2021. január 12., kedd

DÉLELŐTT | 
Gyógyító erők áradnak belőle

Igehely: Mk 1:32-39; Kulcsige: Mk 1:34 „Sokakat meggyógyított, akik különféle betegségekben sínylődtek, sok ördögöt is kiűzött, és nem engedte megszólalni az ördögöket, mivel azok ismerték őt.”

Simon Péter anyósa csodálatos meggyógyításának az is a következménye lett, hogy aznap este az egész város összegyűlt az ajtó előtt, ahol Péter lakott. Az emberek Jézushoz hoztak sok beteget és megszállottat, hogy meggyógyítsa őket. Betegeiket az Úr meggyógyította, a megszállottakban levő ördögöket – noha azok felismerték az Urat, és szerettek volna szónokolni is – nem engedte szóhoz jutni. Már az Éden kertjében is, amikor megszólalt a régi kígyó, és azóta is, ha beszél, abból csak baj lett, baj van, és baj lesz. Az ördög jelenlétére nincs szükség sehol. „Helyet se adjatok az ördögnek” – mondja Isten igéje az Ef 4:27-ben. A Mester, bár nagyon foglalt volt, és kevés idő jutott neki a pihenésre, mégis nagyon korán felkelt, és imádkozott, az Atyával beszélgetett, erőt gyűjtve a sok teendőhöz. Ezzel követésre méltó példát hagyott nekünk. Simon és társai a Mester távozását hamar észrevették, utána siettek, meg is találták Őt. Így szóltak hozzá: „Mindenki téged keres.”

Milyen csodálatos és hasznos lenne, ha ma is mindenki Őt keresné, és meg is találná! Ugye, kedves olvasó, ma korán kerested, és meg is találtad Őt? Beszélgettél vele imában?

Gergely Pál

DÉLUTÁN | 

Szenvedve is énekeltek

Igehely: ApCsel 16:23–34; Kulcsige: ApCsel 16:25 „Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent, a foglyok pedig hallgatták őket.”

Az Istentől kapott megbízatás teljesítése közben az Úr szolgái gyakran találkoznak ellenségeskedő, gyűlöletkeltő emberekkel. Ők azonban mindig tudatában kell legyenek, hogy az Úrnak szolgálnak, aki állandó jelenlétét ígérte nekik. A szolgálat közben velük van a megbízó Krisztus.

Pált és Szilászt Filippiben a hatóságok elé hurcolták, azzal vádolva őket, hogy felforgatták városukat. Az elöljárók letépették róluk a ruhát, megbotoztatták, majd börtönbe vetették őket, lábukat kalodába zárva. De ők nem sírtak, nem fenyegetőztek, átkot sem kértek a városra és a börtönőrre, hanem éjfélkor imádságba és éneklésbe kezdtek. Nem volt se ima-, se énekeskönyvük, de hangosan magasztalták Istent. A foglyok hallgatták ezt az istentiszteletet, amely a Mindenhatónak is tetszett, mert földrengéssel és ajtónyitásokkal válaszolt. Nemcsak a szeme nyílt meg a börtönőrnek a történtek nyomán, hanem szívének ajtaja is, mert megtért ő és a családja is. Üdvösséget nyertek a Jézus Krisztusba vetett hit által.

Adja az Úr, hogy személyes vagy közösségi istentiszteletünk – akár egészségben, akár szenvedések között – Isten igazi dicsőítését és a bűnösök megtérését eredményezze!

Gergely Pál

 Napi áhítat

Igehely: Mk 1:21–28 Kulcsige: Mk 1: 22 „Álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.”

Jézus tanításán álmélkodtak az emberek. Felismerték a különbséget Jézus és az írástudók tanítása között. Ő hatalommal beszélt; azoknak szavai erőtlenek voltak: „Ő volt a hang, azok csak visszhangok. A Törvényadó, Törvénymagyarázó és Bíró isteni tekintélye úgy átsugárzott tanításán, hogy az írástudók tanítása nem tűnhetett másnak, mint fecsegésnek” (Jamieson, Fausset és Brown kommentár). Szavainak hatalmát cselekedetei és csodái is igazolták. Csoda csodát követett. Megnyilvánult Krisztus abszolút uralma a betegségeken, démonokon, a halálon és a természet elemei felett.