Igehely: Dán 1:1-8; Kulcsige: Dán 1:5 „A király elrendelte, hogy napi ellátmányukat a király ételeiből adják, és abból a borból, amelyet ő szokott inni. Így kellett őket nevelni három esztendeig, hogy azután a király szolgálatába álljanak.”
Nebukadneccar Júdea meghódításában alapos munkát végzett, és a győzelem után hozzálátott a fosztogatáshoz. A király nem csak értéktárgyakat vitt magával, hanem az ország legnagyobb kincseit, a jobb jövő reményét: a legtehetségesebb fiatalokat. A király azonban csak az ifjak tehetségére tartott igényt, a hitükre már nem. Meg is kezdődött az erőteljes átnevelés: új nyelv, új tudományok, új város, új munkahely, új barátok és új szokások. A nevükkel együtt minden mást is el akartak velük felejtetni, ami Istenükre, családjukra vagy régi otthonukra emlékeztetné őket.
Dániel és barátai úgy döntöttek, hogy mindent, ami hasznos számukra, megtanulnak és alkalmaznak. Sőt, idővel a királyi udvar legjobb diákjainak bizonyultak. Megfogadták Jeremiás próféta tanácsát (29:5-13) és Babilon békességén fáradoztak. De nagyon bölcsen meghúztak egy határt: mindenre, ami a lelkiismeretük tisztaságára tört, egy határozott nemet mondtak.
Pál (Fil 3:20) és Péter (1Pt 2:9, 11-12) apostolok felhívják a figyelmünket, hogy lelki értelemben mi is idegen földön élünk, és hatalmas erők dolgoznak átnevelésünkön. Isten bölcsességére van szükségünk ahhoz, hogy felismerjük, hol kell meghúznunk a határokat. Se túl hamar, se túl későn. Ha az élet kihívásaihoz nem Isten segítséget kérjük, hanem keresztyén iskolákba, keresztyén munkahelyekre és az imaház falai közé menekülünk, akkor mikor lesz lehetőségünk só és világosságként élni? De a ló túlsó oldalára sem szabad esni! Akkor fogják az emberek felismerni életünkben Isten munkáját, ha nem próbáljuk elhomályosítani a határt jó és rossz, erény és bűn között.
Merítsünk erőt és elszántságot a határok bölcs kijelölésére Pál szavaiból: „Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” (Róm 12:1-2)
Szűcs Frigyes
Imaáhítat: Adjuk át magunkat mindenestül Isten szolgálatára! – Róm 6:18-19
Bibliaóra: A szeretet próbája – 2Móz 20:1-17 (Jn 14:15)
Ügyintézések a gyülekezetben
Igehely: 1Kor 6:1-11; Kulcsige: 1Kor 6:5 „Megszégyenítésül mondom nektek! Ennyire nincs közöttetek egyetlen bölcs sem, aki igazságot tudna tenni testvérei között?”
A keresztyén élet egyik alapvetése, hogy a hívő új életet kezd, nem igazodik többé a világ szokásaihoz, se a régi megoldásokhoz. „Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” (2Kor 5:17) Pál megrökönyödésére a korinthusi testvérek még mindig úgy rendezték a nézeteltéréseiket, mintha világiak lennének. Bíróságra jártak pereskedni egymással, azt remélve, hogy ott megtalálják az igazságot. Ezzel pedig lejáratták a hívőket és az evangéliumot. Valódi igazságot csak Isten tud szolgáltatni. Éppen ezért, ha valamilyen panaszunk van egy testvérünkre, Istent keressük fel. A gyülekezettől kérjünk segítséget, ne a világi tisztviselőktől. Persze, felmerül a kérdés, hogy miért is mérgesedik el annyira a nézeteltérés a lelki testvérek között, hogy pereskedni kell? Pál eszünkbe juttatja, hogy a harácsolás, a lopás, az igazságtalanság Isten országán kívül rekeszt. Ugyanolyan végzetes következménye van az anyagiasságnak, mint a paráznaságnak, bálványimádásnak, házasságtörésnek, bujálkodásnak vagy a fajtalankodásnak. Pedig a hívő minden bűntől megmosatott! Ha Jézust akarjuk követni, akkor számunkra az anyagiak csak eszközök lehetnek, nem pedig olyan célok, amiért feladjuk a hitünket.
Érdekes módon Pálnak a megkárosított félhez is van néhány kemény szava. Az apostol szerint az is az anyagiasság jele, ha valakinek fontosabb a földi java, mint az, hogy békességben éljen testvérével. Pál azt javasolja, hogy pereskedés helyett inkább szenvedjünk Krisztusért és az evangéliumért, és vállaljuk be az anyagi kárt. Ezzel is bizonyítjuk, hogy elsősorban Istenben bízunk. A keresztyén ember számára Jézus követése a legfontosabb cél, nem a földi igazságszolgáltatás. Ezen az úton a veszekedés és pereskedés nem visz előre. Ha nézeteltérésünk van testvérünkkel, Istennél keressük az igazunkat! Ha pedig Istenhez visszük az anyagiakért folytatott küzdelmünket, eszünkbe fog jutni, hogy nekünk egy másik harcban kell jeleskednünk. Hiszen azért lettünk megmosatva és megszentelve, hogy Jézus Krisztus dicsőségére éljünk!
Szűcs Frigyes
Új hozzászólás