló gondolatok lépten-nyomon felbukkannak. Mintha Istennek kellene számot adnia a nagy emberiség előtt tetteinek átgondolt és jogos voltáról...
De milyen érdekes, hogy Isten nem hagyja figyelmen kívül ezt a vádat, hanem válaszol, mint egy türelmes édesapa megtévedt gyermekeinek. Fájó, hogy az érvelés sokszor hiábavaló, mert az ember azóta is ragaszkodik makacs tévedéseihez. Ennek következménye, hogy a megtérésre való hívást, Isten kegyelmének csodáját sem képes felfogni, mert saját logikai rendszere fogva tartja.
Milyen kegyelem, amikor egy-egy embernél megtörténik a csoda, és rátalál a felé nyújtott isteni kézre, s megérti, hogy Isten következetesen ragaszkodik ahhoz, hogy nem kívánja a bűnös halálát, hanem azt, hogy megtérjen és éljen.
Természetesen ennek az elfogadását nem erőlteti ránk. (Bárcsak megtenné néha!) Tiszteletben tartja a döntésünket, de annak következményeivel számolnunk kell. Ez pedig örök élet vagy halál kérdése...
Kulcsár Tibor
Új hozzászólás