Igehely: Mt 17:14-21; Kulcsige: 17:20 „Ő így válaszolt: Kishitűségetek miatt. Bizony mondom nektek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda – akkor odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen.”
Egy dokumentumfilmben láttam, hogy egy katolikus pap az ördögűzésről beszélt. Azt mondta, hogy általában, amikor ilyen eseményekről olvas vagy hall az ember, kirázza a hideg és libabőrös lesz. Ez azért van, mert az ördögűzéseket összekapcsoljuk a filmekkel, ahol a lehető legborzasztóbban vannak bemutatva az események, azért, hogy félelmet keltsenek a nézőkben. A valóság azonban teljesen más.
Ördögűzést nem lehet csak úgy, meggondolatlanul végezni, hisz olyan lelkiállapotot követel az ördögűző részéről, amely mélyen meg van gyökerezve Krisztus szeretetében és a kegyelemben. Ez azt jelenti, hogy nem mindenki jogosult az ördögűzés elvégzésére, hanem csak az, aki kitartó az imádkozásban és böjtölésben.
Érdekes számomra, hogy Jézus ezt az esetet felhasználja arra, hogy egy nagyon fontos leckét tanítson meg tanítványainak a hitről, akik éppen kishitűségük miatt nem tudták kiűzni az ördögöt. Ha összehasonlítjuk ezt a kijelentést a 21. versben leírtakkal, megértjük az üzenetet: ha mustármagnyi hitetek lenne, akkor imádkoznátok és böjtölnétek.
Olyan tanítvány vagyok, aki bármikor szembe tud nézni egy ilyen helyzettel is? A hitem cselekedetre kényszerít?
Ferkő Attila
Megáldott nemzedék imája
Igehely: Zsolt 144:1-15; Kulcsige: Zsolt 144:12 „Fiaink legyenek olyanok ifjúkorukban, mint a nagyra nőtt palánták, leányaink pedig, mint a faragott oszlopok, amilyenek a palotákban vannak.”
Egy ének jut eszembe erről a zsoltárról: „Áldott az Úr, az én kőváram...”. Sokszor úgy vagyunk, hogy egy ének sokkal többet mond, mint 10 igehirdetés. Ez azért van így, mert az énekek egyik célja, hogy érzelmileg hassanak ránk, hogy rádobbanjon a szívünk az Isten jelenlétére és hangjára.
Amikor ezt a zsoltárt olvasom, valahogy nem érzek késztetést rá, hogy szövegértelmezést végezzek, kiemelve a kulcsszavakat. Inkább engedjük, hogy szóljon az ige, és hasson a szívünkre. Áldjuk az Urat, mert Ő a mi kősziklánk, a mi szabadító Istenünk, akiben bízunk. Szemléljük az Ő dicsőségét, villámait, a szabadító kezét, amely lenyúl a magasból és felemel. Isten dicsőségét szemlélve, az Ő jelenlétébe kerülve van esélyünk a megtisztulásra, az igazi imádatra, a szégyen nélküli dicsőítésre és a hiteles evangéliumhirdetésre.
Gyakran tesszük fel egymásnak a kérdést, hogy miért nem jönnek az emberek a gyülekezetbe, s miért nem térnek meg? Pedig inkább az a kérdés, hogy mikor volt utoljára, amikor bekerültem Isten dicsőséges jelenlétébe? Mert az Ő jelenléte után vágyik minden ember (Préd 3:11).
Ferkő Attila
