Igehely: 1Kor 12:12-27; Kulcsige: 1Kor 12:20 „Így bár sok tagja van, mégis egy a test.”
Egy szerző egyszer ezt mondta: „Teljesen igaz, hogy létezik egyesülés egység nélkül, hiszen összeköthetünk két macskát a farkuknál fogva és átdobhatjuk őket a ruhaszárító kötélen.” Ez a kép komikusan érzékelteti velünk, hogy milyenek lehetnek néha a gyülekezetek: a tagok egyesültek ugyan, de egység nincs. Mert az egyesülés nem jelent automatikusan egységet. De az is tévedés lenne, ha összetévesztenénk az egyformaságot az egységgel. A test képét használva Pál apostol kifejti, hogy a különféle tagoknak különféle szerepük van. Mi adja akkor a tagok egységét? Először is a közös fej, aki nem más, mint Jézus Krisztus (Kol 1:18; 1Kor 12:27). Mint Isten népe, minket egy Fej egyesít és egy Királyt követünk. Másodszor, egy Lélek által ugyanannak az Istennek vagyunk a gyermekei és egy családot alkotunk (Róm 8:14). Úgy kell tekintenünk a gyülekezeti tagokra, mint ahogy a saját családtagjainkra nézünk, mert ez a lelki valóság. Krisztus teste ugyanis nem idegenekből áll, hanem testvérekből. Harmadszor, mi egyek vagyunk a különbözőségben is. Amint a fülnek szüksége van a szemre, hogy lásson, és a szemnek a fülre, hogy halljon, úgy nekünk is „nélkülözhetetlen” tagokként kell tekintenünk egymásra, mert egymásra utalva élünk az egy testben, Krisztusban (22. v.).
Gericke Paul
A hívők Isten dicsőségét magasztalják!
Igehely: Ef 1:13-14; Kulcsige: Ef 1:14 „Örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására.”
Talán mindnyájan elmondhatjuk ugyanazt, hogy Isten üdvözítő terve akkor kezdett el megvalósulni az életünkben, amikor meghallottuk az üdvösség evangéliumát. Sőt, lehet, hogy sokszor és sokféleképpen hallottuk azt, de egyszer csak meghallottuk! Isten hírnökei zörgettek a lelkünk ajtaján és tudtul adták nekünk „az igazságnak beszédét”, amelyből megismerhettük Krisztust és a benne fölénk hajló örök isteni szeretetet. Igéjének áldott szavával intően és sürgetően hívogatott erre az útra. Minden azon fordult meg, hogyan fogadtuk az Igét. Amikor hittel párosítottuk és engedtünk neki, elnyertük a Szent Lélekkel való „elpecsételtetést” és lelkünkben lakozást vett Isten Lelke, aki által bizonyságot tesz a mi lelkünk, hogy Isten gyermekei vagyunk. Boldog az, aki ezt az „elpecsételést” elnyerte! Amit Isten így elkezdett az életünkben, azt nem is hagyja félbe, mígnem teljességre nem juttatja.
Az ő kegyelmének dicsőségét magasztalni életünkkel azt jelenti, hogy egyrészt mi magunk imádjuk őt szóval és tettel, másrészt pedig másokat is rávezetünk, hogy megismerjék és magasztalják őt.
Légy nekünk segítségül ebben, Uram!
Oláh Lajos