2024. augusztus 28., szerda

DÉLELŐTT | 
Hirdetik az evangéliumot

Igehely: Lk 7:18–23; Kulcsige: Lk 7:22 „Ezért így válaszolt nekik: «Menjetek el, vigyétek hírül Jánosnak, amit láttatok és hallottatok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások tisztulnak meg, süketek hallanak, halottak támadnak fel, a szegényeknek az evangélium hirdettetik.»”

Vannak olyan élethelyzetek, amikor a hívő emberre rátör a kétség. Egy-egy mély válsághelyzet alapvető kérdéseket hoz felszínre, amiről talán mi magunk sem tudtuk, hogy a szívünk mélyén ott van. Ilyen helyzet volt Jánosnak a börtön. Ekkor már hónapok óta börtönben lehetett, s bizonyára várta, hogy az általa meghirdetett Isten országa, s benne a Krisztus személye nyilvánvaló győzelmet arasson a bűn és a bűnös emberek hatalmaskodása felett. Ám a hatalom még mindig a Heródes-félék kezében van... „Te vagy-e az eljövendő, vagy még tovább kell várni?” – szakad ki a kérdés annak az embernek a szívéből, aki nyíltan hirdette Jézussal kapcsolatban, hogy ő a Vőlegény (Jn 3:22–36), a Fiú, akiben mindenkinek hinnie kell.

Jézus nem magyarázkodik, csak rámutat azokra a jelekre, amiket a próféták előre megmondtak, a legvégére hagyva: „a szegényeknek az evangélium hirdettetik.” Nem egyszerű felsorolás ez, sokkal inkább fokozás, a jelek, csodák felsorolásának legvégére hagyva a legeslegfontosabb csodát, az evangélium hirdetését. Mert minden csoda földi, mulandó, de az evangélium – az Isten szabadító, megmentő kegyelmének meghirdetése – örökkévaló gyógyulást hoz a léleknek!

Vajon számodra is a legnagyobb csoda az evangélium, kedves velem együtt imádkozó testvérem?

Kulcsár Tibor

DÉLUTÁN | 

Futok egyenest a cél felé

Igehely: Fil 3:12–16; Kulcsige: Fil 3:14 „De egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért.”

A sporttörténelem igen sok olyan sporteseményről tud, ahol egy sportoló éppen annak következtében veszített, hogy korán kezdett ünnepelni. Bár biztosnak látszott a győzelme, végül megelőzték. Sokan nem értik, hogy Pál miért ilyen „bizonytalan”, miért mondja: „Én nem mondom, hogy már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék...” Hát nincsen üdvbizonyossága? Dehogy nincs! Erről a Timóteusnak írt 2. levelében ezt írja: „tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra” (2Tim 1:16). Csak éppen azt is tudja, hogy a győzelmet a célban hirdetik ki, nem pedig a cél előtt. Tehát futni kell, mégpedig kitartással és nekifeszülve. S nem jó a célról levenni a szemet, mert az éppen uralkodó vallási és társadalmi irányzatok szem előtt tartása könnyen céltalan rohangálássá változtathatja a futásunkat.

Márpedig az ördögnek soha semmi kifogása nem volt a rohangáló keresz-tyénekkel kapcsolatosan. Csak fussanak, hogy a lelkük szakad bele, ha nem a cél felé futnak! Kijózanító Pál önvallomása: „nekifeszülve futok, egyenest a cél felé”, nem feledve, hogy a célban mennyei jutalom vár.

Kulcsár Tibor

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
2 + 4 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”

Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.