Igehely: Lk 11:1-12; Kulcsige: Lk 11:11-12 „Melyik apa az közületek, aki fiának kígyót ad, amikor az halat kér tőle, vagy amikor tojást kér, skorpiót ad neki?”
Ezen a héten a lelki élet egyik fontos területével, mégpedig az imádkozással foglalkozunk. Szívemből kívánom, hogy együtt a kedves olvasókkal tanuljunk Jézustól még hatékonyabban imádkozni. Közben olyat is átélhetünk, mint amit egy édesapa, miután kisfia megvallott neki néhány gyermekes csíntevését, majd így imádkozott: „Tegyél engem olyanná, mint apukám, aki bölcs és erős!” Majd az édesapa is imádkozott lefekvés előtt: „Tegyél engem olyanná mind a kisfiam, tisztává és őszintévé!”
Az imádkozás Istennel való kapcsolaton alapuló párbeszéd. Ahol ez hiányzik, az imádkozás csak monológ és semmi haszna nincs! Igazán a kapcsolaton alapuló imádkozás, reagálás vagy válasz fejezi ki, hogy az imádkozó Istent teszi első helyre (1Pt 3:15). Megérti, elfogadja Isten életére vonatkozó akaratát, Tőle függ fizikailag és lelkileg. Minden törekvésével kész megvalósítani Isten akaratát úgy, hogy az dicsőségére legyen Istennek és hasznára neki és környezetének.
A párbeszédes imádkozás rendíthetetlen bizalmat fejez ki! Ez egy olyan bizalom, amely csak az egymáshoz nagyon közelállókban (barátokban) alakul ki. Folyamatos ez a bizalom minden helyzetben, de amikor nagy szükséghelyzet fenyeget, szinte furcsa módon mutatkozik meg. Képes úgy segítséget kérni vagy igényelni, ami szinte kínos vagy éppen tolakodásnak számítana, de a bizalmasak között ez nem furcsa, hanem természetes, mert az „erőszakosaké” az Isten országa. (Mt 11:12)
Isten hűséges és következetes a hozzá járulókhoz, akik Neki tetsző módón kérnek, így az imádkozás eredménnyel járó párbeszéddé lesz! Dávid király szerint Isten a tisztához tiszta, és a hamisnak ellenáll (2Sám 22:27). Jakab apostol pedig beszél az eredménytelen imádkozásról, amelynek két oka van: a) nincs kérés, hanem csak kívánás és emberi erőlködés, harc. b) van kérés, de rosszul, mert csak a földi élvezetekre irányul. A valódi istenfélelem az eredményes imádság titka, amit Jézustól tanulhatunk meg, hiszen Ő így gyakorolta és „meghallgattatott istenfélelméért”. (Zsid 5:7)
Az imaházban vagy nyilvános helyen elhangzó imádkozásunk, milyen reakciót vált ki másokból?
Dézsi István
Imaáhítat: Adjunk hálát az imádkozás csodálatos lehetőségéért! Kérjük Isten segítségét, hogy minden helyzetben maximálisan ki tudjuk ezt használni! – Fil 4:6-7
Bibliaóra: Óvakodjunk a téves törekvésektől! – 1Kir 1:5-10, 32-53; 2:19-24 (Péld 16:6)
Vetés és aratás
Igehely: Gal 6:7-10 „Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: mert aki a maga testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet. A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk. Ezért tehát, amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.”
A vetés és aratás gondolatkörével foglalkozik az esti sorozat. Ennek segítségével még jobban megérthetjük az isteni törvényszerűségek és mennyei alapelvek működését. Isten a tudatlanság időszakát elnézi, amikor az ember megtér, (ApCsel 17:30) és így az addigi rossz vetés jó vetéssé változik, Isten kegyelme által.
Vetés nélkül nincs aratás! Az emberi gondolkodás inkább az aratásra van beállva, mintsem a vetésre, hiszen örömöt, nyereséget, hírnevet, diplomát, vagyis mindent azonnal akar, anélkül, hogy komolyan odaszánná magát a kitartó tanulásra, a fárasztó és becsületes munkára. A tanítványok is azon vitatkoztak, hogy ki a nagyobb, de Jézus megmondta és bemutatta nekik, hogy „aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, és aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok.” (Mt 20:26-27) Még akkor is megéri inkább a vetésre tenni a hangsúly, ha az úgy történik, ahogy a Zsoltárban olvassuk: „Akik könnyezve vetettek, ujjongva fognak majd aratni.” (126:5)
Nem mindegy, hogy milyen magot vetünk! Mi számít vetőmagnak? Nyilván itt sok mindent megemlíthetünk, de összefoglalhatjuk három szóban: gondolataink, beszédünk és cselekedeteink. Egy ismeretlen író ezt így fogalmazta meg: Ügyelj gondolataidra, mert szavaiddá válnak. Ügyelj szavaidra, mert tetteiddé válnak. Ügyelj tetteidre, mert szokásaiddá válnak. Ügyelj szokásaidra, mert személyiségeddé válik. Ügyelj személyiségedre, mert az lesz a sorsod!
Az sem mindegy, hogy hova vetünk! Az Ige szerint lehet vetni a testnek, vagyis önmagunknak és a léleknek, vagyis másoknak. Az emberi önzés testiségre mutat, de az önzetlenség mások javát keresi „Ne keresse senki a maga javát, hanem a másét.”(1Kor 10:24) Úgy vetni, hogy mások arassák a gyümölcsöt, krisztusi életvitel. Viszont úgy vetni, hogy csak én élvezzem a gyümölcsöt is, testies életvitel.
Akarunk Istennek tetszően vetni, lelki óriásokká válni? Akkor szánjuk oda testünket élő és szent áldozatul! (Róm 12:1) Szeretnénk, hogy gondolataink, beszédünk és cselekedeteink jó vetőmagok legyenek? Vizsgáljuk meg azokat az Ige fényében. (Zsid 4:12) Vágyunk arra, hogy jó helyen és jó időben arassunk? Hát akkor „tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.” (10v.)
Dézsi István
