2021. július 4., vasárnap

DÉLELŐTT | 
A teremtettség magasztalja a Teremtőt

Igehely: Zsolt 145:1-21; Kulcsige: Zsolt 145:10 „Magasztal, Uram, minden teremtményed, és híveid áldanak téged.”

Az ember számtalanszor csak magára gondol. Jobb esetben a társára vagy a családjára. A keresztyén igyekszik Istenre vagy a Bibliára összpontosítani, hogy „túlélje” a földi létet. Csakhogy a Föld, a Nap, a Hold, a bolygók és minden teremtmény céllal vannak megalkotva. Nem „túlélnek”, nem csak léteznek, hanem teremtettségük célját folyamatosan betöltik.

Isten a világot önmaga dicsőségére alkotta meg. Az igazság az, hogy „nagy és nehéz” lett az ember feje, képtelen azt felemelni, és meglátni a természetet, amely ma is Istent dicsőíti. Dávid, a zsoltár szerzője, kifejezi Isten imádását, meglátja a természeti világot, megérti annak a dicsérő szavát, ugyanakkor a gondviselést is, mely Istentől irányul a természet felé. Csodálatosan működik ez a kölcsönösség: míg a természet dicsőíti Urát, a Teremtő gondoskodik: „Mindenki szemei te reád vigyáznak, és te idejében megadod eledelöket. Megnyitod a te kezedet, és megelégítesz minden élőt ingyen.”

Dicsőség Istennek, hogy mi, emberek, is oly sok mindent kapunk Urunktól, függetlenül attól, hogy megérdemeljük-e vagy sem. Gyakorlatilag ingyen kapjuk mi is, Isten gondviselése kiárad ránk is. Hol van az állandó hálaadás az ember részéről? Miért válik egyoldalúvá a keresztyénségünk?

„Majd ha … elmegyek az imaházba, … megcsinálom a leckém, …nem lesz épp más dolgom – és folytathatnánk a felsorolást a végtelenségig! – …ezek után dicsérem én is az Urat.” Az ember időt keres az Isten magasztalására, míg a természet ebben él. Az ember halaszt, a természet azonnal teszi; az ember okot keres, a természet puszta léte imádat; az ember elfoglalt, a természet csak azért él, hogy dicsőítse Teremtőjét.

A természet Istent hirdeti az embernek: „Országodnak dicsőségéről szólnak, és a te hatalmadat beszélik. Hogy tudtul adják az ember fiainak az ő hatalmát, és az ő országának fényes dicsőségét.” Megértjük vajon a természet szavát? Vagy lebecsüljük azt?

Sok tanulnivalónk van a természetből: Isten dicsőítésének a módja, Isten tulajdonságainak kijelentése, Isten iránt való engedelmesség stb. Ne becsüljük alá a természet szavát, inkább Dávid példáját követve, hangoljon bennünket Isten magasztalására!

Molnár Ottó

Imaáhítat: 

Imaáhítat: Imádkozzunk a mezőgazdasági betakarításban dolgozókért és elégséges terményért! – Zsolt 65:10

Bibliaóra: 

Bibliaóra: Az Isten által kötött szövetség fontossága – Hós 1:1; 2:18-25 (Károli f. 2:15-22) (Hós 2:21-22) (Károli f. 2:18-19)

DÉLUTÁN | 

Az Úr napjának eljövetele

Igehely: 1Thessz 5:1–11; Kulcsige: 1Thessz 5:2 „Mert ti magatok is jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj.”

Pál arra a tanításra alapozza a „tudást”, amit ő maga tanított ama nappal kapcsolatosan. Ha jól tanultad, akkor jól tudod, hiszen Isten igéje sokszor beszél a nagy napról. Nem kerülhetjük meg ezt a témát mi sem, mert létfontosságú tudni erről. Tanuljunk most együtt három rövid gondolatban az utolsó nap jellemvonásairól.

„…úgy jön el, mint a tolvaj éjjel.” A tolvajt nem szívesen látjuk házainkban, főleg éjjel nem. Meglepetés, ha a bezárt ajtók ellenére mégis találkozunk vele. Az Úr napjának az eljövetele is meglepetés lesz sok keresztyén számára is, lehet nekem/neked is, ha éppen akkor vétkezünk, „amely órában nem gondoljátok” (Mt 24:44) – mondja Jézus. Nem mindenki szereti a meglepetést, ezt sem fogja mindenki szeretni, de te várd, hogy szerethesd!

„Mikor azt mondják: Békesség és biztonság.” Álom számunkra a békességes emberek, biztonságos települések létezése, de nem lehetetlen. A híradók folyamatosan az ellentétéről beszélnek, hiszen telve az ember erőszakkal. De ha földi álmunk beteljesedni látszik, mit is vetít előre? Az Úr napját. E nap után lehet örök biztonságban békés életünk, vagy örök békétlenség, végtelen nyugalmatlanság.

„…mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra.” Hála Istennek, három gyermekünk van, láttam a feleségemet azokban a pillanatokban, amikor beindult a szülés. Több hónapon keresztül készült erre az eseményre, mégis olyan felkészületlennek érezte magát abban a pillanatban! Tudta, hogy bekövetkezik ez az idő, de szeretett volna minél hamarabb túllenni rajta. Mindannyian tudjuk, hogy eljön az a nap, ha készülünk, ha nem. Tudjuk, hogy nincs menekvés, nincs hímezés-hámozás, annak meg kell lennie igazságban. Ha eddig menekültél ettől a gondolattól, állj meg, nézz szembe a valósággal!

„Mi azonban, a kik nappaliak vagyunk, legyünk éberek, felöltözvén a hitnek és szeretetnek mellvasába, és sisak gyanánt az üdvösségnek reménységébe… Vigasztaljátok azért egymást, és építse egyik a másikat, a miképpen cselekszitek is.” (1Thessz 5:8,11)

Molnár Ottó

 Napi áhítat

Igehely: 4Móz 9:15-23; Kulcsige: 4Móz 9:23 „Az Úr parancsa szerint maradtak a táborban, és az Úr parancsa szerint indultak el. Megtartották az Úr rendelkezését, az Úr Mózesnek adott parancsa szerint.”

Isten soha nem hagyta vezetés nélkül népét. Csodálatos és félelmetes lehetett, amikor a felhő- és a tűzoszlop megindult, majd megállt. Talán gondoltunk már arra mi is, hogy mennyivel könnyebben lehetett így követni Istent, hiszen láthatóak voltak az égi jelek. Mégis eltévedt az Isten népe, és sokan járnak így ma is. Mi a probléma? Az isteni akarat elfogadása: miért most állunk meg, miért arra megyünk, most nincs kedvem, nincs erőm indulni, másképp gondolom, nem így szeretném! Megannyi emberi kívánság, akarat, amely akadálya lehet az Isten követésének.