Igehely: 2Thessz 3:6-13; Kulcsige: 2Thessz 3:13 „Ti pedig, testvéreim, ne fáradjatok bele a jó cselekvésébe.”
A Bibliában sokféle műfajú írás található. Vannak benne törvények, tanítások, történelmi leírások, versek, példázatok. Legalább annyira változatos és sokszínű, mint ahogy mi emberek is azok vagyunk. Lelki alkatunktól és élethelyzetünktől függően más és más lelki útmutatásra van szükségünk. De amíg a hívő életünk megélésében és gyakorlatában lehetnek köztünk különbségek, az közös minden igeszakaszban, és vonatkozik minden emberre, hogy a jónak a cselekvésére buzdít.
Nem csupán az Ige cselekszik, hanem tőlünk is ezt várja Isten. A semmittevés nem kedves az Úrnak. Ő nem segít olyan embereknek, akik csak kiszolgáltatják magukat, és folyton elvárásaik vannak embertársaik és Isten iránt. Pál is arra hivatkozik, hogy a másokért való fáradozás szerves része a hívő közösségi életnek. Mindig is az volt, hiszen ez fakad a Szentírásból. Aki nem e szerint él, azzal ne is vállaljunk közösséget! De ne is keserítsen el bennünket, ha fáradozásunk viszonzást nem talál! Jót tenni akkor is érdemes, ha nem látjuk a közvetlen eredményét, mert Jézus áldása ott lesz rajta, és megkapjuk érte jutalmunkat.
Győri Gábor
Táplálja reménységünket
Igehely: 1Pt 1:3-7; Kulcsige: 1Pt 1:3 „Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre.”
Amikor a hétköznapi szóhasználatban azt mondjuk, hogy remélünk valamit, egyáltalán nem vagyunk benne biztosak, hogy az be fog következni. Különösen, amikor felsóhajtva mondjuk, hogy „remélem!” Ilyenkor kevéssé tartjuk valószínűnek a lehetőség bekövetkeztét, de nem adjuk föl a helyzetet. Általában azért, mert úgysincs más lehetőségünk. Sokan az üdvösségre is így tekintenek. Nem ritkán hallok olyan érvelést a megtérés mellett, főleg ateistákkal szemben, hogy „ha neked van igazad, akkor úgysem történik semmi, ha viszont a keresztyénség igaz, akkor el fogsz kárhozni.”
Ezzel szemben az élő reménység az, amit Isten a hatalmával és kipróbált hitünk által megtámogat. Csak azért hívjuk mégis reménységnek, mert még nem történt meg, de teljesen biztosak vagyunk a bekövetkeztében. Amikor mindennap tapasztalhatjuk, hogy Isten megsegít, meghallgat, támogat, akkor nincsen okunk kételkedni, hogy megvalósul-e, amiben reménykedünk. Csak akkor alakulhat valami másképpen, ha Istennek más az akarata. Az örök élettel kapcsolatban pedig nem ez a helyzet, hiszen Isten „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön”.
Győri Gábor
Új hozzászólás