2019. július 1., hétfő

DÉLELŐTT | 
A böjt külsőség, a lényeg a szívből jön

Igehely: Zak 7:1-14; Kulcsige: 7:11 „De ők nem akartak figyelni, sőt lázadozva hátat fordítottak, és bedugták fülüket, hogy ne halljanak.”

Zakariás könyvét figyelmesen tanulmányozva az olvasó önkéntelenül is felteszi a kérdést, hogy amit Istenért teszek, azt vajon tényleg Őérte teszem-e? Vagy kegyes cselekedeteim csupán lelkiismeretem megnyugtatására szolgálnak?

A felolvasott ige érdekes képet tár elénk: Isten népe nincs tisztában azzal, hogy Isten milyen vallási cselekedetet fogadna kedvesen. Ekkor szól az Úr, és példaként hozza a fogság előtt élő jeruzsálemi lakosokat, akik önmaguk kedvére szerették volna formálni Istent ahelyett, hogy magukat formálták volna át Isten képére.

A Biblia többször kihangsúlyozza, hogy Isten csak akkor gyönyörködik a böjtben, ha az a szív átformálásával jár együtt. Isten nem böjtöt kíván, hanem engedelmességet, nem bűnért való áldozatot, hanem igaz életet!

Mi az, amin ma változtatnom kell annak érdekében, hogy ne önmagamért éljek, hanem Isten képmása lehessek? Mit kell megváltoztatnom életemben, hogy az kedvessé váljon az Atya előtt?„Élünk-e az Úrban, ó, társaim?” „Látják-e már Jézust bennem?” (HH 194)

Szilágyi Norbert

DÉLUTÁN | 

Péter háromszori tagadása

Igehely: Mk 14:66-72

A bátor Péter csak távolról követi Mesterét. De egy szörnyű kelepcébe kerül, ugyanis az udvarban, ahová követte Krisztust, mindannyian gyűlölettel emlegették az Urat. Abban a körben nem volt népszerű tanítványnak lenni, ezért Péter tagad. Tagad, majd átkozódik és esküdözik. Az igéket olvasva azt látom, hogy ma is sokan vannak, akik távolról követik az Urat. Ha a környezet úgy adja, akkor tagadnak, ha kell, átkozódnak vagy esküdöznek annak érdekében, hogy egyszerű emberek előtt bizonyítsanak. De mit bizonyít ez? Péterről az derül ki, hogy megalkudott, félt, szégyellte, hogy Krisztushoz tartozik.

Ha mi állunk a tagadók és átkozódók sorában, ne feledjük, hogy a vasárnap délelőtti istentiszteleten nincs minden lerendezve. A helyreálláshoz sokkal több kell. Megtérés. A tagadókról Krisztus ezt mondja: „Mert valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzetség között, az embernek Fia is szégyellni fogja azt, mikor eljő az ő Atyja dicsőségében a szent angyalokkal” (Mk 8:38). Ne keress népszerűséget! Keresd Krisztust!

Szilágyi Norbert

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
4 + 4 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Mk 1:9–11 (vízkereszt ünnepe) „Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban.  És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb; a mennyből pedig hang hallatszott: «Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.»”

A Biblia világosan tanítja, hogy akik Jézus tanítványai és követői akarnak lenni, azok először megtérnek, majd alá is kell, hogy merítkezzenek (Mt 28:19). A keresztyén gyülekezetekben nem az a kérdés, hogy be kell-e merítkezni, hanem az a vitatott, hogy mikor és milyen formában kell ezt tenni. Bibliai példák sora bizonyítja, hogy amikor valaki megtért, azután alá is merítkezett. Az Úr Jézus, a Megváltónk is példát mutatott ebben. Számára a bemerítkezés szimbolikus cselekmény, ami a halálba való bemerítkezését ábrázolta ki, ami a Golgotán történt, valamint a feltámadását a halálból.