2019. május 20., hétfő

DÉLELŐTT | 
Az Úrban elhunytak boldogságának oka

Igehely: Jel 14:6-13; Kulcsige: 14:13 „És hallottam egy hangot az égből, amely ezt mondta: Írd meg: Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, mostantól fogva. Bizony, ezt mondja a Lélek, mert megnyugszanak fáradozásaiktól, mert cselekedeteik követik őket.”

Négy felhívás hangzik el ebben az igeszakaszban, a végidővel kapcsolatban: (1.) A kegyelem ideje hamar lejár! Ezt a korszakot már Ézsaiás próféta is megjövendölte: „Hirdetem az Úr kegyelmének esztendejét, Istenünk bosszúállása napját” (61:2). Hirdetnünk kell, hogy egyedül Jézus Krisztusban van bűneinkre bocsánat. Féljük az Istent, mert a kegyelem ideje hamarosan lejár! (2.) Ítélet a nagy Babilon felett! Az ördög azon fáradozik, hogy felépítse a gonoszság fellegvárát. Így kezdték el építeni a Bábel tornyát, így törtek a babilóniaiak világuralomra, így próbál az ember ma is Isten nélkül magaslatokat építeni. Megrendült a világ, amikor New York-ban az ikertornyok leomlottak. Lesz ennél még nagyobb rémület is, amikor összedől minden, ami a gonosztól van. (3.) A fenevad imádata ítéletet von maga után! Lesz egy korszak, amikor a fenevad imádása egyre nyilvánvalóbb lesz. Az embereknek dönteniük kell majd, hogy Istent vagy a fenevad bélyegét választják. (4.) Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg! Lesz egy korszak, amikor olyan nagy lesz a nyomorúság a földön, hogy azokat mondják majd boldognak, akik meghaltak. De még a halál sem jelent megváltást, csak azoknak, akik az Úrban halnak meg! Biztos vagy benne, hogy részed lesz az első feltámadásban?

Nagy Ferenc

DÉLUTÁN | 

... megtagadni a hitetelenséget

Igehely: Mk 9:14-29

Mindhárom evangélista - kevés eltéréssel – megemlíti az esetet. Panaszkodnak Jézusnak, mert nem tudják megoldani a problémát, még a tanitványok sem. Az egyik evangélium Isten nagyságát emeli ki, (Lk 9:43) kettőnél szó van a könyörgés és a böjt szükségességéről. De mindhárom evangéliumi beszámolóból kiderül, hogy jelen volt a hitetlenség. Jézus kijelentésére: minden lehetséges annak, aki hisz, jön az apa válasza: Hiszek, de segíts a hitetlenségemen! Valamennyien kerülhetünk hasonló helyzetbe, amikor a dolgok elakadnak, mi pedig várjuk a megoldást. Gondolkodj komolyan: hogy állsz a hit dolgában, van-e hited, akár egy mustármagnyi is? Isten dicsőségére kell történnie mindennek. A könyörgés és böjtölésben van-e gyakorlatod? Szoktál-e közel kerülni így az Úrhoz? Kaptál-e kegyelmi ajándékot? (1Kor 12:3-13) Egyszer valaki azzal dicsekedett, hogy ő tud gyógyítani. Azt mondtam erre, ha (csak) te tudsz, akkor az nagy baj. Én már sokszor tapasztaltam Isten gyógyító érintését úgy a saját, mint mások életében.

Bödő Zoltán

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
5 + 1 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 17:1–9,13; Kulcsige: ApCsel 17:5 „Ez irigységgel töltötte el a zsidókat, ezért maguk mellé vettek a piaci csavargók közül néhány hitvány embert, csődületet támasztottak, és fellármázták a várost; felvonultak Jázon házához, és ki akarták vezetni Pálékat a népgyűlés elé.”

Pál és munkatársai engedelmeskedtek, amikor Jézus Lelke megértette velük, hogy Macedóniában kell tovább folytatniuk az evangélium hirdetését. Annyira szeretnénk mi is, ha Isten szavának világos megértése és az annak való engedelmesség után már csak a megtérő lelkek gondozásával és a bennük való gyönyörködéssel kellene foglalkoznunk. De ez általában nem így van. Számíthatunk az ellenség munkájára is, sajnos.