Igehely: Lk 3:1-6; Kulcsige: Lk 3:6 „És meglátja minden halandó az Isten szabadítását.”
Várni nem könnyű. Nehézségben, betegségben, rabságban szabadításra várni még nehezebb. A Bemerítő János szolgálatát felvezető lukácsi tudósításban idézett ézsaiási prófécia nemcsak az evangélista idejében, Tiberius uralkodásakor volt időszerű.
A zsidók szabadulásra, a római rabiga letörésére vártak, ezt remélték az érkező Messiástól. Isten azonban ennél többet akart adni népének. Mi lehet több a fizikai szabadságnál, körülményeink pozitív alakulásánál? Ha mennyei szemszögből nézzük életünket, rájövünk, hogy az akkori és mindenkori ember legnagyobb gondja nem a fizikai függetlenség, az egészség vagy anyagi jólét hiánya. Örökkévaló lelkünk Isten után vágyik, hisz „mindenki vétkezett és híjával van Isten dicsőségének” (Róm 3:23). Nem véletlenül idézi az evangélista az ézsaiási próféciát, hisz a próféta nemcsak a babiloni fogság megszűnéséről, de a Messiás érkezéséről is prófétált. Volt akkoriban is egy szomjas csoport, „akik várták Jeruzsálem megváltását” (Lk 2:38). A várakozás idején, a pusztában, a nehézségekben talán egyik legfontosabb lecke, amit Isten tanítani akar nekünk, hogy ne az Ő áldásaira, ne saját körülményeink változására, hanem szabadítására, dicsőségére, jelenlétének megtapasztalására várjunk leginkább. Hisz „aki az Ő tulajdon Fiát nem kímélte… hogy ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent” (Róm 8:32)? Ez év első vasárnapján szülessen meg (újból) az elhatározás szívünkben, hogy Isten jelenlétének keresése, a vele való kapcsolat fontosabb lesz számunkra mindennél. Krisztusban megvan mindenünk, amire szükségünk van. Hiszem-e, hiszed-e ezt?
János meghirdette a Szabadító érkezését. Életünkkel, szavainkkal legyünk mi is útkészítők embertársaink felé, mutassuk meg nekik a szabadulás útját! Akinek ez a célkitűzése, az elől Isten nem zárkózik el ma sem. Dicsőség neki, hogy megtapasztaltuk, s ma is megtapasztalhatjuk szabadítását!
Miben vársz jelenleg Isten szabadítására? Hogyan tapasztaltad meg a múltban hatalmát?
Mit teszel azért, hogy mások is megtapasztalják munkáját?
Vékás Benjámin
Fohászkodjunk Istenhez, hogy a teremtett világ sóhajára mielőbb választ adjon! - Róm 8:20-24
Ismerd meg az evangéliumot! – Róm 1:1-7, 16-17 (Róm 1:16)
A honfoglalás kezdete
Igehely: 5Móz 2:17-37; 3:18-22; Kulcsige: 5Móz 3:21b-22 „Így bánik el az Úr mindazokkal az országokkal, amelyekbe te bevonulsz. Ne féljetek tőlük, mert Istenetek, az Úr maga harcol értetek!”
Egy család életében mérföldkőnek számít, ha elkészült lakásába beköltözhet. Magyar népünk történelmében is fontos a 896-os év, a Vereckei-hágó átlépése. Most azonban hadd figyeljünk Isten népe történelmének egy szeletére! Nem pusztán az események sorára, hanem azok lelki tanulságaira.
A pusztai vándorlás a végéhez közeledik. Az Egyiptomból kivonult nemzedék már elhullt a pusztában, hitetlensége következményeként. Gyermekeik viszont az Ígéret földjének határán vannak. Mielőtt azt birtokba vennék, Mózes jónak látja lelki útravalóval ellátni a népet, mint aki tudja, hogy ő maga nem fog belépni Kánaán földjére. Néhány tanulságot hadd vonjunk le, a teljesség igénye nélkül:
Lelki terveinkben, de anyagi dolgainkban is javunkra válik, ha Istennel együtt tervezünk, a tőle rendelt helyet töltjük be. Akkor lesz Urunk békességes jelenléte az életünkön, ha nem a saját terveinkhez kérjük az Ő áldását, hanem az általa kijelölt helyünket foglaljuk el a szolgálatban, gyülekezetben, családban, társadalomban. Lehet, nem lesz mindig tetszetős. Megtörténhet, hogy zöldebbnek tűnik a szomszéd kertje, hírneve, kívánatosabbnak a gyarapodása. Az Úrtól rendelt helyünkön viszont békességünk, nyugalmunk lesz. Szükségünk van az Úr vezetésére, Lelke jelenlétére ahhoz is, hogy félelmeinket vagy kényelmünket legyőzve induljunk, kilépjünk komfortzónánkból, ha honfoglalásra hív. Bár megtehetné, hogy gombnyomásra növekedjen a gyülekezet, mégis minket akar használni munkájában. Fontos azonban megjegyezni, hogy az Úrtól kapott látás nem megosztja, hanem összeköti Isten népét. Ez a nép „honfoglalási” terveiben nem saját ambícióit akarja megvalósítani, hanem Isten dicsőségét keresi alázattal.
Aki (amelyik közösség) Isten dicsőségét keresi, megtapasztalja azt, hogy az Úr jár előtte, harcaiban Ő ad győzelmet. A nép pedig Istennek adja a dicsőséget. Az Úr szerinti harcok összekovácsolják a testvéri közösséget, úgy ahogyan a Jordántól keletre örökséget kapott törzsek is magukénak tartották a többiek harcát. Tapasztaljuk meg az Úr vezetését egyéni és közösségi harcainkban egyaránt!
Vékás Benjámin
Új hozzászólás