2023. február 26., vasárnap

DÉLELŐTT | 
A juhok ajtaja

Igehely: Jn 10:1-15; Kulcsige: Jn 10:7 „Jézus tehát így szólt hozzájuk: Bizony, bizony, mondom nektek: én vagyok a juhok ajtaja.”

János evangéliumában Jézus hét alkalommal használta az Én vagyok kifejezést, hogy elmagyarázza, ki Ő, miért jött, és mit kínál azoknak, akik úgy döntenek, hogy követik Őt.
Amikor ezeket az önkijelentéseket olvassuk, eszünkbe jut az Ószövetségből az égő csipkebokor esete, ahol Isten szólt Mózeshez: „Vagyok, aki vagyok” (2Móz 3:14). Tehát az „Én vagyok” mindig Isten önközlését jelenti, amelyben az Ő hatalma, fensége, isteni méltósága mutatkozik meg. A Mózesnek adott kinyilatkoztatásban már benne van a mi üdvösségünk is. Ez azt jelenti, hogy Isten, aki örökkévaló, mindig ott van mellettünk, és utat mutat az örök élet felé, a szabadulás felé, ahogy megmutatta a zsidó népnek is, amikor Egyiptomból kivonultak. Ez az út számunkra Jézus Krisztus, és nemcsak út, hanem ajtó is, jó pásztor is, ahogy mai szakaszunkban olvashattuk.
Akkor értjük meg igazán, hogy Jézus a juhok ajtaja és a jó pásztor is egy személyben, ha tudunk arról, hogy Izráelben az volt a szokás, hogy a pásztorok esténként karámba terelték a nyájaikat. Egyszerű karámok voltak ezek: raktak kövekből és ágakból négy falat, egy keskeny bejáró nyílással. A karám nyílása olyan szűk volt, hogy azon egyszerre csak egy állat mehetett be. Odaállt a pásztor reggel az ajtóba, amikor kiengedte a juhokat, és odaállt este is, amikor beengedte a jószágokat. A pásztor volt egyben a juhok ajtaja is.
Merre menjen tovább az életem? Sokszor feltehettük már ezt a kérdést magunknak. A jó döntéseket csak úgy hozhatjuk meg, ha újra meghalljuk és megértjük Jézus hozzánk intézett szavát: „Én vagyok a juhok ajtaja.” Ő az ajtó a te számodra is, akin keresztül be tudsz jutni az Atyához, aki által el tudsz jutni az üdvösségre. Ezt üzeni ma is Jézus Krisztus minden embernek. „Én vagyok az ajtó” – azt jelenti, hogy Ő az egyetlen igazi ajtó. Nincs más jó választás, csakis Őt választani.
Fel tudod-e sorolni Jézus Krisztus hét Én vagyok – kezdetű kijelentését? Számodra mit jelent ez a kijelentése: „Én vagyok a juhok ajtaja”? Miért fontos kihangsúlyozni, hogy Jézus az egyetlen igazi ajtó?

Horváth Ferenc

Imaáhítat: 

Imaáhítat: Adjunk hálát a Jó Pásztorért, aki életét áldozta értünk! – Róm 5:6-8

Bibliaóra: 

Bibliaóra: Szolgálathoz vezető evangélium – Gal 6:1-18 (Gal 6:9)

DÉLUTÁN | 

A megalázkodott vezető

Igehely: 1Krón 21:14-30; Kulcsige: 1Krón 21:30 „Dávid azonban nem mert többé odajárulni, hogy ott keresse fel az Istent, úgy megrettent az Úr angyalának a kardjától.”

Dávid Isten szíve szerint való férfi volt (1Sám13:14; ApCsel 13:22). Azt várnánk, hogy bűnnélküli és tökéletes legyen. Dávid azonban hozzánk hasonló ember volt. Ugyanannyira kísérthető, mint mi vagyunk, hajlamos a bűnre, akárcsak mi mindannyian. Ám Dávid valóban Isten szíve szerinti férfi volt, mivel minden alkalommal kész volt bűnösségét beismerni, elkövetett bűnéből megtérni.
Dávid népszámlálásáról két beszámoló is fennmaradt: az egyik a Sámuel második könyvében, a másik a Krónikák első könyvében. A krónikás szerint Dávidot a Sátán indította fel a nép megszámlálására. Nem általános népszámlálás elrendeléséről van szó, a hadrafogható embereket számoltatta össze. Pontosan tudni akarta országa haderejét és királyi hatalmának a nagyságát. Ez hűtlenségnek számított, bizalmatlanságnak annak az Úrnak a hatalmával szemben, aki Izráel minden háborúját maga vitte győzelemre.
Dávid először büszkén számoltatta a haderejét, de hamarosan lesújtva számolhatta a halottait! A büntetés, mely az országot sújtotta, félelmetes és beszédes volt. Azzal fejezte ki az Úr, hogy a népszámlálást bizalmatlanságnak tekintette. Az Isten iránti bizalmatlanság és engedetlenség, illetve az önerőre támaszkodás bűn.
Dávid király lelki nagyságát az mutatja, hogy belátta bűnét, és elvállalta a büntetést. Alázattal megvallotta esztelenségét az Úrnak. A bűn megvallása, a vétkezés elismerése és a bocsánatért való esedezés az a három lényeges mozzanat, amely Dávid bűnbánatát igazzá és Isten előtt kedvessé tette. Az elkövetett bűnért Dávidnak bűnhődnie kellett, de még a büntetés sem szakaszthatta el őt az Úrtól. Csak a bűntől szakadt el, és életét a kegyelmes Isten kezébe helyezte.
Az Úr haragja akkor szűnt meg, amikor Jeruzsálemhez ért a pusztítás, ott Dávid megtalálta a bűnbánat és az engesztelés helyét. Oltárt épített Arauná szérűjén. Különleges hely volt ez: az áldozatok helye és az Istennel való békekötés helye. Előképe a Golgotának, ahol Megváltónk valóban kiengesztelte bűneink miatt az Atyát.
Komoly tanulság ez számunkra, testvéreim! Velünk is megtörténhet, hogy megkísértetünk és vétkezünk az Úr ellen. Dávidhoz hasonlóan legyünk készek alázattal megvallani vétkeinket, és megtérni az Úrhoz!

Horváth Ferenc

 Napi áhítat

Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”

Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.