2021. június 15., kedd

DÉLELŐTT | 
Kitartás az imádkozásban

Igehely: 1Tim 5:3-7; Kulcsige: 1Tim 5:5 „A valóban özvegy és magára maradt asszony pedig Istenben reménykedik, és kitart a könyörgésben és imádkozásban éjjel és nappal.”

Pál apostol ebben a részben a figyelmet azon alcsoportokra (özvegyek, idősek, szolgák) fordítja, amelyeket az emberek gyakran figyelmen kívül hagynak, kizsákmányolnak vagy lenéznek. Isten pásztorális gondviselését azonban nem kerüli el egyetlen csoport sem. Maga az Ige figyelmeztet arra, hogy nem csak a szülők tartoznak a gyerekeknek azzal, hogy felneveljék, hanem a gyerekek is a szülők felé, hogy gondozzák őket vénségükben. (4v.) De ez nem azt jelenti, hogy a szülők, vagy nagyszülők a gyerekekben és unokákban bíznak, hanem Istenbe vetik reménységüket és foglalatosak a könyörgésben és imádságban. „De a valóban özvegy és magára hagyatott” kitől is várhatna segítséget, ha nem attól, aki még a mezei madarakra is gondot visel?! Ha nincs is család, ha nincs is barát, ha nincs is eleség, de van kitartó ima, akkor mindenből lesz elég. Isten gondot visel, de imában mindig kérni kell. „Az özvegy imádkozik álmatlan éjszakán és magányos nappalon, mert Isten jelen van vele minden napon.” Az ima ki nem fogyhat, mindig van elég, lehet bármily nagy szükség.

Pap Benjámin Roland

DÉLUTÁN | 

Szerelmesek egymásra találnak

Igehely: ÉnÉn 3:1–5; Kulcsige: ÉnÉn 3:4a „Alig mentem tovább tőlük, máris megtaláltam, akit lelkemből szeretek.”

A házasság az egyik legbensőségesebb és legmélyebb közösség két ember, férfi és nő között. Nem is csoda, hogy annyira keressük mindannyian azt a valakit, „akit lelkünkből szeretünk.” S az egyik legszebb élménye e közösségnek a szerelem, amit valóban nem jó felkelteni, amíg nincs ideje. Ám, amikor már benne vagyunk a házasságban pont az ellenkezője érvényes: időről időre felkelteni a szerelmet, újra és újra rátalálni egymásra. S ami ugyanúgy fontos: lelkünkkel, lelkünkből szeretni a másikat. Lelki kapcsolat nélkül, a puszta testi szeretetre alapuló közösség nem elég a valódi boldog házassághoz, és nem lesz olyan, mint, ahogy azt a Teremtő megalkotta. Lelki közösség nélkül nem képes betöltetni szerepét, hogy igazán rámutasson Krisztusra és az Egyházra.

De ami a legfontosabb, s egyszersmind szükséges alapja a fentieknek is, az az, hogy találkozz Krisztussal, mint vőlegénnyel, s szeresd őt lelkedből. Sőt, teljes szívedből, teljes elmédből és teljes erődből is.

Zsemlye Alfréd

 Napi áhítat

Igehely: Mk 1:9–11 (vízkereszt ünnepe) „Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban.  És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb; a mennyből pedig hang hallatszott: «Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.»”

A Biblia világosan tanítja, hogy akik Jézus tanítványai és követői akarnak lenni, azok először megtérnek, majd alá is kell, hogy merítkezzenek (Mt 28:19). A keresztyén gyülekezetekben nem az a kérdés, hogy be kell-e merítkezni, hanem az a vitatott, hogy mikor és milyen formában kell ezt tenni. Bibliai példák sora bizonyítja, hogy amikor valaki megtért, azután alá is merítkezett. Az Úr Jézus, a Megváltónk is példát mutatott ebben. Számára a bemerítkezés szimbolikus cselekmény, ami a halálba való bemerítkezését ábrázolta ki, ami a Golgotán történt, valamint a feltámadását a halálból.