2020. június 28., vasárnap

DÉLELŐTT | 
„Én” helyett Krisztus

Igehely: Fil 2:12-18; Kulcsige: Fil 2:17 „Sőt ha italáldozatul kiöntetem is a hitetekért bemutatott áldozatban és szolgálatban, örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal.”

Lelkünk ellensége ravaszul azon fáradozik, hogy Krisztus követését olyan tehernek láttassa és éreztesse velünk, amiért nem érdemes túl sok áldozatot hozni. Rövidtávú érdekeink azt súgják a hétköznapokban, hogy jobban járunk, ha a könnyebb utat választjuk és elkerüljük a „Golgotát”. Pedig akik Krisztusra úgy néznek, mint Urukra és Mesterükre, tisztában kell legyenek vele, hogy rájuk is vár egy személyes Golgota, ahol keresztre feszítik és halálba adják Krisztus nélküli életüket, terveiket és vágyaikat. Ahol feladják Krisztustól való függetlenségüket és önként vállalják az elkötelezettséget és az áldozattal járó szolgálatot. Ahol már nem mérlegelnek, hogy mikor és mennyire érnek rá és mennyit tudnak adni a Mesternek, hanem mindent elengednek és kezére bíznak.

Lelkileg még gyerekcipőben járunk, ha Krisztus tanítványaként csak addig jutunk, hogy azt gondoljuk elég az oltárra letenni a tizedet és egy napot különbnek tartani a hétből. Pál apostol megtehette volna, hogy karba tett kézzel azt mondja: „eleget tettem már Uramért és az ő népéért!” Csakhogy felismerte, hogy nem valamennyit, vagy eleget kell tennie, hanem mindent, még az életét is odaadnia. Ezt pedig zúgolódás és vonakodás nélkül kész volt megtenni.

A megmenekülésünket Jézus Krisztus áldozatának köszönhetjük, de milyen emberré tesz ez minket? Isten munkatársaivá válunk, akik örömére fáradoznak, vagy Istent akarjuk munkatársunkká tenni, hogy örömünkre fáradozzon?

Nagy Kasza Dániel

Imaáhítat: 

Imaáhítat: Imádkozzunk, hogy erőt és példát meríthessünk vértanú elődeink áldozatkészségéből! – Zsid 12:1

Bibliaóra: 

Bibliaóra: Hallgassunk az Úr előtt! – Jób 38:1-7; 42:1-17 (1Pt 5:6-7)

DÉLUTÁN | 

Kölcsönös teherviselés

Igehely: Gal 6:1-6; Kulcsige: Gal 6:2 „Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét.”

Amíg a törvény uralma alatt álló farizeus a megvetés és ítélet köveiért nyúl, a lelki ember a Krisztus törvénye szerint helyre igazítani és visszaállítani akar. Milyen óriási különbség van a két törvény tanítványai között! Bolondság lenne egy kificamodott kezet levágni, ha azt a helyére is ránthatod, de a farizeus úgy gondolja, hogy a bűnhöz annyi köze sem szabad legyen, hogy a vétkezőhöz lehajolva, segítő karjait nyújtsa. Határokat húz, amiket szabályokkal véd és így alakul ki az önmagát dicsőítő hitvallása (Lk 18:11). Lesz „én” és „ő”, de sosem lesz „mi”.

A lelki embert Isten Lelke teszi „lelkivé”, nem önmagától válik azzá, tehát a Szentlélek természetfeletti munkájának köszönhetően lesz szeme, hogy észrevegye a torzulást, az oda nem illőt a saját, vagy a testvére életében. Nem felejtette el, hogy őt is felemelték, amikor elbukott, hogy rajta is könyörültek és neki is sokat elengedtek. Tisztában van vele, hogy az ő lábát is meg kellett mosnia a Mesternek. Nem megalázó számára, hogy a „bűnösök barátjának” hívják. Mesteréhez hasonlóan, felköti derekára a szolgálat kendőjét és kész megüresíteni magát, félretenni minden büszkeségét. Ugyanaz a Lélek dolgozik benne, mint Urában és tudja, hogy mindent Isten dicsőségére tesz, ha ennek a Léleknek engedelmeskedik. Lehet, hogy a farizeusok megvetése lesz a jutalma, de lesz egy helyreigazított barátja, akivel már együtt tölthetik be Krisztus törvényét és már nem két kéz fog segítséget nyújtani az elesettnek, hanem négy. A Szentség Lelke figyelemmel kíséri az Isten népét, engem és téged. Engedd megmenteni, helyreállítani és szeretni magad a Lélek által küldött testvéreid által, de légy kész arra, hogy indulj, ha téged hív, hogy munkatársa legyél.

Nagy Kasza Dániel

 Napi áhítat

Igehely: Mk 1:9–11 (vízkereszt ünnepe) „Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban.  És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb; a mennyből pedig hang hallatszott: «Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.»”

A Biblia világosan tanítja, hogy akik Jézus tanítványai és követői akarnak lenni, azok először megtérnek, majd alá is kell, hogy merítkezzenek (Mt 28:19). A keresztyén gyülekezetekben nem az a kérdés, hogy be kell-e merítkezni, hanem az a vitatott, hogy mikor és milyen formában kell ezt tenni. Bibliai példák sora bizonyítja, hogy amikor valaki megtért, azután alá is merítkezett. Az Úr Jézus, a Megváltónk is példát mutatott ebben. Számára a bemerítkezés szimbolikus cselekmény, ami a halálba való bemerítkezését ábrázolta ki, ami a Golgotán történt, valamint a feltámadását a halálból.