Igehely: Jn 15:18-27; Kulcsige: Jn 15:26 „Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam.”
Nincs pillekönnyű Krisztus-követés. Fel kell vennünk a keresztünket, méghozzá naponként. (Mt 16:24) A megvetést, sőt gyűlöletet kiváltó kereszt idők multával sem lett népszerűbb. A mi Krisztus-követésre vigyázásunk viszont olyan lelki-szellemi állapot, amely csak akkor működik, ha nagyon akarjuk, hogy működjön. Ahogy az Úr Jézusnak a Gecsemáné-kertben az agonizálásig menő ragaszkodása volt az Atya akaratához. Neki meg kellett halnia! Méghozzá ártatlanul. Nem a maga, hanem a mi bűneink büntetését kellett elszenvednie. Ezt ő tudta. Azt is, hogy van választási lehetősége. A keserű poharat azonban neki magának kellett elfogadnia. Ez az engesztelő áldozat lett a mi megváltásunk története és alapja. Az áldozatvállalást azonban a mai ember is gyűlöli.
Ismerős-e ez nekünk? Hogy csak Istentől jöhet az a segítség, amely lehetővé teszi az önféltés csábításával szemben a mi áldozatvállalásunkat. Mert az Úr Jézust követve nekünk is föl kell venni a keresztünket, sőt a magunké mellé, ha szülők vagyunk vagy lelkipásztorok, még a ránk bízottak ránk eső részét is. És tehetjük-e ezt anélkül, hogy ne szenvednénk és soha ne is sebződnénk? De mindig ebből születik a gyógyulás.
Hegyi András
A Lélek Isten közösségének biztosítéka
Igehely: 1Jn 3:19–24; Kulcsige: 1Jn 3:24 „Aki pedig megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban; és hogy ő bennünk marad, azt a Lélektől tudjuk meg, akit nekünk adott.”
Gyakrabban megkísért - mint gondolnánk, - hogy másokhoz méricskéljük magunkat. A hívők gyülekezetében hamar kialakulhat egy bizonyos rangsor: kik a „lelkibbek”? Ebből aztán viták, sőt pletykák keletkeznek. Mert mi hívők az átlagosnál közelebb vagyunk egymáshoz, és jobban belelátunk egymás életébe. Az Úr hatalmas, világmegváltó munkájához azonban nem illik az effajta kicsinyesség.
Az Ige most ebben a kérdésben három dologra tanít:
1. Csak Isten közelében látjuk meg Őt is olyannak, amilyen valójában: a világ Teremtőjének, a bűnösök Megváltójának és az utolsó ítélet Bírájának.
2. Csak Isten közelében válunk mi magunk remegő szívű imádkozókká, akik tisztán látjuk nem csak erényeinket, hanem a bűneinket is. Sőt ezen túl azt is, hogy por és hamu vagyunk. Isten pedig mégis elfogad, mert Ő nagyobb a mi szívünknél. Kegyelmesen fogad a szívünk vádja ellenére is.
3. Legyünk tehát mi is jók, irgalmasak, alázatosak, nagylelkűek egymáshoz. Ha kell, bocsássunk meg egymásnak akár hetvenhétszer is! Mert közösségben élni egymással, de magával a Mindenható Istennel is csak ilyen módon lehet.
Hegyi András
