2022. szeptember 17., szombat

DÉLELŐTT | 
A nép mindennapi élete Isten igéjén alapul

Igehely: Neh 8:1-18; Kulcsige: Neh 8:13 „Másnap azután összegyűltek az egész nép családfői, a papok és a léviták Ezsdrásnál, az írástudónál, hogy még jobban megértsék a törvény szavait.”

Mindennapi életünket a döntéseink határozzák meg, és nem mindegy, hogy milyen szempontok alapján hozzuk meg ezeket az elhatározásokat. Isten igéje nem arra való, hogy az imaházainkban hagyjuk, mivel hétköznapjaink alatt is igen nagy szükségünk van rá. Fontos kívánni az Isten szavát. Vágyakozni utána. Olvasni, hallgatni és imádkozni azért, hogy megértsük üzenetét. Gyülekezeti alkalmaink középpontjában is a Biblia legyen! Nem unhatjuk meg, nem fáradhatunk bele annak olvasásába, hallgatásába, hirdetésébe.

A népnek az ige olvasásához való viszonyulása Isten iránti tiszteletüket bizonyítja. Felálltak, majd arccal a földre borultak az Úr előtt, akitől az ige származott. Olyan emberek magyarázták, akiket Isten választott ki erre. Világosan értelmezték, úgyhogy a nép apraja-nagyja egyaránt megérthette annak mondanivalóját, és bűnbánatra indultak szívükben. Bár mindig azt váltaná ki bennünk az ige, amire Isten vágyik, és aminek Ő is örülni tud!

Az ünnepi előírásoknak való engedelmesség igazolta az ige megértését. Készítsenek minket is ez igék az Úr napjára, és arra a nagy ünnepre, amire te is meg vagy hívva!

Kiss Zoltán

DÉLUTÁN | 

A hit dolgában hajótörést szenvedtek

Igehely: 1Tim 1:18-20; Kulcsige: 1Tim 1:19 „Tartsd meg a hitet és a jó lelkiismeretet, amelyet egyesek elvetettek, és ezért a hit dolgában hajótörést szenvedtek.”

A pásztori levelek különösen nagy hatással voltak és vannak életemre, szolgálatomra. Az apa-fiú viszony őszinte hangvétele cseng ki a sorok közül. Itt az apostol arra figyelmeztet, hogy hitéletünket rengeteg veszély fenyegeti, amik mellett nem mehetünk el könnyelműen. Sátán azon dolgozik, hogy kikapkodja a hallott igemagvakat a szívünkből, hogy ne higgyünk, és ne üdvözüljünk (Lk 8:12). A közömbös, nemtörődöm, felületes és felszínes magatartás ellen harcolnunk kell, mivel ezek komoly károkat okoznak hívő életünkben. Ezek okozták a világhírű óceánjáró, a Titanic vesztét is.

Komolyan kell vennem Isten minden utasítását, és mint katonai parancsot, haladéktalanul teljesítenem, hisz ezek lelki biztonságomat szolgálják. A megbízómtól kapott hit és jó lelkiismeret elutasítása érzéketlenné tesz a bűnnel és Isten szavával szemben is.

Olyan szomorú a konkrét nevek említése, akiket Pál azzal a javító szándékkal adott át a Sátánnak – közösített ki a gyülekezetből –, hogy megtanulják: a hívő életben mindennek van következménye. A megtartott hit által fog Isten engem és téged is megtartani (2Tim 4:7).

Kiss Zoltán

 Napi áhítat

Igehely: 1Thessz 3:1–13; Kulcsige: 1Thessz 3:3 „Hogy senki meg ne tántorodjék a mostani megpróbáltatásokban. Hiszen ti is tudjátok, hogy erre vagyunk rendelve.”

Pálnak az a nyugtalansága van most előttünk, amit mi is érzünk akkor, ha nem érünk el valakit, pedig tudjuk jól: még jó lenne ott lenni mellette, bátorítani, látni lépéseit, életét. Egyfajta szülői felelősség ez, amit Pál most lelki atyaként él meg. Azon töpreng az apostol: vajon elég erős-e a fiatal gyülekezet hite? Kézzel-lábbal törekszik, hogy ott legyen mellettük, de nem sikerül. Végül Timóteust küldi el hozzájuk maga helyett. Meg a leveleit.