2019. február 18., hétfő

DÉLELŐTT | 
Krisztus egy az Atyával

Igehely: Jn 10:22-42; Kulcsige: 10:30 „Én és az Atya egy vagyunk.”

,,Mert ahány városod van, Júda, annyi az istened és ahány utcád van, Jeruzsálem, oltárt készítettél a gyalázatos bálványnak.” (Jer 11:13) E szomorú helyzet miatt az Úr haragra gerjedt, és Jeremiás próféta által meghirdette a babiloni hetvenéves fogságot, és egyben Jeruzsálem romba döntését. Amint a próféciák óraműpontossággal bekövetkeztek, aki akart, hazamehetett az Ígéret földjére, újraépíteni a szent várost, a falakat és a templomot. E lelki kiképzés után kőkemény monoteisták (egyistenhívők) lettek, annyira, hogy amikor az idő beteljesedett, és Isten elküldte Fiát az övéihez, ők nem fogadták be. Amikor az Úr Jézus megjelent, és nagy csodákat tett Isten dicsőségére, Isten Fiaként azonosította magát. Ezzel egyenlővé tette magát az Atyával, mire a nép felbőszült és elutasította. Nem ez az első alkalom, hogy meg akarják kövezni az Úr Jézust. Ugyanezzel a gyilkos szándékkal végződik a 9. fejezet is.

Vajon hol volt a baj, hogy a nép nem látta meg Jézusban a megígért Messiást?

Dániel Zalán

DÉLUTÁN | 

Jákób és Ézsau

Igehely: 1Móz 33:1-11

A világtörténelem ritka esetei közé tartozik, hogy egy apától és anyától két nemzet származzon gyermekeik által, akik ráadásul ikrek is voltak. Az edomiták Ézsautól származtak, az izráeliták pedig Jákóbtól, s ezek mind a mai napig konfliktusban vannak egymással, mint ahogyan már anyjuk szíve alatt is harcban voltak. Ézsau a kalandos és laza életnek volt a bolondja, mit sem törődött az atyai áldással, elsőszülöttségi joggal. Jákóbot ellenben érdekelte, és mindenáron igyekezett megszerezni az áldást. Ez sikerült is neki, viszonylag olcsón, egy adag lencsével, majd anyja segítségével átverték az öreg Izsákot is. Ezért kellett majd Jákóbnak elmenekülnie testvére színe elől. Ez a szomorú helyzet mind a mai napig ismert, hisz amikor a testvéreknek osztozkodni kell, például az örökségen, sok esetben családi perpatvar támad, és a bíróságnál kötnek ki. Ami volt a két testvér között, elmúlt, mert minden jó, ha a vége jó: ,,Ézsau eléje futott (Jákóbnak) megölelte, nyakába borult, megcsókolta, és sírtak”. Mindezt a sértett fél tette. Te meg tudnád tenni?

Dániel Zalán

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
14 + 3 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 1Thessz 4:1–12; Kulcsige: 1Thessz 4:7 „Mert nem tisztátalanságra hívott el minket az Isten, hanem megszentelődésre.”

Megérteni Isten rám vonatkozó kiválasztását, belekerülni Isten világméretű, nagy családjába, megállni szilárdan a hitben nagyszerű. Pál tovább viszi a gyülekezet létezésének értelmét: „amint éltek is (Istennek tetsző életet), ebben jussatok még előbbre… az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek… nem tisztátalanságra hívott el Isten, hanem megszentelődésre.” Élni tisztán, Jézushoz hasonlóan.