Igehely: Zsolt 43:1-5; Kulcsige: Zsolt 43:5 „Miért csüggedsz el, lelkem, és miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek!”
Az ember legnagyobb félelmei közé tartozik a sötétség. A legtöbb bűncselekmény és szörnyűség is sötétségben történik. A földi élet világosság nélkül kipusztulna, ezért nem véletlen, hogy az ember természetes igénye a világosság. Mekkora kincset jelent egy sötét barlangban megpillantani a világosságot, vagy egy sötét éjszakában meggyújtani egy gyertyát! Ilyen megtapasztalást élhettek át a pásztorok is, amikor Betlehem mezején körülragyogta őket Isten dicsősége.
A lelki életben is legalább ilyen fontos a világosság. János apostol Jézus születését is a világosság megjelenéseként írta le: „Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert”. A zsoltáríró számára Isten világossága és igazsága biztosítja a vezetést az életben. Még a halál árnyékának völgyében is felragyog az Úr világossága. Bízz a szabadító Istenben, mert ő fog kivezetni abból a sötétségből, amiben lehet, most vagy. Ha pedig élvezed Isten világosságát, akkor adj hálát érte, és ne rejtsd véka alá fényed.
Hogyan tudnál másokat is a világosságra vezetni?
Szűcs Dávid
A megbecsülésre méltó küldött
Igehely: Mt 21:33-44; Kulcsige: Mt 21:37 „Utoljára pedig fiát küldte el hozzájuk, mert úgy gondolta: A fiamat meg fogják becsülni.”
Van-e a gonoszságnak tetőfoka? A felolvasott igeszakasz az egyik legszomorúbb példázat. Mennyire gonoszok lehettek a szőlőmunkások, hogy jogtalanul megtartották a szőlő termését, majd hidegvérrel megölték a szőlősgazda szolgáit, és végül a gazda fiát is kegyetlenül meggyilkolták. A történetet hallva bennünk is feltámad az igazságszolgáltatás vágya: halálnak fiai a szőlőmunkások! Ugyanígy háborodott fel Dávid király Nátán próféta történetét hallva, nem sejtve, hogy ő a bűnös, aki halált érdemelne.
Vajon mi felismertük-e már magunkban a gonosztevőt, aki halált érdemelne, a bűnöst, akinek a bűnei keresztre szegezték Isten Fiát? Aki nem tér meg, attól elvétetik Isten országa, és annak adatik, aki megtermi annak gyümölcsét. Isten sokszor szólt a prófétákon keresztül, majd utoljára a saját Fián keresztül szólt hozzánk. (Zsid 1:2) Ő az a küldött, aki megbecsülést érdemel, akit a legnagyobb tiszteletben kell fogadnunk. „Senki sem méltó rá, hogy vegye szívünk hódolatát, csak egyedül az élő Úr, a király, […] magasztaljuk szent nevét, csak Ő méltó rá!”
Szűcs Dávid
Új hozzászólás