2023. augusztus 16., szerda

DÉLELŐTT | 
Író kéz

Igehely: Dán 5:1-12; Kulcsige: Dán 5:5 „Egyszerre csak egy emberi kéz ujjai tűntek fel, és írni kezdtek a királyi palota festett falára, a lámpatartóval szemben; a király pedig nézte a kezet, ahogyan írt.”

Nebukadneccar halála után Bélsaccar lett a király, aki nem tisztelte Istent. Nagy lakomát rendezett. Előhozatta a jeruzsálemi templomból elrabolt, Istennek szentelt edényeket, hogy abból bort igyanak, és imádták a babiloni isteneket. Semlegesítette azt az erőfeszítést, amit elődje tett azért, hogy a nép megismerje és tisztelje Istent. Isten ezt nem hagyta annyiban! Az ünneplő népet félelem fogta el, mikor emberi kéz jelent meg, amely írt a falra. Bélsaccar is nagyon megrémült, és odaparancsolta a varázslókat, káldeusokat, a bölcseket, hogy fejtsék meg az írás jelentését! Félelmének nagyságát jelzi, hogy óriási jutalmat és hatalmat ígért annak, aki megfejti. De senki sem volt erre képes, ezért félelme egyre nőtt. Ebben a kilátástalan helyzetben jelenik meg az anyakirálynő, aki visszaemlékezik, hogy van egy férfi az országban, akiben Isten Lelke van!
Milyen jó, hogy volt valaki, aki még emlékezett! Mi is legyünk azok, akik emlékeztetik a többieket arra, ami már feledésbe merült. Például, hogy a „megnyitott Szent Biblia tesz jóvá minden helyzetet”; „Istennél semmi sem lehetetlen.” Figyelmeztetés lehet nekünk is: nehogy semlegesítsük hitelődeink erőfeszítéseit meggondolatlan tetteinkkel!

Oláh Gedeon

DÉLUTÁN | 

A házaságy legyen tiszta!

Igehely: Zsid 13:4; Kulcsige: Zsid 13:4 „Legyen megbecsült a házasság mindenki előtt, és a házasélet legyen tiszta, mert a paráznákat és a házasságtörőket ítéletével sújtja Isten.”

A társadalom próbálja gyengíteni, akár eltörölni a házasság intézményét. Minek összeházasodni, az csak egy papír! Élettársként is lehet élni, törvényesítés nélkül, mert már előre számítanak arra, hogy elválnak!
De a mi házasságunk tisztasága a világ előtt bizonyságtétel kell legyen, ami Krisztusra mutat: „testetek a bennetek levő Szentlélek temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok” (1Kor 6:19). Tehát ha van egy tulajdonosunk, neki joga van megmondani, hogyan éljünk. Felszólít az ige: „kerüljétek a paráznaságot” (18.v.), erre azt gondoljuk, hogy ez nem ránk vonatkozik, mi ilyet nem tennénk soha. Bármilyen szexuális kapcsolat, ami házasság előtt, vagy azon kívül történik, paráznaság. Sőt, Jézus azt mondta, hogy már a szívben el lehet követni a paráznaságot, ami bűnnek számít az Úr előtt (Mt 5:28). Jó példa előttünk Jób: „Szövetségre léptem szememmel, hogy hajadonra nem tekintek…” (Jób 31:1). Ezzel a döntéssel kivédhetjük a Sátán csapdáit, így az Úrral és házastársunkkal szoros kapcsolatban maradunk, mert nem ver közénk éket semmi külső hatás.
Nagy felelősségünk van, hogy gyermekeinknek, utódainknak hirdessük ezeket az igazságokat a tiszta házasságról, ugyanakkor Isten szerinti példaként járjunk előttük.

Oláh Gedeon

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
3 + 7 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Mk 1:9–11 (vízkereszt ünnepe) „Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban.  És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb; a mennyből pedig hang hallatszott: «Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.»”

A Biblia világosan tanítja, hogy akik Jézus tanítványai és követői akarnak lenni, azok először megtérnek, majd alá is kell, hogy merítkezzenek (Mt 28:19). A keresztyén gyülekezetekben nem az a kérdés, hogy be kell-e merítkezni, hanem az a vitatott, hogy mikor és milyen formában kell ezt tenni. Bibliai példák sora bizonyítja, hogy amikor valaki megtért, azután alá is merítkezett. Az Úr Jézus, a Megváltónk is példát mutatott ebben. Számára a bemerítkezés szimbolikus cselekmény, ami a halálba való bemerítkezését ábrázolta ki, ami a Golgotán történt, valamint a feltámadását a halálból.