Igehely: Mt 6:1-4; Kulcsige: 6:4 „Hogy adakozásod titokban történjék; a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked.”
Az adakozásban nem a kéz cselekvésén van a hangsúly, hanem azon, hogy közben, mit gondol a szív. Három lehetőség van. Az első, amikor az emberek elismerésére vágyunk, farizeusi módon. (Jn 5:44) A másik, amikor megőrizzük ugyan névtelenségünk, de titokban gratulálunk magunknak. Végül az Istennek tetsző lelkület az, amikor életünk és cselekedeteink Isten dicsőségét szolgálják és nem a magunkét. A ránk bízott javaival Isten kipróbál bennünket. Nálunk helyezte el a világ kicsinyeinek javait, hogy Isten nevében igényelhessék azt tőlünk. Mid van, amit nem kaptál volna? Az adakozás és diakónia hozzátartozik a hívő ember engedelmességéhez. Már Mózes által elrendelte: „... a szegény nem fogy ki a földről, azért parancsolom neked, hogy légy bőkezű az országodban levő nyomorult és szegény testvéredhez.” (5Móz 15:11) Az utolsó ítélet kritériuma nem az lesz, hogy magadnak mennyi dicsőséget szereztél, hanem hogy a mennyei Atya látta az emberi szem előtt elrejtett tetteket és megfizet a maga idejében nyilvánosan. Törekedjünk a nagyobb boldogság átélésére, melynek receptjét drága Urunk mondta, hogy „nagyobb boldogság adni, mint kapni.” (ApCsel 20:35)
Péter István
Sírva elmondott bűnvallás
Igehely: Ezsd 10:1-6; Kulcsige: Ezsd 10:1 „Miközben Ezsdrás Isten háza előtt leborulva így imádkozott, és sírva elmondta ezt a bűnvallást, Izráelből igen nagy sokaság gyűlt össze körülötte: férfiak, asszonyok és gyermekek, mert a nép igen keservesen sírt.”
Ezsdrás szent buzgalommal telve jött Jeruzsálembe, hogy „tanítsa Izráelben a rendelkezéseket és döntéseket”, de hamarosan meg kellett tapasztalnia, hogy a fogságból szabadultak belekeveredtek a pogányok minden romlásába. Mindez pedig viszonylag rövid idő alatt történt, amíg a templom épült.
Ezsdrás kimondhatatlanul nagy fájdalmat érzett népe bűnei miatt, s ezt imájával, bűnvallásával, könnyeivel és leborulásával fejezte ki Isten előtt. Akik közösségben vannak az Úrral és minden erejükkel Isten dicsőségét keresik, azok felismerik Isten népe között a romlást. A vereség, veszteség, erőtlenség és a rabság hátterében legtöbbször a bűn áll. Isten ma is keresi a hűségeseket, akik a törésre állnak, akik nemcsak látják az összekeveredést, nemcsak bánkódnak miatta, hanem megítélik, megvallják és tesznek azért, hogy a változás „a törvény szerint történjen”. ,,Kelj föl, mert rád tartozik ez a dolog, és mi veled leszünk. Légy erős, és cselekedj!” Látjuk-e az elvilágiasodást családunkban, a gyülekezetben? Felismertük-e felelősségünket? Le tudunk mondani bálványainkról, tudunk-e sírni, bűnt vallani, (nyilvánosan is) és változni? Ha igen, lesznek társaink is, és így jön el a felüdülés ideje.
Péter István
