2021. március 19., péntek

DÉLELŐTT | 
Az Emberfia küldetése

Igehely: Mk 10:41-45; Kulcsige: Mk 10:45 „Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”

Egyik tanítvány sem volt különb Jakabnál és Jánosnál: mind úgy akartak nagyok lenni, hogy a többiek fölött uralkodnak. Mi is ugyanígy gondolkodunk: a legtöbb vállalkozás, szervezet és intézmény a személyes siker alapján méri a nagyságot. Az Úr Jézus felhívja a figyelmünket, hogy nagyságunk szolgálatkészségünkben mutatkozik meg. Krisztus országában a szolgálat a „boldogulás” útja. Ahelyett, hogy mások fölé kerekednénk, azt kell keresnünk, hogyan tölthetjük be mások szükségét, hogyan szolgálhatunk feléjük.

Váltságot a rabszolga felszabadításáért fizettek az ókorban. Az Úr Jézus a legnagyobb szolgálatot tette nekünk, ami lehetséges: megváltott a bűn rabszolgaságából. Kifizette a váltságdíjat, amelyet mi képtelenek voltunk kifizetni. Rendkívüli árat fizetett: „drága véren, a hibátlan és szeplőtlen Báránynak, Krisztusnak a vérén” (1Pt 1:18–19) váltattunk meg. Krisztus halála váltott meg minket bűnrabszolgaságunkból.

Végül a tanítványok megtanulták a szolgálat leckéjét (1Pt 5:1–5). Mi megtanultuk-e azt? Amikor minket jellemeznek, a szolgálatkészség kifejezést is odamondják?

Borzási Dávid

DÉLUTÁN | 

A hazatérő tékozló

Igehely: Lk 15:11–24; Kulcsige: Lk 15:18 „Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened.”

Ez a példázat azokhoz az egykori hívőkhöz szól, akik valamikor még az „atyai házban” laktak, Isten házanépéhez tartoztak, de mostanra „távoli vidékre” költöztek, távol Istentől. A mennyei Atya hazavárja minden távolba került fiát, és visszafogadja őket családjába.

A történet azokhoz az egykori hívőkhöz is szól, akik lelki vagyonukat „eltékozolták”. Azokat a kincseket, amelyekkel Isten megajándékozta őket, eljátszották. Kisemmizték őket, és olyasmivel kell beérniük, ami nem méltó hozzájuk. Ha megtérnek, a mennyei Atya nem fogja őket a béresek között tartani, hanem új ruhát ad nekik, gyűrűt húz az ujjukra, sarut a lábukra, és ismét fiai lesznek az otthonában.

Ez a példázat mindazokhoz szól, akik „magukba szállnak”, más fordítás szerint „észre térnek”; akik belátják, hogy nincsenek otthon, kisemmizték őket, nem méltó hozzájuk az az élet, amit élnek, eltékozolták minden valódi értéküket, akik beismerik, hogy vétkeztek Isten ellen. A mennyei Atya nem fogja megvetni az őszintén megtérő tékozlókat, hanem eléjük megy az úton, és visszafogadja őket családjába.

Borzási Dávid

 Napi áhítat

Igehely: Mk 1:9–11 (vízkereszt ünnepe) „Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban.  És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb; a mennyből pedig hang hallatszott: «Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.»”

A Biblia világosan tanítja, hogy akik Jézus tanítványai és követői akarnak lenni, azok először megtérnek, majd alá is kell, hogy merítkezzenek (Mt 28:19). A keresztyén gyülekezetekben nem az a kérdés, hogy be kell-e merítkezni, hanem az a vitatott, hogy mikor és milyen formában kell ezt tenni. Bibliai példák sora bizonyítja, hogy amikor valaki megtért, azután alá is merítkezett. Az Úr Jézus, a Megváltónk is példát mutatott ebben. Számára a bemerítkezés szimbolikus cselekmény, ami a halálba való bemerítkezését ábrázolta ki, ami a Golgotán történt, valamint a feltámadását a halálból.