2021. október 7., csütörtök

DÉLELŐTT | 
A jó példa tanító ereje

Igehely: Tit 2:1-10; Kulcsige: Tit 2:1 „Te azonban azt hirdesd, ami egyezik az egészséges tanítással.”

Bibliai értelemben az egészséges tudomány nem az emberek által meghatározott ismeretek és felfedezések halmaza, amire a marxista ideológia annyira büszke volt a múlt rendszerben. Fel is akarta azt használni, hogy meggyőzze a templomba járókat az Isten nem létezéséről, hogy a nemes tanok fényében létrehozzák az új típusú embert. Számtalan esetben felhasználták a tudományt, hogy megcáfolják a bibliai igazságokat, de utólag minden alkalommal kiderült, hogy csupán egy sikertelen kísérletre volt elég. Azóta sok változás történt még a tudomány területén is, de az Isten Igéje ugyanaz maradt.

Pál apostol arról a tudományról ír, amire Isten Lelke vezeti rá az embert az újjászületés által, ami egy egészen más élet, viselkedési forma és tudomány. Ez nekünk is szól, időseknek, fiataloknak, férfiaknak, nőknek, vezetőknek és alkalmazottaknak, hogy új életben járjunk, hogy az ellenfél megszégyenüljön. Mi vagyunk az „új ember”, Istennek gyermekei, akikben kiábrázolódik a Krisztus. (Gal 4:19c)

A jó példa a tanítással együtt hatásos, és jutalommal jár. Vágysz a jutalomra? Legyél jó példa!

Fodor Barnabás

DÉLUTÁN | 

A szenvedő élet győzelme

Igehely: 2Kor 11:16–33; Kulcsige: 2Kor 11:23 „Krisztus szolgái? Esztelenül szólok: én még inkább, hiszen többet fáradoztam, többször börtönöztek be, igen sok verést szenvedtem el, sokszor forogtam halálos veszedelemben.”

Isten gyermekeinek, szolgáinak mindig bőven akadtak ellenségei. Ez így volt a múltban és így van a jelenben is. Az Úr Jézus mondta, hogy ha Őt gyűlölte a világ, követőit is gyűlölni fogja. (Jn 15:18) Pál apostolnak is megvoltak az ellenségei, akik rágalmazták és apostolságát kérdőre vonták. Ő azonban úgy védte apostoli tekintélyét, hogy gyengeségeivel és erőtlenségeivel dicsekedett, hogy a Krisztus ereje lakozzék benne. (2Kor 11:30) Egy szenvedő élet gyötrelmei, de egyben győzelmei is ezek. Kié a dicsőség? Pál semmiképpen nem vallja magáénak, hanem annak, aki őt megragadta. Van valami, amivel dicsekedhetünk? Nincs. Mid van, amit nem kaptál volna? (1Kor 4:7) Dániel bűnbánati imájában mondja: „Tiéd Uram az igazság, miénk pedig orcánk pirulása”. És ha Isten megengedi a szenvedést, az győzelmet jelent, ha béketűréssel és hálaadással vesszük el Isten kezéből. A győzelem pedig jutalommal jár: „Aki győz, megadom annak, hogy az én királyi székembe üljön velem, amint én is győztem és ültem az én Atyámmal az Ő királyi székébe.” Istenünk adjon erőt minden egyes gyermekének a győzelemre.

Fodor Barnabás

 Napi áhítat

Igehely: Mk 1:9–11 (vízkereszt ünnepe) „Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban.  És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb; a mennyből pedig hang hallatszott: «Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.»”

A Biblia világosan tanítja, hogy akik Jézus tanítványai és követői akarnak lenni, azok először megtérnek, majd alá is kell, hogy merítkezzenek (Mt 28:19). A keresztyén gyülekezetekben nem az a kérdés, hogy be kell-e merítkezni, hanem az a vitatott, hogy mikor és milyen formában kell ezt tenni. Bibliai példák sora bizonyítja, hogy amikor valaki megtért, azután alá is merítkezett. Az Úr Jézus, a Megváltónk is példát mutatott ebben. Számára a bemerítkezés szimbolikus cselekmény, ami a halálba való bemerítkezését ábrázolta ki, ami a Golgotán történt, valamint a feltámadását a halálból.