2020. július 9., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Az imádkozás lelkülete

Igehely: Lk 18:9-14; Kulcsige: Lk 18:14 „Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.”

„Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is. Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét.” (Ézs 57:15b) Az imameghallgatás kulcsa az alázatos lelkület. Istent nem lehet félrevezetni, nagyon jól ismer minket és látja, mi van a szívünkben. (1Sám 16:7)

A farizeus, aki egy önigazult, gőgős lelkületű ember volt nem Istenre nézve, hanem önmagára nézve imádkozott. Ezzel dicsérte magát az emberek előtt. Az ő lelkülete helytelen volt Isten felé, de az emberek felé is. Isten felé hálát színlelt, az embereket és a vámszedőt pedig lenézte. „Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik”.

A vámszedő lelkületét azonban Jézus így jellemzi: megalázta magát, mert teljes tudatában volt méltatlanságának és érdemtelenségének. Ilyen alázatos lelkülettel imádkozott Isten irgalmáért, és az eredmény a felmagasztalás lett, nem önmagától, nem az emberektől, hanem Istentől. Az Istennek tetsző és az imádkozónak hasznos lelkület az, amely eljuttat a megigazulásig.

Milyen lelkülettel imádkozol Isten házában? Kinek a tetszését keresed, amikor imádkozol?

Dézsi István

DÉLUTÁN | 

Százszoros aratás

Igehely: 1Móz 26:12-18 Kulcsige: 1Móz 26:1 „Izsák ezután vetett azon a földön, és százszorosát aratta abban az esztendőben, úgy megáldotta őt az Úr.”

Legtöbbünket az a vágy vezérel, hogy „százszorosan arassunk”, legyünk sikeresek és áldottak, úgy a földi, de még inkább a mennyei dolgokban. Ez a hajlam még helyénvaló is. A kérdés csupán az, hogy mennyire vagyunk hajlandók megadni (vetni) az árát? Izsáknak ezt mondja az Úr: „Ne menj Egyiptomba …, maradj jövevényként ebben az országban, (filiszteusok földjén) én pedig veled leszek és megáldalak.” (26:2-3) Izsák engedelmeskedett és Isten megáldotta, „folyton-folyvást gazdagodott, míg végül is dúsgazdaggá lett.” (26:13) Nem a trendet követte az éhínség idején, (26:1) hanem hallgatott Istenére!

Hogyan viselkedünk, ha látunk „százszorosan aratókat”? Féltékenykedünk, irigykedünk, esetleg gáncsoskodunk, vagy inkább még közelebb megyünk az áldások Forrásához? Ha pedig mi vagyunk a sikeres „aratók”, hogyan reagálunk az akadékoskodók tevékenységére? Visszavágóra készülünk? Inkább tegyünk úgy, mint Izsák, aki alázatosan kész volt „odébbállni”, és újra „kiásni a kutakat”. Ezért is méltó elődje és előképe Jézus Krisztusnak!

Dézsi István

 Napi áhítat

Igehely: Jób 23:1–17; Kulcsige: Jób 23:13 „Mert ő ugyanaz marad. Ki változtathatná meg? Véghezviszi, amit lelke kíván.”

A Biblián keresztül megláthatjuk, hogy még a hithősök élete sem volt tökéletes. Bár tudjuk róluk, hogy szoros kapcsolatban éltek az élő Istennel, mégis kerültek olyan élethelyzetbe, vagy jutottak el olyan pontra, ahol panaszra nyílt a szájuk, vagy csupán megkérdőjelezték az Isten szeretetét, jóságát. Talán Jób életét tanulmányozva elismerhetjük: neki igazán volt oka a panaszkodásra. Ez lenne Isten terve? Így jár az, aki benne hisz? Hol a szeretet, hol a védelem? A keresztyén ember is kerülhet ilyen élethelyzetbe, ahol hasonló gondolatok, kérdések fogalmazódnak meg a szívében.