2023. augusztus 26., szombat

DÉLELŐTT | 
Isten uralma örök boldogság

Igehely: Ézs 65:17-25; Kulcsige: Ézs 65:22b „Mert népem élete oly hosszú lesz, mint a fáké, és amiért megdolgoztak, választottaim maguk élvezhetik.”

Isten népének jövőképéről olvastunk. Csak kapkodjuk a fejünket az olvasott áldások hallatán. Nehéz lenne elhinni is, ha nem tudnánk, ki állítja mindezt. „Mert én… teremtek” – így kezdődik a részlet. Van-e valaki Istenen kívül, aki erre képes lenne? Ő azonban nem csak atomot teremt a semmiből, és vizet, magot, fényt, hogy alkalmas életteret biztosítson az univerzumban. Megváltott népének az örömét és vigasságát is Ő alapozza meg. Ezért, gyülekezet, örülj most, mert Isten már megszerezte számodra az öröm lehetőségét (18.v.)! Milyen reményteljes az az építkezés, ültetés és szülés, ami Isten ígéretével és áldásával történik. Isten azt állítja, hogy az ilyen fáradozás nem lesz hiábavaló (23.v.).
Tudom, hogy az igénkben leírt állapot nem a mát jellemzi, hanem a jövőt. A mostani föld és Krisztus menyasszonya, a gyülekezet, ugyanis erre még nem alkalmas. De Isten ugyanaz, és ígéretei biztosak. Emlékszünk, hogy Isten Ábrahámnak és utódainak ígérte Kánaánt, ő mégis egész életében jövevény volt a földön. Hitben élt, küzdött és örült. Isten pedig igazságot tulajdonított neki. Így él a mai gyülekezet is, az áldott jövő reménye és a ma küzdelmei feszültségében. Tarts ki, megéri!

Boros Róbert

DÉLUTÁN | 

Isten nem vetette el végleg népét

Igehely: Ézs 50:1-3; Kulcsige: Ézs 50:1 „Ezt mondja az Úr: Hol van anyátok válólevele, amellyel elküldtem őt? Van-e hitelezőm, akinek titeket eladtalak? Csak bűneitek miatt adtalak el, vétkeitek miatt küldtem el anyátokat!”

Mai igénkben az Úr két kérdéssel válaszol Sion (Izráel) korábbi felvetésére: „Elhagyott engem az Úr, megfeledkezett rólam...” (Ézs 49:14). Néhány megfogó metaforával szemlélteti ennek a felvetésnek a lehetetlenségét. Isten nem olyan, mint az a néhány anya, aki megfeledkezik csecsemőjéről; és Isten gyermekei egy pillanatra sem kerülnek ki az Ő látószögéből, hisz a tenyerébe metszette fel őket örökre (49:15-16). Megkérdezi népétől, hogy emlékeznek-e arra, hogy Ő válólevelet adott volna valamikor anyjuknak? A válasz egyértelmű: Nem. Isten ilyet sosem kezdeményezne. A nép saját magát adta el, és bűnei szakították el Istentől (lásd a Károli és Kecskeméthy fordítást).
Hogyan hagyhatnánk tehát figyelmen kívül Isten magatartását a válás és válólevél kérdésében? Ő gyűlöli az elbocsátást (Mal 2:16), inkább hűtlen népe után siet, szólítgatja, kezével kiragadja, és erővel harcol érte (50:2a). Legyen bennünk is ilyen lelkület, elszántság és kitartás társunk iránt, amikor házasságunkat veszély fenyegeti, és a Kísértő támad. Imádkozzunk és vigyázzunk!

Boros Róbert

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
3 + 0 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Mk 1:9–11 (vízkereszt ünnepe) „Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban.  És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb; a mennyből pedig hang hallatszott: «Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.»”

A Biblia világosan tanítja, hogy akik Jézus tanítványai és követői akarnak lenni, azok először megtérnek, majd alá is kell, hogy merítkezzenek (Mt 28:19). A keresztyén gyülekezetekben nem az a kérdés, hogy be kell-e merítkezni, hanem az a vitatott, hogy mikor és milyen formában kell ezt tenni. Bibliai példák sora bizonyítja, hogy amikor valaki megtért, azután alá is merítkezett. Az Úr Jézus, a Megváltónk is példát mutatott ebben. Számára a bemerítkezés szimbolikus cselekmény, ami a halálba való bemerítkezését ábrázolta ki, ami a Golgotán történt, valamint a feltámadását a halálból.