2021. április 4., vasárnap

DÉLELŐTT | 
A feltámadás híre

Igehely: Mk 16:1-13; Kulcsige: Mk 16:6 „De az így szólt hozzájuk: Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették.”

Jézus Krisztus feltámadása történelmi esemény, ami egy bizonyos időben és helyen történt. Ha Jézus nem támadt volna fel a halálból, mi soha nem hallottunk volna róla. A tanítványok meg voltak győződve, hogy a tragédia mindennek véget vetett. A nagy hír, hogy Jézus Krisztus feltámadt a halálból, akkor jött, amikor már senki nem remélte. A feltámadás hírének továbbadása elsősorban azokra az asszonyokra lett bízva, akik a Krisztus keresztre feszítése utáni hét első napján, korán reggel a sírhoz mentek drága kenetekkel. A Mester iránt érzett szeretetük olyan ragaszkodó volt, hogy nagy áldozatokat hozva igyekeztek, hogy a sírboltba helyezett testét megkenjék. Az elhengerített kő egyfelől nagyon meglepte, a sírboltban ülő fehér ruhás ifjú pedig megfélemlítette az asszonyokat. A rájuk bízott üzenetet futva vitték a tanítványoknak és Péternek.

Vajon miért a magdalai Máriának jelent meg először az Úr Jézus? Amikor először találkozott Jézussal, hét ördögöt űzött ki belőle az Úr. Ettől kezdve szeretettel szolgált neki javaival is. Tanúja volt a keresztre feszítésnek, és látta, hova tették később a testet. Lehet, hogy ez a nagy ragaszkodás is oka lehetett annak, hogy a feltámadott Jézus először neki jelent meg. Mária nem csupán a hírt vitte a Feltámadottról, hanem a meggyőződését is, hiszen személyesen találkozott vele. A mezőre menő két tanítványnak is megjelent, de más formában. Máriának kertészként jelent meg, az emmausi úton a két tanítványnak pedig útitársként, de ugyanaz a Jézus volt, megdicsőült testben. Ők is visszafordultak útjukról, és igyekeztek megjelenteni a nagy hírt a többieknek. A feltámadás hírét ma is sürgősen tovább kell adni, mert napjainkban is nagyon sokan vannak, akik ismeret- és hithiányban, keseregve élik az életüket. Kívánatos, hogy a feltámadás nagy hírét örömteli meggyőződéssel adjuk tovább, mint akik Isten kegyelméből mi is személyes kapcsolatba kerültünk a feltámadott Jézus Krisztussal.

Mikor mondtad el Jézus feltámadásának örömteli hírét valakinek?

Szekrényes Pál

Imaáhítat: 

Imaáhítat: Imaáhítat: Adjunk hálát, mert nem a halálé, hanem az életé az utolsó szó! – Jn 14:19-20

Bibliaóra: 

Bibliaóra: A feltámadás – 1Kor 15:12-26 (1Kor 15:20)

DÉLUTÁN | 

Meghalni és feltámadni Krisztussal

Igehely: Róm 6:1–11; Kulcsige: Mk 16:6 „De az így szólt hozzájuk: Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették.”

Az üdvösség kegyelemből van, a Jézus Krisztusba vetett hit által. Ahol a bűn megnövekedett, Isten kegyelme a Golgotán sokkal inkább bővölködött. Ezek szerint az evangélium tanítása megengedi, sőt bátorítja a bűnben élést? A válasz röviden és határozottan ez: „Szó sincs róla!”

A tanítás három kulcsszó köré összpontosul: tudni (3.v., 6.v.), gondolni (11.v.) és odaszánni (13.v.). Pál apostol gondolatmenete feltárja a különbséget a hívő helyzete és gyakorlata között. Helyzete az, hogy Krisztusban áll. Gyakorlata az, ami a mindennapi életben ő maga. Helyzetünk abszolút tökéletes, mert Krisztusban vagyunk. Gyakorlatunknak mind jobban meg kell felelnie helyzetünknek. Ez tökéletesen akkor fog megvalósulni, amikor meglátjuk az Urat a mennyben, addig pedig mind jobban és jobban át kell alakulnunk az Ő képmására. Az első figyelmeztetés ennek érdekében: tudni kell, mit jelent az, hogy Krisztus Jézusba kereszteltettünk. A Krisztusba való bemerítkezés Isten értékelése szerint az, hogy a hívő meghalt és feltámadt Krisztussal. A Krisztussal való azonosulás egyrészt halált jelent a bűnnek, másrészt pedig egy új életnek a kezdetét jelenti. A vele való azonosulás lehetővé teszi azt, hogy új életben tudunk és akarunk járni.

A második felszólítás azzal kapcsolatos, hogy mit kell gondolnunk magunkról. Azt kell gondolnunk magunkról, hogy meghaltunk a bűnnek, de élünk az Istennek Jézus Krisztusban, a mi Urunkban. Halottak vagyunk a bűnnek, amikor úgy reagálunk a kísértésre, ahogyan a halott ember tenné. Most, együttműködve Istennel, ezt kell a gyakorlatban megvalósítanunk. A harmadik kulcsszó, ami a gyakorlati megszentelődésünket kifejezi, és segít abban: az odaszánás. Az Istennek való odaszánás elkötelezettséget, kitartást eredményez az Úr követésében és szolgálatában. A kegyelem szabaddá tesz arra, hogy az Urat szolgáljuk, és ne vétkezzünk ellene. A kegyelem az egyetlen dolog, ami a valóságos szentséget lehetővé teszi.

A kegyelemben való részesülésünk mit eredményezett eddig az életünkben? Van-e előrehaladás a gyakorlati megszentelődésünkben?

Szekrényes Pál

 Napi áhítat

Igehely: Jn 5:31–47; Kulcsige: Jn 5:39 „Én pedig azt mondom nektek, hogy ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem annak, aki arcul üt jobb felől, tartsd oda másik arcodat is.”

Sokféle okból olvashatjuk a Bibliát, sokféle szándékkal. Vannak, akik hagyományokhoz ragaszkodnak, és ezek betartásával visszaigazolva érzik életüket. Bárki, aki nem így él, elítélni való bűnös ember. Valahol az írástudó farizeusok is ilyenek voltak.

Lehet az elvárások miatt is Bibliát olvasni, nehogy a gyülekezetben vagy a hívő családomban kritikák célpontja legyek. Sok ,,muszájból” való bemerítésről is hallhattunk, aminek valódiságát az évek próbái rostálják majd meg.