2023. április 5., szerda

DÉLELŐTT | 
A helyhatóság épülete előtt

Igehely: Jn 18:28-32; Kulcsige: Jn 18:32 „Így kellett beteljesednie Jézus szavának, amelyet akkor mondott, amikor jelezte: milyen halállal kell meghalnia.”

Kálváriája utolsó előtti állomásához érkezik Jézus. Az utolsó vacsora terme, a Gecsemáné-kert, Annás és Kajafás főpapok palotája után, most a világi ítélő hatalom letéteményese, Pilátus, a helytartó előtt áll.
A sábáti tisztaságára oly kényes, de egy ártatlant szemforgató képmutatással elítélni kész küldöttség szinte utasításba adja Pilátusnak a kivégzés feladatát. „Nekünk senkit sincs jogunk megölni!” Valóban nincs joguk. De lehetőségük sem! Hiába döntöttek úgy, hogy elteszik láb alól ezt a „felforgatót”, ezt az „istenkáromló”, tanulatlan galileait. Az embernek nem volt hatalma megölni Őt. Valójában először Isten döntött arról, hogy elküldi Fiát áldozatul a világ bűnéért. Azután Jézus döntött, hogy elfogadja az Atya akaratát. Csak ezután dönthetett az ember.
Azt mondják a lélekbúvárok, hogy amikor valaki készakarva el akarja dobni az életét, előbb diszkrét jeleket küld a környezetének, mintegy figyelmeztetve őket: erre készülök. Jézusról háromszor olvassuk, hogy közelgő haláláról beszél. Ám Ő nem elvetni, hanem odaadni akarta az életét.

Füstös Gyula

DÉLUTÁN | 

Az Úr Jézus és Heródes

Igehely: Lk 23:1-12; Kulcsige: Lk 23:11 „Heródes pedig katonai kíséretével együtt megvetően bánt vele, kigúnyolta, és fényes ruhába öltöztetve visszaküldte Pilátushoz.”

A keresztyénség nagy családjában sok csodaváró, ámulatot kereső névleges Krisztus-követő van. Számukra Jézus elsősorban csodatevő, ezért a hit helyett a csodavárást teszik meg látszat-keresztyén életük alapjául. A szó átvitt értelmében Heródesek ezek, akik önmagukat csapják be azzal, hogy a megtapasztalásban, és nem az ige-hallgatásban keresik üdvüket. Az ilyenek nem tudják, hogy Jézussal találkozni nem lehet következmények nélkül: vagy ítélet, vagy kegyelem lesz a folytatása. Kikerülhetetlen és megkerülhetetlen a döntés meghozatala, ha Jézus szellemi látókörünkbe kerül.
Heródes számára ez az első, egyben utolsó találkozás volt Jézussal. És vesztett. Júdás három év tanítványság után lesz vesztes. Péter ellenben, – bár láthattuk zabolátlan hevességét, mégis kegyelmet talál megalázkodásával, még akkor is, ha ítéletet érdemelne árulásával.
Minden találkozás a Megfeszítettel egy tükör, amiben önmagunk hibáira csodálkozhatunk rá. Aki mellette sem látja meg igazi önmagát, az akaratán kívül hozzájárul Jézus megfeszíttetéséhez.

Füstös Gyula

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
11 + 0 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”

Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.