Igehely: 4Móz 12:1-9; Kulcsige: 4Móz 12:6 „Az Úr ezt mondta: Halljátok meg beszédemet: Ha van az Úrnak prófétája köztetek, azzal látomásban ismertetem meg magam, álomban beszélek hozzá.”
Bibliaolvasóként csodálom, hogy az Úr sokszor az emberélet egyszerű, sőt sokszor alantas történései közé ágyazottan tár fel örök igazságokat. Mai igénk is, lélekemelő szavak helyett egy botrányos eset leírásával indul. Egy hiúságában sértett nőpróféta, Mirjam, egy elferdített „nőügyről” pletykálva – „a kúsi asszony miatt…” – kísérli meg erkölcsileg lejáratni szolgatársát, Mózest, aki ráadásul vértestvére is! Kész csoda, ha a történet végére érve mégsem e vétektől megfertőzöttek, hanem megszenteltek és bölcsebbek lehetünk, mert közben megláthatjuk azt is, hogy a bűnt utáló Isten nem fordul el undorral Mirjamtól és bűntársától, Árontól sem. Amikor ugyanis „az Úr meghallotta” őket, ez nem jogos végítéletükre késztette Őt. Ehelyett a vétkezőket szent rettentéssel (vö. Jud 1:23 – Károli) mentő cselekvésre indul. (Ebből mintegy ráadásként megismerhetjük égi Gazdánknak a szent szolgálatokat senkitől sem korlátozottan elosztó és összehangoló, valamint elhívottjai közt rendet tartó hatalmát is.) Miközben a megtámadott Mózest igazolja az Úr (6. és 7. vers), meghatározza az ihletett álom és látomás fontos, de a kiválasztott Mózesnek szemtől szembe adott igei kinyilatkoztatáshoz viszonyítottan mellérendelt üdvtörténeti szerepét. (Ezzel nekünk is segít, hogy kijelentése különféle elemeit a helyén tudjuk értékelni.)
Az eddigiekből kiindulva és az Írás egészére is figyelve, főtémánk jegyében foglaljuk össze még, amit álomról, látásról tudnunk kell. Az Ószövetség ún. nagy prófétái, bár nem vitatják az elődök megismert álmainak isteni eredetét, az álmot és a látást a kinyilatkoztatás másodlagos, többnyire egy-egy személyre és helyzetre szabott üzenetközlésnek tekintik, szemben a közösség/ek/hez szóló, olykor időkön és korszakokon átívelő érvényű ihletett igei kijelentéssel.
Az Újszövetség a gyermek Jézus kapcsán több álmot is lejegyez, beszámol Pál álmairól-látomásairól is. Ezek különféle élethelyzetekben isteni eligazítást, lelki támogatást adtak, de az üdvüzenetet érintő tanbeli kijelentést soha.
„Ó, lenne bár igéd vezérem, / Világom és irányadóm, / Legvégső szóm, zsinórmértékem, / Buzdítóm és tanácsadóm” (HH 579/3).
Győri Kornél
Imaáhítat: Kérjük Isten Lelkének megnyilvánulásait az ifjak és vének életében és szolgálatában! – Jóel 3:1 (K. f. 2:28)
Bibliaóra: Milyen döntéseket hozzunk? – Dán 1:3-9; 2:14-18, 46-49 (Zsolt 112:1-2)
Az örök élet adománya
Igehely: 1Jn 5:6-21; Kulcsige: 1Jn 5:11 „Ez a bizonyságtétel pedig az, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van.”
A keresztyénség és annak Bibliába gyökerező hittartalma egyre inkább kiszorul a közgondolkodásból és ennek következtében a közbeszédből is. Ugyanakkor tanúi lehetünk annak is, ahogy az Isten nélkül élő emberek a halálhoz és az utána következő ismeretlenhez kapcsolódóan vigasztalás-pótlékkal ámítják magukat és másokat – főleg gyermekeket –. Sejtelmesen mesélik például, hogy az elhunyt mindig veled lesz, figyelemmel kíséri életedet… Pál apostol is találkozott hasonlókkal, meg is nevezte őket: „akiknek nincs reménységük” (1Thessz 4:13). Mi ugyan magabiztosan állítjuk, hogy nekünk van reménységünk, de az igazság az, hogy ez gyakran visszafogott, gyermeteg.
73 éve merítkeztem be. Azóta van rálátásom gyülekezeteink, és azon belül az egyes hívők reménység-hőfokának alakulására. Emlékezetem szerint a politikai szabadság beköszöntéig otthonainkban, meg istentiszteleteinken a Bibliából következően érzékelhetőbben és természetesen volt jelen a személyes feltámadás, az örök élet ügye, mint napjainkban. Bár ma is a Szentírás van hitünk és életünk középpontjában, de a tanítás súlypontja most inkább az, hogy miként kell élnünk, viselkednünk hívőként, gyülekezetként a jelen való világon. Ez nem lenne baj, ha eközben nem halványult volna el a régi ének nagy kérdése: „Miként leszünk, ha majd az örök élet / Fényében Vele örvendezhetünk?” (HH 497:2)
„Örök életetek van” – írja János. Elmélkedésünk címe is helyesen minősíti ezt az életet, adománynak. Az ember csodákra képes. A saját erőfeszítésével még az is elérheti, hogy a törvény tekintetében feddhetetlenné legyen, de az örök élet megszerzésére képtelen. Azt kizárólag ajándékba kaphatjuk. Nem úgy, hogy Isten halhatatlan lénnyé varázsol. Hanem úgy, hogy meghív, a bűneimért meghalt és feltámadt Jézus Krisztussal, az Élettel való közösségre a Szentlélek által, és ekkor az Ő létformájába, a vele való, bűnt és enyészetet nem ismerő világának polgárává szentel. Az Ige egyszerű szavával: „Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet”. Már most.
„Ó, Jézus! Az örökélet / Legdrágább kincsünkké lett: / Föltámadunk mi Véled, / Halleluja! Halleluja!” (HH 170:4)
Győri Kornél
Új hozzászólás