2019. március 20., szerda

DÉLELŐTT | 
Miért ütsz meg?

Igehely: Jn 18:19-24; Kulcsige: 18:23 „Jézus így válaszolt neki: Ha rosszat mondtam, bizonyítsd be, hogy rossz volt, ha pedig jót mondtam, miért ütsz engem?”

Jézus kérdésére a szolga, aki arcul ütötte Őt, nem tud válaszolni, semmi bűnt nem tud ráolvasni. Első látásra mintha jelentéktelen lenne ennek az esetnek a feljegyzése, mert Jézus bűntelensége nem itt van bizonyítva, hanem a főtörvényszéken. Pilátus többször is kimondja: nem találtam benne semmi bűnt. Ha azonban többször átolvassuk, és a szolga szempontjából gondolunk bele az esetbe, akkor a következő tanulság látható:

Soha ne légy sem politikai, sem vallási rendszer kiszolgálója! Lehet, hogy majd te vágod pofon Jézust – a testvéredben vagy olyan emberben, aki látszólag az általad kiszolgált rendszer ellensége.

Soha ne légy a bűn szolgája, ugyanis Jézus, a Fiú azért szabadított meg, hogy valósággal szabad légy. S ha ezt a szabadságot esetleg még nem fogadtad el, tedd meg minél hamarabb!

A Gal 5:1-ben Pál így fogalmaz: „Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni”. Ezt elsősorban arra érti, hogy ne végy fel magadra halott vallásos cselekedetet, miután Jézus téged épp ettől szabadított meg. Csak így, ebben a szabadságban érdemes igazán élni.

Ferenczi Lajos

DÉLUTÁN | 

Hite által ítélte el a világot

Igehely: Zsid 11:7

A 10. fejezet azzal a megállapítással fejeződik be, hogy: „Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem. De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.” A 11. fejezetben a levél írója azt magyarázza, hogy mit jelent hinni, és ószövetségi példákkal szemlélteti ezt. A hitről már a fejezet elején elmondja, hogy a láthatatlanra összpontosít. Annak a létezéséről van meggyőződve, aki/ami nem látható. Emellett szoros kapcsolatban áll a reménységgel, amely, mint jövőbeli esemény, a jelenben szintén láthatatlan, a hit mégis úgy kezeli, mint valóságos tényt. Igénk Nóé példáját hozza, aki elkezdte építeni a bárkát a szárazföldön. Ő hitt Isten létezésében, bár nem látta Őt, és hitte azt, hogy a jövőben Isten szava megvalósul, bár a jelenben még semmit nem látott belőle. Ennek ellenére hite és reménysége szerint cselekedett, s megmentette egész háznépét.

Higgy Isten létezésének a valóságában, reménykedj abban, hogy a jövőt Isten szava határozza meg, s a jelened szóljon ennek a Szónak a megéléséről! Lehet, hogy sokak szemében ez furcsa jelenség lesz, de neked és családodnak az üdvösséget fogja jelenteni, Isten szabadító hatalmának megtapasztalását.

Ferenczi Lajos

 Napi áhítat

Igehely: 1Thessz 1:5–10; Kulcsige: 1Thessz 1:8 „Mert tőletek terjedt tovább az Úr beszéde, de nemcsak Macedóniába és Akhájába, hanem mindenhová eljutott a ti Istenbe vetett hitetek híre. Szükségtelen is erről bármit mondanunk.”

A hírek természete a terjedés. Minden korban megvolt a hírekre a kereslet, olykor túlzásba is estek (és lehet esni ma is): „Az athéniek és a bevándorolt idegenek ugyanis egyébbel sem töltötték idejüket, mint azzal, hogy valami újdonságot mondjanak vagy halljanak” (ApCsel 17:21).