2021. augusztus 16., hétfő

DÉLELŐTT | 
Indokolatlan istenkísértés

Igehely: Zsid 3:7-9; Kulcsige: Zsid 3:9 „Ahol megkísértettek engem őseitek, próbára tettek, bár látták tetteimet negyven éven át.”

Izráel fiai megkísértették az Urat, amikor azért lázadtak, mert a pusztában nem volt víz. Azzal, hogy „Közöttünk van-e az Úr, vagy sem?” kételkedtek az Ő jelenlétében és gondviselésében. A Sátán megkísértette Jézust, amikor azt tanácsolta neki, hogy ugorjon le a templom párkányáról. Ha megteszi, ez istenkísértés lett volna, csupán csak egy mutatvány, ami nem egyezik az Atya akaratával.

Istent kísérteni azt jelenti: kipróbálom, milyen messze mehet el az ember, mielőtt az Úr büntetését magára vonja. Az ember megpróbálja kihasználni Őt, szükségtelen veszélynek teszi ki magát, várva a szabadítást. Kísértjük Istent, ha panaszkodunk és zúgolódunk, mert olyankor jelenlétét, hatalmát és jóságát kérdőjelezzük meg. Mindig kísértjük az Urat, amikor kivonjuk magunkat akarata alól, és a magunk akarata szerint cselekszünk.

Ha halljuk az Ő hangját, és értjük az akaratát életünkre nézve, ne keményítsük meg a szívünket, hanem engedelmeskedjünk neki! Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet, Ő hatalmas és veled van!

Fűrészes-Szálasi Rudolf

DÉLUTÁN | 

Ábrahám, a hívők atyja

Igehely: 1Móz 12:1–9; Kulcsige: 1Móz 12:3 „Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.”

Ábrahámot mindhárom nagy monoteista világvallás: a judaizmus, a kereszténység és az iszlám is atyjának tekinti. Nekünk, keresztyéneknek ez a kapcsolat lelki jellegű. Isten elhívta Ábrahámot, hogy hagyja el otthonát, és ezt mondta neki: „Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége” (1Móz 12:3). Ábrahám a hívők atyja. Életével és Istennel való kapcsolata által bemutatja a keresztyén élet néhány alapvető elemét:

Engedelmes volt: „Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívta Isten, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy” (Zsid 11:8). Reménysége mindig Isten igéjéből fakadt: „Hit által kapott erőt arra is, hogy a meddő Sárával nemzetséget alapítson, noha már idős volt, minthogy hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette” (Zsid 11:11). Bízott Isten megváltási tervében: hitének legnagyobb próbája volt, amikor Isten arra kérte, hogy áldozza fel Izsákot a Mórijjá hegyén.

Isten barátjának nevezi az Ószövetség Ábrahámot. Élete a hittel jellemezhető, engedelmessége, és az Úr ígéreteiben vetett bizalma példa arra, hogy milyen legyen a hiteles keresztyén élete.

Fűrészes-Szálasi Rudolf

 Napi áhítat

Igehely: Mk 1:9–11 (vízkereszt ünnepe) „Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban.  És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb; a mennyből pedig hang hallatszott: «Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.»”

A Biblia világosan tanítja, hogy akik Jézus tanítványai és követői akarnak lenni, azok először megtérnek, majd alá is kell, hogy merítkezzenek (Mt 28:19). A keresztyén gyülekezetekben nem az a kérdés, hogy be kell-e merítkezni, hanem az a vitatott, hogy mikor és milyen formában kell ezt tenni. Bibliai példák sora bizonyítja, hogy amikor valaki megtért, azután alá is merítkezett. Az Úr Jézus, a Megváltónk is példát mutatott ebben. Számára a bemerítkezés szimbolikus cselekmény, ami a halálba való bemerítkezését ábrázolta ki, ami a Golgotán történt, valamint a feltámadását a halálból.