2021. március 23., kedd

DÉLELŐTT | 
Eljövendő ítélet

Igehely: Mk 12:1-13; Kulcsige: Mk 12:9 „Mit tesz hát majd a szőlő ura? Eljön, és elpusztítja a munkásokat, azután másoknak adja a szőlőt.”

Jézus gyakran beszélt példázatokban, hogy egyértelmű igazságokat nyomatékosítson. Volt, amikor saját tanítványai nem értették a példázat mögött rejlő üzenetet, a mai igében azonban a farizeusok nagyon is jól értették, hogy róluk van szó. Bár felismerték, hogy Jézus róluk beszél, mégis helytelen módon válaszoltak rá: keresték a lehetőséget, hogy megfogják Jézust, hogy ne tudjon többet ellenük szólni.

Csupán egy igazságot szeretnék most kiemelni Jézus szavaiból. „Mit cselekszik az szőlőnek ura? Eljön…”. A példázatban a gazda kiadta a szőlőskertet munkásoknak, hogy műveljék és gondozzák azt. Hasonló módon az Atya a Föld megteremtése után azt mondta az embernek, hogy művelje és gondozza azt. A Gazda el fog jönni. Keresni fogja a gyümölcsöt. Fel fogja tenni a kérdést: mit kezdtél mindazzal, amit és akit rád bíztam? Sőt, már most hangzik a kérdés: milyen gyümölcse van az eddigi Krisztuskövetésemnek? Mennyire váltam hasonlóvá Hozzá? Hogyan tudtam Őt eddig bemutatni?

Neked könnyebb kikerülni ezeket a kérdéseket? Vagy emelt fővel járva, bátran tudsz válaszolni rájuk?

Szabó Sándor

DÉLUTÁN | 

János kisebb lesz, Jézus pedig nagyobb

Igehely: Jn 3:22–30; Kulcsige: Jn 3:30 „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.”

Az Ige egyik kiemelhető tanulsága, hogy a bűnvallás, bűnbocsánat és keresztség után a bűnnek továbbra is ránk van vágyódása, azonban most már szabadságot és hatalmat kaptunk, hogy ellenálljunk az „ajtó előtt leselkedő” bűnnek. Jézus tanítványai a Mesterrel jártak három és fél esztendőt, mégis újra és újra felmerült a kérdés és a viszály: „Ki a nagyobb?” Keresztelő János tanítványai ugyanebbe az emberi, bűnös törekvésbe estek. Talán ott volt az irigység és a féltékenység János tanítványaiban Jézus és tanítványai irányában, annak ellenére, hogy az ő mesterük (26.v.) megkeresztelte őket a bűnök bocsánatára.

Jézus megbocsátotta bűneinket, és tisztára mosott drága vére által. A te felelősséged, hogy megmaradj ebben a tisztaságban, és élj azzal a hatalommal, amit a Fiún keresztül kaptál, azaz, hogy ellene állj a bűnnek.

Egy másik tanulság: ne irigykedj a felebarátod sikerére, hanem az ő öröme legyen a tied is. Ha azokat áldanunk kell, akik minket átkoznak, akkor mennyivel inkább áldást kell mondanunk testvéreinkre, akik bizonyos területeken talán sikeresebbek, mint mi. Bizonyos tekintetben ezt tette Keresztelő János is: „Neki növekednie kell…”

Szabó Sándor

 Napi áhítat

Igehely: Mk 1:9–11 (vízkereszt ünnepe) „Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban.  És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb; a mennyből pedig hang hallatszott: «Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.»”

A Biblia világosan tanítja, hogy akik Jézus tanítványai és követői akarnak lenni, azok először megtérnek, majd alá is kell, hogy merítkezzenek (Mt 28:19). A keresztyén gyülekezetekben nem az a kérdés, hogy be kell-e merítkezni, hanem az a vitatott, hogy mikor és milyen formában kell ezt tenni. Bibliai példák sora bizonyítja, hogy amikor valaki megtért, azután alá is merítkezett. Az Úr Jézus, a Megváltónk is példát mutatott ebben. Számára a bemerítkezés szimbolikus cselekmény, ami a halálba való bemerítkezését ábrázolta ki, ami a Golgotán történt, valamint a feltámadását a halálból.