2020. augusztus 12., szerda

DÉLELŐTT | 
A templom szerepének félreértelmezése

Igehely: Jer 7:1-34; Kulcsige: Jer 7:11 „Hát rablók barlangjának nézitek ezt a házat, amelyet rólam neveztek el? Majd én is annak nézem! – így szól az Úr.”

Nem tudni, milyen lehetett Jeremiás idejében a templomba járási arány. Ma viszont látjuk, hogy sokfelé kiürülnek a templomok, némelyiket csupán múzeumként látogatják, másokat lebontanak, vagy más közönséges célra átalakítanak. Az a templom is, amelynek kapujában Jeremiás hirdette az Úr igéjét, elvesztette a szerepét. Sem a templom, sem a frigyláda, sem valamilyen kegyességi gyakorlat nem ad biztonságot!

Az imaház eszköz lehet az Istennel való megbékélés érdekében. Nem arra buzdít igénk, hogy hanyagoljuk az imaházba járást, hanem hogy ne értelmezzük félre annak szerepét. Bűneink elválasztanak Istentől. Ha ezekkel megterhelve megyünk az imaházba, és azt gondoljuk, hogy az Úr háza, azzal, hogy megjelentünk, automatikusan megtisztít bűneinktől, akkor hazug beszédnek dőltünk be. A templom Isten háza, szent hely, ahová jöhetünk bűneinktől megterhelve és megfáradva, hogy találkozzunk Jézussal a kegyelem trónusánál. Szabad ott sírni, megszomorodni a megtérésre, és lehet új életet kezdeni. Amikor mész ezután az imaházba, a kapunál állj meg egy pillanatra, és emlékezz Jeremiás intelmeire! Te milyen valós áldásokat nyersz az Úr házában?

Nagy István

DÉLUTÁN | 

Fiak

Igehely: 1Jn 3:1-3 „Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert nem ismerte meg őt. Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában. Ezért akiben megvan ez a reménység, megtisztítja magát, mint ahogyan ő is tiszta.”

Scipio Africanusnak volt egy fia, akiben semmi sem volt az apa jelleméből – gyáva, felelőtlen, szülőszomorító gyermek lett belőle – pedig apja a világ egyik legnagyobb tábornokává vált. A fiú viselt egy gyűrűt, amelyen az édesapja képe volt. Élete teljesen ellentétben állt az apjáéval, így méltatlanná vált a gyűrűre, úgyannyira, hogy a szenátus rendelettel tiltotta meg a viselését. Úgy ítélték meg, hogy méltatlan a gyűrűre, mert nem hasonlít az apjához. Te méltó vagy a „fiúság gyűrűjének” a viselésére?

Nincs nagyobb kiváltság, mint Isten gyermekének lenni! Szánjunk időt rá, és elmélkedjünk azon, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya, hogy gyermekeinek nevez minket. Az apa-fiú kapcsolat, most még „csak” hit általi, de hamarosan meglátjuk Édesatyánkat valódi dicsőségében. Mivel földi ember képtelen ilyen dicsőséget nézni, amikor ez megtörténik, már hasonlók leszünk őhozzá.

Isten valódi fiaira jellemző az a törekvés, hogy igyekeznek hasonlítani Atyjukra. Ezért minden nap nézik apjuk tisztaságát, és megmossák magukat a Bárány vérében. „Meg vagy-e tisztulva, újjá lettél-e, tiszta vagy Jézus vére által?” (HH. 477)

Nagy István

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
5 + 6 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Mk 1:9–11 (vízkereszt ünnepe) „Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban.  És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb; a mennyből pedig hang hallatszott: «Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.»”

A Biblia világosan tanítja, hogy akik Jézus tanítványai és követői akarnak lenni, azok először megtérnek, majd alá is kell, hogy merítkezzenek (Mt 28:19). A keresztyén gyülekezetekben nem az a kérdés, hogy be kell-e merítkezni, hanem az a vitatott, hogy mikor és milyen formában kell ezt tenni. Bibliai példák sora bizonyítja, hogy amikor valaki megtért, azután alá is merítkezett. Az Úr Jézus, a Megváltónk is példát mutatott ebben. Számára a bemerítkezés szimbolikus cselekmény, ami a halálba való bemerítkezését ábrázolta ki, ami a Golgotán történt, valamint a feltámadását a halálból.