Igehely: Mk 8:22-26; Kulcsige: Mk 8:25 „Azután Jézus ismét rátette a kezét a szemére, ő pedig körülnézett, és meggyógyult, tisztán látott mindent.”
Az evangéliumi beszámolókban többször találkozunk betegek meggyógyításával Jézus Krisztus munkássága kapcsán, köztük vakok meggyógyításával is. A bétsaidai vak történetét olvasva talán mi másképpen képzelnénk el a forgatókönyvet: Jézus vegye észre a betegség sújtotta embert, azonnal gyógyítsa meg ..., ehelyett, mások viszik a beteget Jézushoz, a beteg egy gyógyulási folyamaton megy át, együtt sétál Jézussal, homályosan lát, végül teljes a gyógyulás. Lehetnek ilyen élethelyzeteink, bajaink, betegségeink, kérdéseink, útvesztőink és kínjaink, amelyekből a szabadulás hosszasabb, folyamatosabb lehet – de ne feledjük: „a vakot kézen fogva vezette Jézus”. Velünk is ezt teszi és teheti, csak bízzuk rá magunkat és engedjünk az Ő gyógyítási módszereinek, időzítéseinek!
A történetből az is világos, hogy másokat is érdekelt a vak nyomorúsága és úgymond közbenjárnak a vakért. A másikat viszik Jézushoz a másik bajával. Nagy tanúság ez nekünk. Vegyük észre a körülöttünk levők lelki szükségeit és járjunk közben értük, beszéljünk Jézus Krisztusnak róluk! Milyen nyomorúságos, kilátástalan élethelyzeteket ismerünk a környezetünkben? Kiket kellene imában hordoznunk és Jézus Krisztushoz vinnünk? Van-e olyasmi az életünkben, ahol még „vakok” vagyunk, de tudjuk, a Mester fogja a kezünk?
Petyár Lóránd
Imaáhítat: Köszönjük meg a betegség- és fájdalommentes isteni jövőt! – Jel 21:3-4
Bibliaóra: A segítséget nyújtó Isten – 2Móz 14:1-31 (Ézs 33:2)
Pál példamutatása
Igehely: 1Kor 4:6-21; Kulcsige: 1Kor 4:6 „Mindezeket pedig, testvéreim, értetek alkalmaztam magamra és Apollósra, hogy a mi példánkon tanuljátok meg: ahhoz tartsa magát az ember, ami meg van írva, hogy senki se kérkedjék az egyik tanítóval, a másikat megvetve.”
Gyermekkori álmom teljesült, amikor általános iskolásként tagja lehettem az iskola kosárlabdacsapatának. Nagy elvárásokkal indultam neki az edzéseknek, és minden szabadidőmet feladva csak ennek szenteltem az életemet. Nem telt el sok idő, amikor lejjebb hagyott ez a nagy odaszánás. Többek között ennek az volt az oka, hogy az edzőnkben nem láttam a követendő példát. Mondta ő, hogy mit kell csinálni, de amikor megtudtuk, hogy ő soha nem játszott egy csapatban sem, akkor minden kedvünk elment. Ezzel ellentétben, amikor egy olyan személy tartotta az edzéseket, aki azelőtt csapatban játszott, teljesen más volt a mi hozzáállásunk is.
Amikor Pál apostol felhívja a korinthusi gyülekezet figyelmét a példamutatásra, tudatában van annak, hogy az embernek szüksége van példaképekre ahhoz, hogy fejlődhessen. De azt is tudta, hogy emberekben lehet csalódni is. Sajnos, az emberi példaképekben sokszor csalódunk, és elveszíthetjük bizalmunkat feléjük. Azt gondolnánk, hogy Pálnál ez másképp volt? Sajnos, nem. Ha a korinthusi gyülekezetnek nem is volt oka benne csalódni, de másnak igen, például Barnabásnak. Az ApCsel 15-ben olvassuk, hogy Pál elválik Barnabástól. Az oka nem az, hogy „Isten úgy vezetett”, hanem az, hogy Pál és Barnabás között nézeteltérés volt, amit úgy orvosoltak, hogy elváltak útjaik. Sokan, lehet, megbotránkoznának, ha ma két lelkipásztor között ilyen dolog történne. Azt mondanánk, hogy nem jó példamutatás a testvérek közti egyet nem értés.
Gondolkozzunk el azon, hogy kiknek okoztunk csalódást életpéldánkkal az elmúlt időszakban? Még Pál is okozhatott volna. A korinthusiak számára viszont jó példa volt alázatban, kitartásban és az evangélium melletti hűségében. Azt láttuk, hogy Pálnál mibe lehetett volna belekötni, ami a példamutatást illeti, de nézzük meg, hogy miben volt példamutató:
Példa az odaszánásban, a munkatársakkal együtt (6–7. v.); példamutatás a hatalom elutasításában (8–9. v.); példamutatás az alázatban (10. v.); példamutatás a munkában és az önfeláldozásban (11–13. v.); példamutatás a vezetésben (14–21. v.).
Ferkő Attila
Új hozzászólás